Amerikai elnökválaztás:Most éppen visszadátumozták a levélszavazatokat

utolsoidok képe

Dátum: 2020-11-07
Hirdetés:

Még mindig nem lehetünk biztosak abban, hogy ki nyerte meg az amerikai elnökválasztást, azonban egyre többen állnak elő legalábbis furcsa történetekkel azzal kapcsolatban, hogy csalás történhetett.

Ezúttal Richard Hopkins, pennsylvaniai postás mondott érdekes dolgokat az oknyomozó anyagairól híres Project Veritasnak.

Hopkins elmondása szerint végighallgatott egy beszélgetést a felettesei között, akik arról értekeztek, hogy a későn befutott levélszavazatokat vissza kell dátumozni.

Egy kivételével az összes levélszavazatot visszadátumoztak november 3-ra, azonban egy esetben hibáztak, arra november 4. került

– fogalmazott a postai dolgozó.

Vélhetően Hopkins állása is veszélybe került, amiért kiállt és megszólalt, állítólag régi ügyeit vették elő. A postai dolgozó azt is elmondta, hogy az amerikai postaszolgálat vizsgálatot indít majd, ezért meghallgatták őt is.

A Project Veritasnak ez már a sokadik leleplezése a levélszavazatokat illetően. - írta meg a HirTv

 

Még nincs értékelve
Hirdetés: