Görögország nem tárgyal Törökországgal földközi-tengeri konfliktus megoldásáról

2020:09:04

Szinte azonnal cáfolta a görög kormány a NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg bejelentését, amely szerint Törökország és Görögország beleegyezett, hogy technikai tárgyalásokat folytassanak a földközi-tengeri konfliktus megoldásáról.

Stoltenberg azt írta a twitteren, hogy a NATO által szervezett tárgyalásokon megfelelő mechanizmusokat dolgoznak majd ki a felek arra, hogy csökkentsék a katonai incidensek számát és intenzitását a térségben.

Percekkel később a görög sajtó diplomáciai forrásokra hivatkozva közölte, hogy a görög kormány nem egyezett bele, hogy tárgyaljanak Törökországgal, és csak akkor képzelhető el a feszültség csökkentése a térségben, ha Törökország kivonja hadihajóit a vitatott területekről.

Angela Merkel német kancellár videókonferencián egyeztetett Recep Tayyip Erdogan török elnökkel a kialakult helyzetről. A török állami hírügynökség szerint Erdogan sérelmezte, hogy egyes uniós tagállamok támogatják Görögország önző és jogtalan magatartását, ugyanakkor köszönetet mondott Merkelnek a közvetítési törekvéseiért.

Jövő kedden Ciprusra látogat az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov. Törökország bejelentette, hogy ettől a naptól Oroszország hadgyakorlatot tart a vitatott térségben.

Címkék: hirek, Törökország, Görögország, 3.világháború    Forrás hu.euronews.com

Nekünk egy kávé ára is nagy segítség.Köszönjük!