Kitörés előtt áll Izland legveszélyesebb vulkánja

Hirdetés:

A tudósok figyelmeztették az embereket, hogy a nagy vulkán ismét egyre aktívabbnak tűnik, ami pedig egy újabb kitörést idézhet elő Izlandon.

 

Egyre több az arra utaló jel, hogy a Grimsvotn névre keresztelt vulkán ismét kitörhet. Erről a tudósok jelentettek, akik folyamatosan figyelik az eseményeket, és a körülményeket, amik nem túl biztatóak a folytatást illetően.

2011-ben ez a vulkán egyszer már kitört, ami hatalmas volt. 20 kilométeres hamuoszlopot lőtt ki magából a levegőbe. Ez még nagyobb esemény volt az előző évben tapasztalt kisebb vulkánkitörésnél, ami akkor az Eyjafjallajokull nevéhez fűződött. Ez mintegy 100 000 járat törléséhez vezetett – számolt be a részletekről az RT International.

A mérések szerint a termikus aktivitás már több jégdarabot is megolvasztott, és a lokalizált földrengés aktivitása szintén növekedést mutatott. Mindez pedig együttesen arra utal, hogy hamarosan kitörés következhet be, mely hatalmas bonyodalmakat okozhat.

Ez csak súlyosbítaná a koronavírus miatt szenvedő járatok és légitársaságok bizonytalan helyzetét. A vulkán egy jégpajzs alatt helyezkedik el, és a déli oldalán csak egy régi gerinc található, ahol a legutóbbi kitörések is történtek. Az elmúlt 800 évben már legalább 65 kitörést tapasztaltak a vulkánnál.

Emiatt a Grimsvotn Izland leggyakrabban kitörő vulkánja. A kisebb, újabb kitörések között átlagosan 4-15 év telik el, míg 150-200 évente nagyobb kitörések történnek. 2011 előtt 1873-ban és 1619-ben voltak nagyobb kitörések.

A vulkán hőteljesítménye az elmúlt hónapokban drámai módon megnőtt, ami miatt nagyobb lett a riasztási szint, és ez jelenleg rendkívül magas. A környező jég olvadni kezdett, ami egy igen egyértelmű jel arra, hogy valami készül.

A potenciális kitörés veszélyt jelenthet a közeli infrastruktúrára, mivel az elolvadt jég előzetes figyelmeztetés nélkül távozhat a földalatti vulkáni alagutakon keresztül. Figyelemmel kísérik az eseményt, hogy megakadályozzák az életveszélyes villámáradások okozta helyzetet. Ezek a hirtelen árvizek pedig nagymértékben csökkenthetik a vulkánban lévő nyomást, ami akár egy teljes kitörést is eredményezhet.-írta meg a liner.hu

 

 

 

 

Hirdetés: