Kép címe:"In the Shadow of the Cross" szerző Art4TheGlryOfGod by Sharon licensz CC BY-ND 2.0 .
Az egyház és a világ részéről a harmadik fatimai titok csak részben van feltárva. A hiányzó részeket az Igazság Könyvében*** olvashatjuk amelyet Jézus és a Szűzanya tártak fel.
Üdvösség Anyja: Az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, mivel annyira rémisztő
2013. július 22. hétfő, 20:17
Gyermekem, annyira nehéz lesz felismerni a csalást, amellyel a világnak szembe kell majd néznie, hogy csak azok lesznek képesek az előttetek lévő megpróbáltatásokat elviselni, akik átadják magukat Istennek, és minden bizalmukat Fiamba helyezik.
1917-ben próféciákat adtam a világnak, de az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, oly rémisztő volt az a Katolikus Egyházon belüliek számára.
Az utolsó Fatimai titok továbbra is ismeretlen maradt Isten gyermekei számára, bár 2012. január 26-án egy részt kinyilatkoztattam belőle. Az Egyházon belül csak nagyon kevesen tudnak erről. Most napvilágra kell kerülnie a Fatimai titok következő részének, hogy figyelmeztessem az emberiséget azon beavatkozásom figyelmen kívül hagyásának következményeire, amit Én a lelkek megmentése érdekében teszek.
Az Egyház, Isten ellenségeinek köszönhetően, már belsejében fertőzött. Ők – és ezek közül húszan vannak, akik belülről irányítanak – a legnagyobb csalást hozták létre. Ők megválasztottak egy olyan embert, aki nem Istentől jön, miközben a Szentatyát, akit Péter Koronája illet, gondosan eltávolították.
A részletek, amelyeket feltártam, az az, hogy a végidőkben két ember fogja Péter Koronáját viselni. Az egyik szenvedni fog a hazugságok miatt, amelyeket azért találtak ki, hogy lejárassák és szemmel láthatóan fogollyá tegyék őt. A másik, a megválasztott, pusztítást fog hozni, nemcsak a Katolikus Egyháznak, hanem minden egyháznak, amelyek tisztelik Atyámat, és akik elfogadják Fiam, Jézus Krisztus, a Világ Megváltójának Tanításait.
Az Egyháznak csak egy, Fiam által engedélyezett feje lehet a Földön, akinek Pápának kell maradnia egészen haláláig. Bárki más, aki azt állítja, hogy Péter Székében ül, az szélhámos. Ennek a csalásnak egyetlen célja van, hogy a lelkeket Lucifer felé fordítsa, és az ilyen lelkek számára – akik nem lesznek okosabbak -, csak nagyon kevés az idő, hogy megmentésre kerüljenek.
Gyermekek, nektek most csak egy figyelmeztetést kell figyelembe vennetek: Ne térjetek el Fiam Tanításától! Vonjatok kétségbe minden új tant, amelyet talán bemutatnak nektek, és amely tanokról azt állítják, hogy Fiam földi Egyházától származnak. Az Igazság egyszerű. Az sohasem változik. Fiam Öröksége nagyon világos. Ne engedjétek, hogy bárki is elködösítse ítélőképességeteket.
Hamarosan a Fatimai Próféciáknak értelmük lesz. Mindez ma egy hitetlen világ előtt zajlik, de sajnos nagyon kevesen fogják azt megérteni, még mielőtt túl késő lenne. Imádkozzátok, imádkozzátok, imádkozzátok Szent Rózsafüzéremet, minden egyes nap, amilyen gyakran csak lehetséges annak érdekében, hogy gyengítse a gonosz hatását, mely körülvesz benneteket.
Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja
Az utolsó Fatimai titok feltárja az igazságot a sátán gonosz szektájának Vatikánba való beáramlásáról
2012. január 26. csütörtök, 21:40
Drága, szeretett leányom, itt az ideje annak, hogy az Isteni Birodalom misztériumainak teljes igazsága kinyilvánításra kerüljön.
Az igazság már egy ideje el van rejtve. A világban való Isteni beavatkozásom elismerését, mint a csodák, jelenések és a kiválasztott lelkekkel való Isteni kommunikációk, Egyházam sok éven keresztül halogatja.
Azt, hogy az Egyház képviselői miért érezték annak szükségét, hogy visszatartsák az igazságot, amikor arra gyermekeimnek szükségük lett volna hitük megerősítése érdekében, csak ők tudják.
Az Egyház kezdetben figyelmen kívül hagyta igaz látnokaimat, vagy áldott Édesanyám látnokait, és megvetéssel kezelték őket.
Leányom, még az utolsó Fatimai titkot sem közölték a világgal, mert az az igazságot nyilvánítja ki, a sátán gonosz szektájának a Vatikánba való beszivárgásáról.
A titok utolsó részét nem nyilvánították ki annak érdekében, hogy ezt a gonosz szektát védelemben részesítsék, melynek tagjai nagy számban léptek be a Vatikánba Édesanyámnak Fatimában történt megjelenése óta.
Leányom, a hatalmak Luciát elhallgattatták, melyek a Vatikán egy részét ellenőrzik, s amely fölött szegény, szeretett pápáim csak csekély ellenőrzéssel rendelkeznek.
Figyeljétek meg, hogy ezek nemcsak kiforgatták Tanításaim igazságát, hanem még új módszereket is vezettek be a Katolikus Istentiszteletbe, melyek úgy Számomra, mint Örök Atyám számára is sértőek.
A Katolikus Egyház az egyetlen igaz Egyház, és mint ilyen, elsődleges célpontja a sátánnak és gonosz szektájának.
Az igazság Tőlem származik.
Az igazság kényelmetlen helyzetbe hozza az embereket, mert személyes áldozatot követelhet.
Az igazság bizonyos esetekben felháborodást okoz, és sok esetben úgy kezelik, mintha eretnekség lenne.
Mégis egyedül az igazság az, mely megszabadíthat a hazugságtól benneteket. A hazugságoktól, amelyek a sátántól erednek, és amelyek súlyos terhet hoznak létre lelketek számára.
Eljött az idő az igazság számára, hogy feltáruljon egy olyan világban, amely tele van hazugságokkal.
Leányom, oly sok hazugságot mutattak már be gyermekeimnek a hamis vallások, a hamis istenek, a hamis egyházi vezetők, a hamis politikai vezetők és szervezetek, valamint a hamis médiák által.
Oly sok igazság van elrejtve. De ha ma kiderülne az igazság, ami a világban történik, azt csak nagyon kevés ember fogadná el.
Ugyanez érvényes Atyám Tízparancsolatára is. Ezek azok a szabályok, melyeket Atyám állított fel, és amelyeket prófétájának, Mózesnek adott.
Az igazság sohasem változik, független attól, hogy az emberiség mennyire próbálkozik megváltoztatni azt.
Atyám Tízparancsolatát még a Keresztény Egyházakon belül sem fogadják el.
A „Ne ölj” azt jelenti, hogy nem ölhetsz meg egy másik emberi lényt. Ez nem vonatkozik az önvédelemre, de ezen kívül minden más körülményre igen.
A gyilkosságot senki sem igazolhatja, legyen az magzatelhajtás, kivégzés, vagy eutanázia. Senki sem!
Ez halálos bűn, és ennek büntetése nem más, mint a pokol örök élete.
Vajon az Én gyermekeim elfogadják-e ezt, leányom? Nem, sőt olyan törvényeket hoznak, amelyek nemcsak elfogadhatókká teszik azokat, hanem még Isten szemében is megbocsáthatónak tartják. Pedig ez nem így van.
Atyám Tízparancsolatának minden egyes Parancsa ellen naponta vétkeznek.
Mégis Egyházam nem prédikál a bűn súlyosságáról. Ők sohasem mondják el az embereknek, hogy a pokolba fognak kerülni, ha egy halálos bűn elkövetésekor nem mutatnak megbánást.
A Szívem mélyen meg van sebezve.
Ők, Egyházaim világszerte, nem az igazságot prédikálják.
Sokan Szent Szolgáim közül már nem hisznek sem a pokolban, sem a tisztítótűzben.
Ők nem fogadják el Atyám Tízparancsolatát. Minden bűnt megbocsátanak.
Bár beszélnek Atyám Irgalmáról, de a halálos bűn állapotában való elhalálozás következményét nem magyarázzák el. Azáltal, hogy nem teljesítik feladataikat, amelyekre ki lettek jelölve, nagyon megbántanak Engem.
Sok esetben ők felelősek oly sok lélek elvesztéséért.
Ébredjenek fel az igazságra mindazok közületek, akik azt vallják, hogy hisznek a Mindenható Atyában, minden dolog Megteremtőjében, és vegyétek tudomásul a következőket:
Csak egy igazság létezik.
Más nem is létezhet, mint egy igazság.
Bármi más, mint az igazság, nem más, mint hazugság, és nem az Én Mennyei Atyámtól, minden dolog Mindenható Teremtőjétől származik.
Szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus
Forrás:
Üdvösség Anyja: Az utolsó Fatimai titok nem lett feltárva, mivel annyira rémisztő
*** Igazság könyve Dán 10.21a Nézd, most tudtodra adom, mi van megírva az igazság könyvében.