Agresszióval vádolja a NATO-t a fehérorosz elnök

utolsoidok képe 2020-08-30
Hirdetés:

Agresszióval vádolta a NATO-t Alekszandar Lukasenka. Az autokrata belarusz vezető egy tejipari vállalat dolgozói előtt mondott beszédet, mely szerint az országra külső ellenség leselkedik, ezért meg kell védeni az országot. Az Észak-atlanti katonai szövetség már korábban elutasította ezeket az állításokat.

„A felderítőink szerint a NATO, vagyis az angolok, ahogy mondják, katonákat telepítettek a határainkhoz. Mégis mit kellene tennem? Én is a határra küldtem a katonáimat. A hadsereg felét riadókészültségbe helyeztem” – mondta Lukasenka.

A belarusz elnök eközben szankciókra készül: kiadta az utasítást, hogy az EU-tagországok helyett a keleti szomszédokon keresztül szállítsanak a belarusz cégek.

A litván kormányzat szerint Belarusz saját magát lövi lábon, ha Lettországon, Oroszországon vagy Ukrajnán keresztül szállítanának. Ez ugyanis aránytalanul drága lenne.

„Korai lenne még az ország elleni szankciókról beszélni, mert szerintünk nem a népet kell büntetni. A szankciókkal azokat a politikusokat kell büntetni, akik nem biztosítják az emberek jogait és nem értik a demokráciát.” - mondta a litván gazdasági miniszter, Rimantas Sinkevicius.

Eközben több tucat nő alkotott élőláncot a belarusz fővárosban. A Függetlenség terén demonstráló asszonyok közül többeket előállított a rendőrség. Az augusztus 9. óta tartó tüntetéseken alatt a rendőrség 7000 embert vett őrizetbe, gumilövedékeik, villanógránátjaik és gumibotjaik több száz embert sebesítettek meg, ami csak növelte az országban élők elégedetlenségét.

Még nincs értékelve
Hirdetés: