WHO: Az európaiak tanuljanak meg együttélni a lezárásokkal

utolsoidok képe

Dátum: 2020-09-01
Hirdetés:

Az Egészségügyi Világszervezet regionális vezetője kedden elmondta, hogy a lokális járványkitöréseket a korlátozásokkal együtt sikeresen lehet kezelni, ezért egy ideig még biztosan számíthatunk arra, hogy különféle szigorításokat eszközölnek majd a kormányok.

Közölte, attól nem tart, hogy az országok teljes területére kiterjedő kijárási tilalmak és karantén intézkedések lépjenek életbe, mindenesetre nem árt óvatosnak lenni, és követni azokat az előírásokat, amikkel elejét lehet venni a pandémia további elburjánzásának.

“A koronavírus-pandémia legyőzésének kulcsa nem csak a vakcinában keresendő. Akkor leszünk igazán sikeresek, ha megtanulunk együtt létezni a világjárvánnyal.”

Továbbá közölte a második fertőzési hullám akár súlyosabb is lehet a vártnál, ezért szükséges lesz minden eshetőségre felkészülniük a döntéshozóknak, valamint az állampolgároknak egyaránt.

“Egyelőre optimista vagyok, de sajnos nem zárhatom ki  annak a lehetőségét sem, hogy lokális lezárásokkal vehetik majd elejét a vírus terjedésének.”

Még nincs értékelve
Hirdetés: