Izraelben már tüntetni sem nagyon lehet, szinte betiltották, a koronavírusra hivatkozva

utolsoidok képe

Dátum: 2020-09-30
Hirdetés:

Az izraeli parlament, a Knesszet szerda hajnalban engedélyezte a tüntetések korlátozását a koronavírus-járvány miatti zárlat idején: a lakóhelytől legfeljebb egy kilométeres távolságban tüntethetnek az emberek, és húsz főben korlátozható a résztvevők száma is.

A tavasszal megszavazott és a kormány járványügyi vészhelyzet idején érvényes jogköreit meghatározó „koronatörvény” módosításáról kedden egész nap vita folyt a Knesszet épületében, miközben az izraeli parlament előtt több száz tüntető követelte a javaslat elvetését – írta a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.

A hajnali fél ötkor megrendezett végső voksoláson 46 képviselő a módosítás mellett, 38 pedig ellene szavazott.

A módosítás az eddigi egyszerű vészhelyzet mellé „rendkívüli vészhelyzetet” határoz meg, amelynek idején a kormány korlátozhatja a tüntetők elutazását a demonstrációkra. Otthonuktól legfeljebb egy kilométerre tiltakozhatnak, és húsz főben korlátozhatják a tüntetők számát is. Ezt a „rendkívüli vészhelyzetet” egy hétre nyilváníthatják ki, majd háromszor meghosszabbíthatják.- írta meg a neokhon.hu

Még nincs értékelve
Hirdetés: