NAÜ: Iránnak az engedélyezettnél tízszer több uránja van

2020:09:05

Irán a 2015-ös atomalkuban engedélyezettnél tízszer nagyobb mennyiségű dúsított uránnal rendelkezik – derült ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteken Bécsben ismertetett jelentéséből.

Az ügynökség becslései szerint az iszlám köztársaságnak mára több mint 2,1 tonna dúsított uránja van. A többhatalmi egyezmény értelmében Teherán legfeljebb csak kétszáz kilogramm dúsított uránnal rendelkezhet. Ugyanakkor az Egyesült Államok egyoldalú kilépését követően Irán sem tartja már magát az atomalkuban vállalt minden kötelezettségéhez.

A NAÜ egyébként pénteken jelentette be azt is, hogy egy hosszas vitákat követően született megállapodás értelmében ellenőrei végre beléphettek az ügynökség által gyanúsnak tartott két iráni nukleáris létesítmény egyikébe. Hozzátette, hogy a másik létesítményt is még szeptemberben meg fogják vizsgálni.

A szervezet ellenőreit januárban kitiltották a Karadzs és Iszfahán városok térségében található létesítményekből. A NAÜ azt gyanítja, hogy ezeken a helyszíneken nukleáris anyagokat használtak a múltban, de eltüntették a nyomokat.

A NAÜ számos ellenőre tartózkodik Iránban, hogy felügyelje a 2015-ös atomalku betartását, amelyben az ázsiai ország atomprogramjának korlátok közé szorítását ígérte a nemzetközi szankciók feloldásáért cserébe.

A bécsi egyezményt Irán mellett Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Kína, Oroszország és az Egyesült Államok írta alá. Donald Trump amerikai elnök 2018 májusában egyoldalúan felmondta a sokat bírált megállapodást, és újra életbe léptette az Iránnal szembeni büntetőintézkedéseket. Egy évvel később az iszlám köztársaság bejelentette: a továbbiakban nem tartja magát az atomalkuban vállalt kötelezettségeihez.

A hét elején a megállapodás részes felei kijelentették, hogy továbbra is kitartanak az atomalku megmentése mellett. Egyben felszólították a teheráni vezetést, hogy térjen vissza az egyezményből fakadó kötelezettségeinek teljesítéséhez.

Címkék: hirek, Irán, Izrael, atombomba    Forrás mti.hu

Nekünk egy kávé ára is nagy segítség.Köszönjük!