2011.12.-hó…

Egy szörnyű háború előidézése van folyamatban

 

2011, december 1, csütörtök, 12:00

Leányom,  a világban egy szörnyű büntetés fog bekövetkezni, az ártatlanok védelmének érdekében.

Egy nagy gonosz rémtett van készülőben, mely egy szörnyű háborút idézhet majd elő.

Atyám keze le fog súlytani és megbünteti mindazokat a lelkeket, akiket a sátán tőrbe csalt. Nem engedi meg nekik , hogy gonosz tervüket megvalósítsák.

Közületek a világban gyermekek, csak kevesen tudják, hogy mi is történik valójában. 

Ezek a csoportok olyan óvatosak, amit kibontakozni láttok a szemetek előtt, amikor nemzet -nemzet ellen  támad,  akkor az nem az aminek  látszik.

Létezik egy szándékos kísérlet, amely egy háború előidézésére készült, több millió ember elpusztítására.

Atyám nem tudja mindezt tétlenül nézni. Be kell avatkoznia.

Imádkozzatok, imádkozzatok és imádkozzatok gyermekek, a lelkek megmentéséért.

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus
 

 

Szűz Mária: A büntetés be fog következni

 

2011. december 1., csütörtök, 23:00

(Ez az üzenet egy jelenés után adatott, amely 30 percig tartott, miközben a Boldogságos Szűz Mária folyamatosan sírt,
ez a látnoknőt nagyon lesújtotta, szinte megszakadt a szíve, amikor ennek tanúja volt.)

Gyermekem, bánatomat a gonoszság okozza, amely oly nyilvánvaló a világban, hogy a szívem megszakad,
amikor azokat az elveszett lelkeket látom, akik a sötétség szakadékában egyre mélyebbre süllyednek, melyből többé már nincs visszaút.

A sátán kigúnyolja most gyermekeimet, miközben gyorsan ellopja azoknak lelkét, akiknek Isten iránt nincs szeretet a szívében.
Mindez ijesztő gyermekem, mert ezeknek a lelkeknek semmi fogalmuk sincs arról, hogy a haláluk után mivel fognak majd szembesülni.

Szomorúságom könnyei a bánat végtelen folyójába folynak, amint azt a merő gyötrelmet és szenvedést látom, amelyet Fiam éppen most elvisel.

Mennyei Atyám keze készen áll arra, hogy a világ bizonyos részein büntetésként sújtson le. Mindazokat a nemzeteket,
melyek szörnyű rémtettet terveznek azért, hogy nemzeteket pusztítsanak el, szigorúan meg fogja büntetni.
Én már nem tudom Atyám kezét visszatartani, oly nagy az Ő haragja.

Imádkozzatok azokért, akik ezzel a szigorú büntetéssel szembesülni fognak. Imádkozzatok a lelkükért.
Tetteiket meg kell állítani, különben el fogják törölni szegény gyermekeim millióinak életét.
Gonosz tetteiket nem szabad megengedni, mivel az a céljuk, hogy a többi nemzetben szörnyű pusztítást okozzanak, akiket ellenségnek tekintenek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, mielőtt a büntetés bekövetkezne, hogy enyhítse az ártatlanok szenvedéseit.

Szeretett Édesanyátok,

A Szomorúság Királynője

 

 

Irgalmasságom beborít minden fajtájú, bőrszínű, vallású embert

2011. december 2., péntek, 22:35

Drága leányom, maradj erős és gondolj arra a jó hírre, hogy Irgalmasságom vissza fogja hozni a legtöbb dédelgetett gyermekemet Szent Szívem keblére.

Azoknak a szegény, szerencsétlen lelkeknek, akik a gonosznak zálogul adták életüket, szükségük van szenvedéseitekre, hogy megmenekülhessenek. Bár ezt nagyon nehéz megérteni és emberi szempontból nagyon nehéz elfogadni, mégis bíznotok kell Bennem. A te szenvedésed és hűséges követőim szenvedései a lelkek megváltását eredményezik. Egyetlen egy szenvedés sem hasztalan. Ez az áldozat egy ajándék Számomra. Ne feledjétek, hogy a szenvedés az Én terhemet könnyíti.

A saját szenvedéseimtől kimerülten, leányom, alig várom, hogy Örök Atyámmal együtt, végre megölelhessem egyesült gyermekeimet.

Ezt a következőképpen képzeljétek el: ha bármely szeretett családtag kivándorol és sok év után hazatér, akkor oly nagy az izgalom! Gondoljatok arra a vágyra melyet azok a szülők éreznek, akik sok éven keresztül nem látták egyik fiúkat, vagy lányukat és, hogy az újra egyesülés mit jelenthet számukra.

Én mindannyiatokat rendíthetetlen szenvedéllyel szeretlek, gyermekek. Nagyon örvendek egyesülésünknek, amikor közületek mindenkit megölelhetek és Szívemhez szoríthatok. Készen áll családom, hogy egyesüljön végre, először azóta, hogy a Paradicsom Ádámnak és Évának meg lett teremtve.

Kiárasztom szeretetemet és Irgalmasságomat úgy, hogy beborítsa gyermekeimet a világ minden sarkában, minden fajtájút, minden bőrszínűt, minden vallásút és minden bűnöst.

Várjátok ezt a nagyszerű történelmi pillanatot! Végre a szerencsétlen gyűlölet, a szenvedés, a nyugtalanság, a bizalmatlanság a kapzsiság, az erőszak és minden más gonosz dolog örökre el fog tűnni. Képzeljétek el, hogy milyen lesz ez gyermekek. A szeretet és a béke csodálatos korszaka a világon.

Ne hagyjátok, hogy ezt bárki is elhibázza, az örök boldogság életét. Ti is szeretnétek, hogy testvéreitek ebből ne legyenek kizárva. Mert ha ki lennének zárva, akkor az örök sötétségben, a Pokol tűzében szenvednének. Örökre! Ezután már nincs visszaút.

Imádkozzatok, hogy ezt a Paradicsomot minden lélek örökölhesse. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akikért személyesen aggódtok. Imádkozzatok minden lélekért.

Jézusotok,

Az egész emberiség Megmentője és Megváltója

 

Ima a büszkeség bűnének elkerüléséért (12)

2011. december 3., szombat, 19:40

Leányom, szükségem van miden hívő imájára, hogy a gonosz emberek lelkét megmenthessék.

Sokan annyira tele vannak büszkeséggel, mert állításuk szerint Tanításom ismereteivel rendelkeznek, hogy alázatuk hiánya fájdalmat okoz Nekem. Nekik imádkozniuk kell, hogy újra kicsik lehessenek és bízni tudjanak Bennem. Kérjétek meg őket, hogy a következő imát imádkozzák:

„Ó, Jézusom, segíts nekem a büszkeség bűnének elkerülésében, amikor a Te Nevedben beszélek.
Bocsáss meg nekem, ha bármikor, bárkit is lenéznék Szent Nevedben.
Segíts nekem meghallani, Jézus, amikor a Te hangod szól, és tölts el engem Szentlelkeddel, hogy meg tudjam különböztetni Szavad igazságát, amikor az emberiséget hívod.”

Ámen.

 

 

Próféták a Második Eljövetelemre való felkészítéshez

2011. december 3., szombat, 20:45

Drága szeretett leányom, nagy megdöbbenéssel figyelem azokat a követőimet, akik ezeken az üzeneteken keresztül Szent Szavamat visszautasítják. Mennyire elszomorít ez Engem!

Felkérem gyermekeimet, hogy mindenhol imádkozzanak azokért, akik az életük során Istent elutasítják. Ugyanakkor azt is sürgetve kérem, hogy imádkozzanak azokért a követőimért is, akik figyelmen kívül hagyják, vagy már elfelejtették, hogy Második Eljövetelem be fog következni, és ezt nem lehet megállítani. Ez egy fontos esemény, és erre mindegyikőtöknek fel kell készülnötök.

Próféták voltak a világba küldve, hogy születésemet előre meghirdessék. Prófétákat küldött Atyám is, hogy a lelkek üdvösségét már a kezdetektől fogva felkészítse. Próféták lettek most is a világba küldve, hogy az emberiséget felkészítsék Második Eljövetelemre.

Ébredjenek fel mindazok közületek, akik azt vallják, hogy ismernek Engem. Ha ismertek Engem, akkor felismeritek Hangomat is, amikor a szívetekhez szólok. Oly sokan vannak, akik nemcsak ezeket az üzeneteket utasítják vissza, hanem Engem is.

Ezt meg kell érteniük mindazoknak, akik oly gyorsan elítélnek Engem kérésem megtagadásával, mely ezeken az üzeneteken keresztül az egész világ számára adatik.

Miközben makacsul hátat fordítotok Szavamnak, melyet most nektek adok, megtagadjátok Tőlem az imákat is, melyekre oly nagy szükségem van ezekben az időkben. Halljátok meg, amit mondani akarok, mindenekelőtt ti, akik azt valljátok, hogy ismertek Engem.

Ti kegyetlenül átszúrjátok a Szívem. Nagylelkűségetek hiánya azt jelenti, hogy imáitok nincsenek felajánlva, ahogyan a lelkek üdvösségére kellene.

Hol van az alázatotok, és miért álcázzátok Szent Szavam iránti ellenszenveteket hamis alázatotokkal? Hívnotok kell a Szentlelket, hogy Hozzám vezessen benneteket, hogy szívetek teljes szeretetével Nekem dolgozzatok.

Sohase legyetek beképzeltek az Írások (Szentírás) ismerete miatt. Sohase használjátok fel arra Tanításom ismeretét, hogy ezzel másokat megalázzatok. Az Én Nevemben sohase rágalmazzatok, nézzetek le másokat, és sohase gyalázzátok, vagy gúnyoljátok őket. Mert ha így cselekedtek, nagyon megbántotok Engem.

Ébredjetek fel, gyermekek. Készítsétek fel a lelketeket és legyetek nagylelkűek, mert most már rövid az idő.

 

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus


Második Eljövetelem ideje szinte elérkezett

 

2011. december 5. hétfő, 15:15

Drága leányom, a Nagyfigyelmeztetésre való felkészülés, az emberiség előkészítése, befejeződött.

Meg szeretném köszönni értékes követőimnek, hogy Irántam való szeretetük által, oly sok millió lélek megmentésében segítettek.

Második eljövetelem ideje a világ számára szinte elérkezett. Mégis, oly sokan most sincsenek még felkészülve, de Irgalmam megóvja majd őket.

Eljövetelem egy dicsőséges esemény lesz, és örömmel, csodálattal és szívük Isteni Megváltójuk iránti szeretetével borulnak majd térdre a férfiak, nők és a gyermekek.

Sokan a teljes megkönnyebbülést fogják érezni, mert képtelenek lennének elviselni azt a gyötrelmet, melyet a Sátán és millió sötét angyalai okoznának, akik a világ minden részén elrejtőzve máris szörnyű fájdalmat okoznak.

Őket, a Sátánt és démonait, sok gyermekem figyelmen kívül hagyja, mert egyszerűen nem hiszik, hogy léteznek és reménytelen boldogtalanságot okoznak a világon.

Az emberek között gyűlöletet idéznek elő, irigységet, féltékenységet és az ölés vágyát. Nekik már nem sok idejük maradt hátra, mivel Én, a ti Megváltótok, hamarosan visszatérek, amint azt megígértem.

Imádkozzatok mindannyian, hogy minden lelket megmentsetek a világon, hogy ők is készen álljanak a földi Új Paradicsomra.

 

Megváltótok,

Jézus Krisztus

 


Felhívás a hitetlenek megtérésére

 

2011. december 7., szerda, 4:00

Drága szeretett leányom, ma mindazokat szeretném felszólítani, akik hitetlenek, és gyenge hitűek. Különösképpen azokat hívom, akik oly nagyon elmerültek a materializmus útjain és azokat, akik a gazdagság selyemgubójában élnek, nem hagyván időt lelki jólétükre.

A legtöbb aggodalmat ti okozzátok Nekem gyermekeim, mert annyira eltávolodtatok Tőlem. Mégis mélyen szeretlek benneteket és azt remélem, hogy amint a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik, azonnal válaszolni fogtok hívásomra.

Mennyire vágyom arra, hogy ti, gyermekeim megismerjetek Engem, és hogy megértsétek azt, hogy a világi javak páncélként leplet alkotnak, az igazság fényét zárva el tőletek.

Értetek hozzák majd az engesztelő lelkek a szenvedés legnagyobb áldozatait.

Kérlek benneteket, nyissátok meg elméteket és közeledjetek Hozzám, így magammal vihetlek benneteket és mindazokat, akik közel állnak hozzátok, és az emberiség többi részét az Új Paradicsomba.

Szeretett Jézusotok,

Az egész emberiség Megmentője és Megváltója

 

 

Szűz Mária: „Én ugyanazt a szenvedést tapasztaltam meg”

 


2011. december 8. csütörtök, 21:10

Gyermekem, amikor Jézus Krisztust, az egész emberiség Megváltóját a világra hoztam, olyan voltam, mint minden anya. Szeretetem gyermekem iránt annyira lenyűgöző volt, hogy könnyekre fakadtam, amikor először láttam meg szép arcát.

Mégis tudtam, hogy az a szerep, melyet elfogadtam, nem lesz könnyű, bár abban az időben soha sem fogtam fel, milyen nehéz is lesz ez az utazás.


Amikor dédelgetett gyermekem drága arcára néztem, akkor semmi más nem számított, egyedül csak az a vágyam, hogy megvédjem Őt mindenkor, bármi áron.Szívem akkor is egyesülve volt Fiam Szívével, mint ma is. Ugyanez a Szív, az Ő egész földi életén keresztül, együtt szenvedett vele.

Minden örömet, melyet Ő érzett, én is érezni tudtam. Nevetése Nekem is mosolyt hozott az arcomra. Bánata mély fájdalmat okozott nekem.


A Keresztrefeszítés alatti megkínzása, testem minden csontjában érezhető volt. Minden szeg, mely húsát keresztülfúrta az enyémet is keresztülfúrta. Mert minden ütést és rúgást, melyeket az üldözőik okoztak neki, Én is éreztem.


Ugyanazt a szenvedést tapasztaltam meg én is, bár a sok kínzáson, melyet elszenvedett nem voltam jelen, mivel ez rejtve volt előttem és tanítványai előtt.


Ma ugyanúgy együtt szenvedek Fiammal, mint annak idején. Amikor Őt a mai világban kigúnyolják, és a nyilvánosság előtt nevetségessé teszik – a színpadon és a médián keresztül – különösen az ateisták, akkor Én keserű könnyeket sírok. Amikor drága Fiamat sírni látom a bűnök miatt, melyeknek Ő, minden nap tanúja, együtt sírok Vele.

Látom, érzem és átélem az emberiség miatti állandó szenvedését.


Jézus Krisztus az emberiség Megváltója sokat  szenvedett értetek , de mégis nagyon szeret mindnyájatokat.  Mindent meg fogok tenni, amit csak tudok, hogy teljesíthessem legdrágább kívánságát, hogy a földön minden egyes lélek megmeneküljön a gonosz karmaiból.


Ha ez a küldetés majd sikerrel jár, akkor és csakis akkor tudok majd végül békében örülni, amikor gyermekeim egyesülnek majd az Új Paradicsomban.


Imádkozz gyermekem, hogy mindazok, akik a lelkek megmentésért imádkoznak, egyet se zárjanak ki.
Menj békében és folytasd ezt a legfontosabb feladatot, szeretett Fiamnak.

 

Én minden időben védelmezni foglak téged.
 

Szeretett Édesanyád,
A Mennyország Királynéja

 

 

Próbálkozások egy világpénznem európai bevezetésére

 

2011. december 9. péntek, 23:28

Drága szeretett leányom, mennyire szeretném, ha gyermekeim, különösen azok, akik Európában az elnyomás miatt szenvednek, egyszerűen Atyámhoz fordulnának segítségért.

A gonosz csoport, melyre időről időre, többször is hivatkoztam, most megpróbál közelebbi kísérletet tenni arra, hogy a világ ezen részén, szegény gyermekeimet ellenőrizhesse.

Nekik, akik ártatlan gyalogosok (sakk), egy világpénznem bevezetésének könyörtelen tervében, hogy egész Európát ellenőrizhessék, most keményen imádkozniuk kell, Isten, a Mindenható Atya segítségéért.

Sohase engedjetek gyermekek ennek az üldözésnek, melyet a zárt ajtók mögött irányítanak. Imádkozzatok a körülmények enyhítéséért. Hívjátok az Atyát, az Én nevemben, szeretett Fia, Jézus Krisztus nevében, hogy hárítsa el ezt a válságot és mondjátok a következőket:

„Atyaisten, szeretett Fiad, Jézus Krisztus nevére kérlek, állítsd meg ezt a förtelmet gyermekeid ellenőrzésére. Kérlek, védd meg minden gyermekedet ezekben a szörnyű időkben, hogy békére és méltóságra találhassanak, hogy gonosztól mentes életet élhessenek.”

Leányom, az ima, véget tud és véget is fog vetni ezeknek a baljós terveknek.

Isten, az Örök Atya, mint már mondtam, meg fogja büntetni azokat, akik ezért a gonosz tervért felelősek, ha nem térnek vissza a Mindenható Teremtőjükbe vetett hitükhöz.

Bízzatok Bennem. Bízzatok Örök Atyámban és imádkozzatok, hogy az üldözés megállításra kerüljön, még mielőtt a valódi terv, a lelkek elpusztítására, ellenőrzésére és sérülésére, végül is kiderül.

 

Szeretett Megváltótok,

Jézus Krisztus

 


Az  Ùj Paradicsomba való átmenet gyors és szenvedésmentes lesz

 

2011. december 11. 12:45

Legszentebb Szívem nagy örömével jövök ma hozzád, mint vőlegényed. Te, leányom, már elfogadtad azt a legszentebb kérést, hogy csatlakozz Hozzám, a lelkek megmentéséért.

A te alázatos engedelmességednek köszönhetően, most sok az elvárás tőled. A félelem el fog tűnni, miközben te, különleges hagyatékom eredményeként, egyre előrébb haladsz abban, hogy az életedet lelkes kérésemnek szenteld, az emberiség pokol mélyétől történő megmentésére

A munkád, melyet Isteni kezem irányít, mára már teljesen megszentelődött, és mindenféle gonosz (ördögi) beavatkozástól mentes lett.

Többé semmi kétség nem fog megtámadni téged, de tudnod kell a következőket: a hozzád intézett Szavamat sértegetni fogják, kiforgatják és szétszedik azokat. Mindent megpróbálnak megtenni azért, hogy beszennyezzék ezeket a Szent üzeneteket, sőt éppen azok teszik ezt, akik azt vallják, hogy ismernek Engem.

Mostantól a szenvedést teljes önátadással és lelked minden örömével fogod elfogadni. Az Én erőm, mely a Szentlélek hatalma által adatott neked, fel fog rázni téged. Szíved teljes meggyőződésével és csendes, de elszánt bizalommal fogsz kiállni, hogy Szavamat az egész világon elterjeszd.

Nincs olyan ember, aki téged ebben a munkában meg tudna állítani. Senki sem tudja ezt a legszentebb, igaz égi elhívatást megakadályozni.

Te, leányom, készen állsz arra, hogy mentőövük légy azoknak a lelkeknek, akik a vadonba sodródtak. Ők válaszolni fognak ezen üzenetek hívására, megkeményedett lelkük ellenére is. Sokan azt sem fogják tudni, hogy miért is történik mindez velük. A Szentlélek ereje fogja lelkükben a szeretet és az öröm lángját fellobbantani, , mely vonzani fogja őket Hozzám, azért, hogy sürgős kérésem által, szent karjaimba hozza vissza gyermekeimet.

Köszönöm, hogy erre a különleges kérésemre válaszoltál, hogy mennyasszonyom lehess, a Velem való végső egyesülésben. Ez a szerződés, amiben teljesen rám bízod a lelkedet, meg fogja adni Nekem azt a szabadságot, melyre szükségem van ahhoz, hogy ez a küldetés, melyre ki voltál választva, sikeresen befejeződjön.

Menj most, drága leányom, és segíts Nekem teljesíteni az emberiségnek tett Ígéretemet! Visszatérésem, drága gyermekeim visszaszerzése érdekében történik, és azért, hogy elvigyem őket a Béke Új Korszakába. Ez az átmenet az Új Paradicsomba gyors lesz és szenvedésmentes, a Nekem adott ajándékodért.

Mondd meg gyermekeimnek, hogy most Szívem tele van örömmel, mivel közeledik az az idő, amikor Születésemet ünnepelni fogják.

 

Szeretlek benneteket. Szeretett Megmentőtök és Megváltótok,

Jézus Krisztus

 

 

Isten, az Atya: A védettség ígérete azok számára, akik Jézust elutasítják


2011. december 11., vasárnap, 15:30

Drága leányom, köszönöm, hogy válaszoltál a Mennyei Birodalom eme fontos hívására, arra a kérésre, hogy elfogadd a misztikus egyesülést, drága Fiammal, Jézus Krisztussal.


Én jelen vagyok Fiamban, Jézusban, amint Ő is jelen van Bennem, egyesülvén a Szentlélek szeretetével. Lelked most az Enyémmel fonódott össze, és minden sokkal tisztább lesz számodra.


Gyermekem, te azzá a lénnyé lettél formálva, hogy teljesen méltó lehess erre az Isteni küldetésre, melyre annyira vágyakoztam. Az Isteni beavatkozás könnyei adattak neked, hogy azonnal felismerd ezt az új, váratlan elhívatást. Most, hogy elhullattad könnyeidet, többé ne sírj, mert ezentúl csak a boldogság fog a lelkedben uralkodni.


Leányom, elszomorít Engem, hogy a világon már senki sem ismer fel Engem. Sokan teljesen elfelejtettek Engem. Oly sok gyermekemnek Én már semmit sem jelentek.


Segítened kell Nekem, leányom, hogy az ima által felismerjenek Engem akkor, amikor kinyilvánítom jelenlétemet.


Kérlek, imádkozz, hogy az egész emberiség elfogadja az új élet ajándékát, melyet szeretett Fiam, Jézus Krisztus fog most nekik adni.
Senki sem érti igazán aggodalmamat azon lelkek iránt, akik elutasítanak Engem, vagy a Megváltó létezését, akit Én küldtem a világba.


Ezek a szegény lelkek annyira tele vannak logikai magyarázatokkal, melyekkel Létezésem igazságát elutasítják, hogy ők ezekben az időkben el fognak veszni Számomra. Az egyetlen menekülést számukra azok imája jelenti majd, akik az Atyát szeretik. (mivel a Nagyfigyelmeztetés alatt a felajánlott Isteni Irgalmasságot sokan vissza fogják utasítani)


Oly sokan vannak, akik nem ismernek Engem, vagy oly keveset tudnak Rólam. Én az apai szeretet Istene vagyok, egy olyan Mennyei Atya, aki minden egyes gyermekére vigyáz: az erősre, a gyengére, a betegre, a jó és a rossz gyermekre egyaránt. Egyetlenegy sincs végtelen szeretetemből kizárva, az sem számít, hogy milyen fekete a lelke.


Arra sürgetlek benneteket, gyermekeim, hogy Fiam nevében imádkozzatok Hozzám az emberiség bűneinek engeszteléséért.
Fiam most Irgalmasságával betakarja az egész emberiséget, és amikor a lelkiismeret megvilágítása már bekövetkezett, akkor ebben a szakaszban imáitokra nagy szükség lesz. Imáitok, gyermekeim, segíteni fog azon emberek megmentésében, akik továbbra is nyíltan elutasítják azt az Irgalmasságot, melyet Fiam fog megmutatni nekik.


Az Én ünnepélyes ígéretem az, gyermekeim, hogy mindazok, akik szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében hívnak Engem testvéreik megmentésére, azonnali védettségben részesülnek. Különleges kegyelemben fognak részesülni mindazok közületek,  akik egy teljes hónapon keresztül felajánlják imáikat ezen lelkek üdvösségéért.

Az alábbi imát kérem tőletek:

„Ó, Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, kinek kereszthalála a bűntől megmentett minket, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még visszautasítják Irgalmassága Kezét.Áraszd el lelküket, drága Atyám, szereteted zálogának jeléül. Könyörögve kérlek Téged, Mennyei Atyám, hallgasd meg imámat, és mentsd meg ezeket a szegény lelkeket az örök kárhozattól. Add, hogy Irgalmasságod által legyenek ők, akik majd elsőként lépnek be a földi Béke Új Korszakába.”

Mennyei Atyátok,
A Legmagasságosabb Isten

 

 

 

 

A lelki féltékenység borzasztó dolog


2011. december 12., hétfő, 19:00

Drága leányom, a lelki féltékenység borzasztó dolog, és sok látnokomat lesújtja.
Azokat a követőimet is lesújtja, akik úgy érzik, hogy elszigeteltek és kissé csalódottak, amikor kiválasztok bizonyos lelkeket, hogy segítsenek Nekem az emberiség megmentésében. Helyette azonban tudniuk kell, hogy Én mindannyiukat egyenlően szeretem.

Meghasad a Szívem attól, ha a kiválasztott lelkek, különösen más kiválasztott lelkek által érzik fenyegetve magukat.


Minden általam kiválasztott lélek más feladatot kap, és különböző ösvények (utak) követésére van felkérve. A közös nevező mindig ugyanaz: azt kívánom minden látnokomtól és prófétámtól, hogy egy szent küldetést vállaljon magára a lelkek megmentéséért.
Én különböző lelkeket kérek fel, alázatos szívű lelkeket, céljaim elérésére.


A sátán mindig megpróbálja a kiválasztott lelkek szíveit elfordítani Tőlem, kigúnyolván őket. Ő nagyon jól tudja, hogy hogyan érintsen meg egy érzékeny idegszálat a lelkükben, bemesélve nekik, hogy más kiválasztott lélek fontosabb, mint ők.


Azután a megbántás és a féltékenység érzését kelti a szívükben. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy egymást szeretnék és a kegyelem állapotában maradnának, annak a kísértésnek vannak kitéve, hogy lenézzék egymást. Sok esetben azonnal elutasítják egymást, és megengedik a büszkeség bűnének, hogy megtámadja lelküket.


Oly sok követőm számára nemcsak ellenszenvesek a kiválasztott látnokok, hanem még meg is vetik őket: éppen úgy, ahogyan az öntelt farizeusok bántak Velem.


Az Én időmben is a földön elemeztek és elemeztek minden egyes Szót, mely az ajkamról jött. Mindenféle ravasz kihívás elé állítottak, hogy csapdába csaljanak, bizonyítékul, hogy nem voltam más, mint egy hazug. A mai modern világ látnokait és prófétáit is így kezelik.
A sátán kínozza azokat a követőimet, akiknek azzal, hogy kételyeket ültet elméjükbe a látnokaimmal kapcsolatban, Szent Szavamat akarja lejáratni. Ez a célja.


Imádkozz kitartóan, hogy közületek mindenki megkaphassa azt a kegyelmet, hogy tiszteletben tudja tartani drága látnokaim tolláról adott Szavamat.
Látnokok, sohase essetek a lelki féltékenység csapdájába. Ez méltatlan, és kardként szúrja át a Szívemet.
Szeressétek egymást.


Legyetek tisztelettel egymás iránt, és becsüljétek egymást az Én nevemben.
Ez a legfontosabb lecke.


Ha úgy találjátok, hogy ezt nehéz megtenni, akkor minden más Számomra elvégzett munka értelmetlenné válik.

Tanítótok és Megváltótok,


Jézus Krisztus

 

Nem tudom elviselni annak a gondolatát, amikor azokra a lelkekre gondolok, akiket a Sátán a Pokolba vonszol

2011. december 13., 20:15

Drága szeretett leányom, a felkészülés minden követőm számára nagyon fontos, mivel a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik.

Minden hívőnek kitartóan kell imádkoznia, hogy elkerülhessék a Tisztítótűz fájdalmát, melyet a legtöbb ember, rögtön a Nagyfigyelmeztetés után, egy rövid időre meg fog tapasztalni.

Imádkozzatok, imádkozzatok mindazokért, akiknek majd nagy lelki megrázkódtatásban lesz részük, mikor a bűneik fel lesznek tárva előttük, és a Nagyfigyelmeztetés alatt meglátják lelkük szörnyű állapotát.

Nekik meg kell érteniük, hogy bűneiket fel kell tárni előttük, még mielőtt minden bűntől megtisztulhatnának, hogy beléphessenek az Új földi Paradicsomba, az Új Béke, Szeretet és Boldogság Korszakába, melyet minden gyermekemnek örökölnie kell.

Szívem tele van örömmel, mivel ilyen nagy ajándékot hozok az emberiség számára. Mégis szomorúságom megmarad azok miatt, akik ezt az új életre való lehetőséget egyszerűen visszautasítják.

Nagyon sok imára van szükségem, gyermekeim, ahhoz, hogy a sátánt meg lehessen állítani abban, hogy elrabolja a lelkeket. Ő továbbra is ebben fog tevékenykedni, egészen az utolsó pillanatig.

Nem tudom elviselni annak a gondolatát, amikor azokra a lelkekre gondolok, akiket örökre elszakítanak Tőlem; akik tiltakozásukban sikoltoznak és rugdalódznak majd, miközben a Pokol mélyére vonszolják őket.

Segítsetek Nekem gyermekeim, hogy imáitok mindezt megakadályozzák.

Gyermekeim, ezeknek a lelkeknek vissza kell utasítaniuk a sátánt és gonosz útjait, hogy bejuthassanak az Új Paradicsomba. Nekik vagy önszántukból kell Hozzám fordulniuk, vagy egyáltalán nem (megj.: nem pedig kényszerből).

Két választási lehetőségük van: vagy a földi Új Paradicsomot választják, vagy az Örök Kárhozat mélységét, a Sátán társaságában.

Sohase kételkedjetek a Pokol létezésében, gyermekeim. Legyetek tudatában annak, hogy minden megfeketedett lelket a Sátán és démonai a pokolba vonszolnak, és ott örökké gyötörni fognak. A Sátán, minden csábító ígérete ellenére, a lelkek kínzására rettenetes állapotot hozott létre. Az emberiség iránti gyűlölete miatt, ezek a lelkek a kibírhatatlanságig fognak szenvedni, mégis egy egész örökkévalóságon át kell azt elviselniük.

Nem tudják ezek a lelkek, hogy milyen következményei vannak a sátán ígéreteinek?

Nem tudják, hogy a gazdagság, a hírnév és a csábító anyagiasság egyértelműen a Sátán karjaiba vezeti őket?

Ébredjetek fel, még mielőtt túl késő lenne. Mentsétek meg magatokat és a szegény, félrevezetett bűnösöket életük szörnyű végzetétől.

 

Nincs már sok időtök.

 

Még ma kezdjétek el az imát ezekért a lelkekért.

 

Megváltótok,

Jézus Krisztus

 

 

Második Eljövetelem rövidesen a Nagyfigyelmeztetés után következik be


2011. december 14. szerda, 19:15

Drága leányom, neked mindig bíznod kell Bennem, és tudnod kell, hogy sohasem lesz beszennyezve egyetlen egy üzenet sem, melyek neked adatnak.Te szorosan Legszentebb Szívemhez tartozol, és kezedet az Én kezem vezeti.
Te kizárólag Szent Szavamat tudod és fogod mindig is leírni, hogy eljuttasd üzeneteimet az egész emberiséghez.


Továbbra sem szabad a Nagyfigyelmeztetés időpontjának meghatározásával próbálkoznod. Ezt az időpontot nem nyilatkoztathatom ki, mert nem egyezik meg Örök Atyám akaratával. A Nagyfigyelmezetetés a legváratlanabb időpontban fog bekövetkezni, amikor nem is várná az ember.
Az idő nagyon rövid, ezért egyre több időt kell a kitartó imára szánni a lelkek megmentése érdekében. Minden lélek megmentésére.


A büntetés, ami már eddig is vissza volt tartva, csak akkor fog bekövetkezni, ha a Nagyfigyelmeztetés után az emberek tömegesen újból a bűn útját választják.


Atyám engedélyt adott Második Eljövetelem meghirdetésére, mely nagyon rövid időn belül be fog következni. Ez rövidesen a Nagyfigyelmeztetés után fog bekövetkezni. Minden lélek teljes mértékben készen kell, hogy álljon.


A keresztes imahadjárat következő imája, a lelkek megmentésére a következő:


„Ó, Mindenható Atya, Legmagasságosabb Isten!
Kérlek, légy irgalmas minden bűnöshöz. Nyisd meg a szívüket, hogy elfogadják megváltásukat és így nagyon sok kegyelemben legyen részük.Hallgasd meg családomért végzett könyörgésemet és add nekik, hogy örömüket leljék Szent Szíved szeretetében.


Ó, Mennybéli Atyaisten, védd meg minden gyermekedet a földön, és háríts el tőlünk mindenféle Atomháborút, és más olyan tettet, mellyel azt tervezik, hogy elpusztítsák gyermekeidet.Tarts távol tőlünk minden veszélyt, és védj meg minket.Nyisd meg szemeinket szent igéd világosságára, hogy lelkünkben félelem nélkül hallgassuk és fogadjuk megváltásunk igazságait.”

 

Menj békével, Szerető Megváltód Jézus Krisztus

 

A megtisztulás ezen évében, gyermekeim meg lettek fosztva az anyagi jólét kényelmétől

 

2011. december 15. csütörtök, 8:55

Drága leányom, a megtisztulás éve már majdnem a végéhez ért, és ennek következményeként az Én gyermekeim már mindenhol felkészültek a Nagyfigyelmeztetésre.

Sok gyermekem borzasztóan szenvedett 2011 – ben. Háborúk, erőszak, gyilkosság és gyűlölet, – mindezt a sátán hadseregének mesterkedése idézte elő, – mely megcsonkította és megölte értékes lelkeimet. Ez a gonosz hatalom egy szörnyű büntetést fog elszenvedni, ha nem fog bűnbánatot tartani a Nagyfigyelmeztetés után.

Sok gyermekem az anyagi jólét kényelmétől lett megfosztva, és olyan nehézségeket szenvedtek el, melyeket eddig még sohasem kellett elviselniük.

Ezeket a megpróbáltatásokat a sátán idézte elő és okozta az emberiség számára, de mindezt Én engedtem meg, hogy felhasználjam a lelkek megtisztítására. Talán most azt gondolod, leányom, hogy ez kegyetlenség, azonban erre szükség volt, hogy alázatra neveljem az emberiséget.

Most, amikor már sokkal tisztábbak a Szememben, megnyílt a szívük, hogy befogadhassák örök életük igazságait. Ez azt jelenti, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt kevesebbet fognak szenvedni, mivel ezen az üldöztetésen már keresztülmentek.

Most már gyermekeim készen állnak Irgalmasságom ajándékának a fogadására. Ez az idő majdnem elérkezett világ számára. Légy türelmes, leányom. Sohase várd Tőlem azt, hogy az időpontot megismertessem a világgal, mert nektek ezt nem kell tudnotok, amint azt már többször is említettem.

Bízzatok Bennem teljes mértékben, és akkor békességben lesztek.

A Nagyfigyelmeztetés ajándékát akkor fogom elhozni, amikor erre már megérett az idő, és amikor arra gyermekeim a legkevésbé számítanak.

 

Szeretett Jézusotok

Az emberiség Megmentője

 

Szűz Mária: A végidők prófétáját a Mennyország vezeti

2011. december 16., péntek, 22:35

Gyermekem, azért jövök, hogy vigaszt hozzak szívednek. Te, erős gyermekem, mostantól fogva képes leszel örömmel elfogadni és elviselni a szenvedést, és ezzel a kitartásodat fogod igazolni, miközben azért harcolsz, hogy hirdethesd drága Fiam, Jézus Krisztus Igéit.

Te, gyermekem, gondban vagy. Minden egyes nap új és egyre több kihívások mutatkoznak munkádban, sok közülük túl nehéz számodra.

Most, itt az ideje, hogy félelem nélkül fegyverkezz fel. Haladj előre és harcolj Fiamért, biztosítva, hogy Szent Szavát gyorsan meghallják világszerte. Olyan gyorsan, ahogyan csak teheted. Ne késlekedj! Nincs helye a halogatásnak.

Szeretlek, gyermekem. Minden bántalom ellen teljes védelemben részesülsz. Nem veszed észre, hogy milyen kevés hatással van rád, amikor mások ezért a munkáért megtámadnak téged? Ez a felfegyverzés kegyelme.

Harcolj hadsereged katonáival a sátán elleni harcban, és segíts az egész emberiség megmentésében.

Te vagy a végidők igaz prófétája, akit a Mennyország vezet, hogy segíts megtéríteni a világot. A segítség gyorsan fog jönni. Készülj fel! Örvendj, mert ez egy nagy ajándék.

Minden lépésednél vezetni fognak téged, csak bízzál Jézusban és engedelmeskedj mindig Mennyei Atyámnak.

Légy bátor és elszánt, és haladj előre félelem nélkül a lelkedben.

 

Mennyei Édesanyád,

Az Angyalok Királynéja

 

Szűz Mária: A reményt sohasem szabad feladni a félelem miatt

2011. december 17. szombat, 15:30

Gyermekem, a világot minél hamarabb értesíteni kell arról a szeretetről és Irgalmasságról, melyet Fiam, Jézus Krisztus, minden egyes személy számára tartogat.

Ő mindenkit szeret, beleértve a langyos lelkeket és azokat is, akik nem ismerik Őt.

Sohase kételkedj abban, hogy Ő azokat a lelkeket is nagyon szereti, akik nem élnek lelki életet. Ők a remény nagy kegyelmét fogják megkapni, amikor Fiam Irgalmassága betakarja majd őket.

A Mennyország örvendezni fog, amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt, ezeknek az embereknek, megnyílik majd a szeme az igazságra. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor ők majd elfogadják azt a szeretetet és reményt, melyet ajándékozni fog majd nekik. Ez lesz a legnagyobb ajándék, melyet valaha is kaptatok a földön.

Gyermekem, az embereknek sohasem szabad elítélniük azokat, akik nem tisztelik Atyámat. Sohasem szabad feladniuk a reményt azokért sem, akik úgyszintén Fiamat is elutasítják. Ezeket a lelkeket Fiam mély gyengédséggel szereti, akiket Ő minden áron meg akar menteni.

A remény, gyermekem, a Mennyei Atya ajándéka. Ezt sohasem szabad feladni a félelem és a nehézségek miatt. Fiam Irgalmasságának nincs határa. Ezt mindannyian meg fogjátok majd tapasztalni.

A reménynek és az örömnek kell uralniuk gondolataitokat gyermekeim, mivel Fiam ilyen nagy ajándékkal készül gyermekei megajándékozására, hogy megmentse a világot.

Ő azt akarja, hogy az egész emberiség részt vegyen majd ebben az oly dicsőséges Béke Korszakában, mely rátok vár.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a Szeretet ezen ajándékát, minden lélek nyílt és alázatos szívvel köszöntse ezen a földön.

A Nagyfigyelmeztetés lesz az, mely által Isten Irgalmassága végre megmutatkozik az emberiség számára.

Azt követően, már nem lehet és nem is lesz kétség arra nézve, hogy Ő mennyire szereti és dédelgeti minden gyermekét.

Szeretett Édesanyátok,

A Mennyország Királynéja

 

 

Úgy imádkozzatok, mint eddig még sohasem

2011. december 18., vasárnap, 3:10

Drága leányom, a legfőbb aggodalmat azok a lelkek okozzák számomra, akik oly messze állnak Tőlem.

Minden erőfeszítést meg kell tenni annak érdekében, hogy imáim elterjedjenek, ezek által könyörögvén Örök Atyámhoz a lelkek védettségéért. (A keresztes imahadjárat 13. imája)

„Ó, Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, kinek kereszthalála a bűntől megmentett minket, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még visszautasítják Irgalmassága Kezét. Áraszd el lelküket drága Atyám, szereteted zálogának jelével. Könyörögve kérlek Téged, Mennyei Atyám, hallgasd meg imámat, és mentsd meg ezeket a szegény lelkeket az örök kárhozattól. Add, hogy Irgalmasságod által legyenek ők, akik majd elsőként lépnek be a földi Béke Új Korszakába.”

Arra buzdítom híveimet, akik ezeket a világnak adott üzeneteket olvassák, hogy úgy imádkozzanak, mint eddig még sohasem.

Szükségem van odaadásotokra, mely egyben biztosíték arra, hogy minden gyermekem szíve szeretetével és örömével fogadja el majd ajándékomat.

Nekik nem szabad félniük, mert Én szeretetem és irgalmasságom ajándékával jövök hozzájuk.

 

Jézusotok,

Az egész emberiség Megmentője és Megváltója

 

 

Köszönet az Isteni Irgalmasság ajándékáért


2011. december 19., hétfő, 7:30

Drága leányom, mennyire szeretném, ha a keresztények mindenhol szívük mélyének hódolatát fejeznék ki megszületésemért.
Forró óhajom, hogy Szentlelkem áthassa majd az egész emberiség szívét és lelkét ezalatt az idő alatt.


Születésem ünneplését valódi jelentéséért kell tisztelni. Ne feledjétek, hogy ekkor megváltásom ajándékát tisztelitek.
Atyám először ezért küldött Engem.


Ezért fogok ismét visszatérni, hogy a megváltás második esélyét ajánljam fel az emberiségnek.


Azt akarom gyermekeim, hogy a Keresztes Imahadjárat következő imáját erre a Karácsonyra ajánljátok fel:


„Ó, Mennyei Atyánk,

Nagy elismeréssel tisztelünk Téged azért az áldozatért, mely által Megváltót küldtél a világba.Örömmel és hálaadásként ajánljuk fel neked alázatos, hálaadó imánkat az Isteni Irgalmasság ajándékáért, mellyel gyermekeidet most megajándékozod.Ó Legmagasságosabb Isten, tégy minket méltókká, hogy hálával elfogadhassuk ezt a Nagy Irgalmasságot.”

 

 

Szeretett Megváltótok,
Jézus Krisztus


Azok a bűnösök, akik visszafordulnak Hozzám, azonnali kegyelemben részesülnek

2011. december 20., kedd, 8:30

Drága szeretett leányom, miért éppen most érzik gyermekeim annyira elhagyatottnak magukat?

Miért esnek kétségbe a bánattól és a magánytól, hiszen mindössze annyit kellene tenniük, hogy hívjanak Engem, Jézusukat, hogy megvigasztaljam őket. Mindenkinek vissza kell fordulnia és kérnie kell segítségemet. Én mindenkinek, és minden egyes imára válaszolni fogok. Egyetlen egy kérés sem marad figyelmen kívül hagyva; és imáikra Szent Akaratomnak megfelelően válaszolni fogok.

Amikor visszatérnek Hozzám, oly sokan felejtik el, hogy Én mindig mellettük állok.

A Földön minden lélek értékes számomra.

Bárcsak észrevennék, hogy amikor segítségért fordulnak Hozzám, mily nagy örömet jelent ez Számomra.

Még több örömet és boldogságot jelent Számomra, amikor a bűnösök arra kérnek Engem, hogy bocsássak meg nekik, és amikor őszinte bűnbánatot mutatnak.

Ezek azok a lelkek, akik azonnali kegyelemben részesülnek. Mondd meg nekik, hogy sohasem szabad félniük attól, hogy Hozzám forduljanak, mert Én mindig irgalmas vagyok. A megkönnyebbülést a kegyelem után fogják érezni, melyet azoknak adok, akiknek meleg és őszinte a szívük.

Ez az az időszak, ebben az évben, amikor a legtöbb kegyelmem árad ki az egész világra.

Így, most forduljatok Hozzám azért az erőért és kegyelmekért, melyekre szükségetek lesz a világban történő megpróbáltatások elviselésére.

Jézusotok,

Az emberiség Megmentője és Megváltója

 

Még a gyilkosság bűnét is meg lehet bocsátani

2011. december 21. szerda, 20:10

Drága szeretett leányom, Én vagyok az.

Ma este azért jöttem, hogy vigasztalást adjak azoknak a bűnösöknek, akik azt hiszik, hogy nem méltók arra, hogy megálljanak Színem előtt.

Azokhoz a szegény megkínzott lelkekhez szólok most, akik azt gondolják, hogy bűneik annyira visszataszítóak, hogy ezeket már nem lehet megbocsátani. Milyen nagy tévedésben vagytok!

Nem tudjátok, hogy nincs olyan bűn a világon, melyet Én meg ne tudnék bocsátani? Miért féltek ennyire?

Nem tudjátok, hogy még a legsúlyosabb bűn, mint a gyilkosság bűne is megbocsátható? Minden bűnt meg lehet bocsátani és meg is lesz bocsátva, ha a bűnösök őszinte bűnbánatot mutatnak.

Én várok. Nyissátok meg Nekem a szíveteket. Bízzatok Bennem. Talán én vagyok az egyetlen igaz barátotok, akinek mindent elmondhattok; Engem semmi sem tud megbotránkoztatni

A bűn, egy való tény, mely az élethez tartozik. Nagyon kevés lélek tud hosszabb ideig a kegyelem állapotában megmaradni, beleértve a kiválasztott lelkeket is.

Sohase tartson titeket vissza bűnötök súlyossága annak őszinte meggyónásától.

Ha féltek Tőlem és továbbra is hátat fordítotok Nekem, akkor még jobban eltávolodtok Tőlem.

Sok gyermekem nem érzi méltónak magát Szeretetemre. Mégis Én mindegyiket szeretem, beleértve a megrögzött bűnösöket is. Magát a bűnt, nem tudom elfogadni. Azt sohasem tudnám, de a bűnöst szeretem.

A bűn miatt lettem a világba küldve, mint Megváltó, hogy bűneitek bocsánatot nyerhessenek.

De ahhoz, hogy megbocsáthassanak nektek, bocsánatot kell kérnetek. Ha a megbocsátást keresitek, akkor először alázatosnak kell lennetek, mert alázat nélkül nincs őszinte bűnbánat.

Én, a ti Megváltótok könyörgöm hozzátok, hogy szálljatok magatokba és gondolkodjatok el azon, hogyan élitek életeteket. Ti, a jócselekedetek és a felebaráti szeretet által, mutatjátok meg, hogy szeretitek Istent, vagy pedig nem.

Nektek nem kell közvetlenül ismernetek Engem ahhoz, hogy szeressetek, gyermekeim. A jó cselekedetetek, az egymás iránti szeretetetek, a kedvességetek, és a mások iránti nagylelkűségetek által bizonyítjátok Irántam való szereteteteket anélkül, hogy tudatos lenne számotokra.

Hasonlóképpen, amikor életetek minden rossz cselekedetéért igaz bűnbánatot mutattok, alázatos szívetek által azt bizonyítjátok, hogy szeretek Engem.

Mit gondoltok, másként hogyan kerülhetnétek közel a Szívemhez?

Sohasem szabad félnetek, közeledni Hozzám. Én sohasem vagyok távol tőletek.

Jöjjetek most Hozzám, mert csak így tudom táplálni lelketeket, és azt a békét megadni, melyre oly nagyon vágyakoztok.

Szeretett Jézusotok

 

Szűz Mária: Az emberiség megszabadítására irányuló terv elkészült, így a Második Eljövetel elő van készítve

2011. december 22., csütörtök, 9:30

Gyermekem, a világnak az ima által kell felkészülnie Fiam eljövetelére.

Elkészült drága Fiam terve az emberiség megszabadítására, így a Második Eljövetel elő van készítve.

Idő lett adva arra, hogy a hit elterjedhessen ezen és más isteni üzenetek által.

A buzgó keresztények még egy kis csoportja is, akik azokért imádkoznak, akik megtagadják Fiamat, megmentheti ezeket a lelkeket.

Te, gyermekem, kérj fel annyi hívőt, amennyit csak lehetséges, hogy imádkozzanak azon szegény lelkek védettségéért, akik bűnben élnek.

Arra sürgetem Fiam minden követőjét, hogy a reményt soha ne adják fel az emberiségért.

Sok szegény lélek nem is tudja, hogy mit követ el amikor Isten, a Mennyei Atya létezését tagadja.

Gondolkodásukat az emberi logika irányítja, miszerint minden azon alapszik, amit szabad szemmel látni lehet.

Ők nem tudják megérteni, hogy a Föld egyszerűen egy bolygó, melyet Isten az ő gyermekeinek teremtett. Ez számotokra csak egy átmeneti hely.

Az új Paradicsom az ő igazi örökségük.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok ezekért a gyermekeimért, hogy a Szentlélek megérintse lelküket és Fiam iránt szeretetet gyújtson szívükben.

Soha ne feledjétek, hogy Karácsony szent ünnepe, a Megváltó ünneplése, aki azért lett a világba küldve, hogy minden gyermekemnek örök életet adjon.

 

Áldott Édesanyátok,

A Mennyország Királynéja

 

Mennyei Atya: Azért lesz Fiam ismét elküldve, hogy visszakövetelje jogos trónját

2011. december 24., szombat, 18:00

Leányom, amint már az első alkalommal Megváltót küldtem a világba, hogy megmentse az emberiséget, úgy most is kész vagyok, Fiamat, Jézust, a Megváltót ismét elküldeni, hogy megmenthesse azokat a lelkeket akik különben elkárhoznának.

Meg kell értenetek, gyermekeim, a jelentőségét annak az édes – keserű áldozatnak, melyet az emberiségért hoztam, amikor először küldtem el a Fiamat.

Amikor felismertem, hogy egy Megváltó küldése az egyetlen mód az emberiség megmentésére, azt is tudtam, hogy egyetlen egy prófétától, vagy kiválasztott lélektől sem várhatok el egy ilyen nagy áldozatot. Úgy döntöttem, hogy a második Isteni Személyt, Fiamat fogom elküldeni, hogy megmentse az emberiséget. Ez volt az egyetlen hatékony módszer a sátán tervének meghiúsítására, mivel oly nagyon szerettem gyermekeimet.

Az, hogy Fiamat felnőni láttam, a gyönyörűség és a fájdalom érzetét keltette bennem, mivel tudtam, hogy mi áll még előtte. Mégis, mivel mély és gyengéd szeretetet érzek minden gyermekem iránt, ez akkor egy olyan áldozat volt, melyet készséggel kellett elviselni az emberiség megmentéséért.

Most, hogy a Nagyfigyelmeztetés egyre közeledik, ezen Szent Üzeneteken keresztül ismét felkészítem a világot, hogy másodjára is üdvözölhesse Fiamat.

Szeretett Fiam Második Eljövetele közel van, gyermekeim. Ő azért lesz ismét elküldve, hogy jogos trónját visszakövetelje arra az időre, amikor Ő, mint az emberiség Királya fog uralkodni.

Ez a dicsőséges esemény látványos lesz, és befejező része annak a tervnek, mely az Emberi Faj megmentésére vonatkozik, hogy megszabaduljon a világotokat uraló gonosztól. A Sátán nemsokára ki lesz űzve a világból. Az Ő követői és mindazok, akik gonosz szívűek, sokkoltak és rémültek lesznek. Ezektől az emberektől az lesz az elvárás, hogy válasszanak: vagy térdre borulnak kegyelemért könyörögve, és akkor megmenekülnek, vagy egyszerűen visszautasítják ezt a nagy ajándékot, melyet bemutatnak nekik.

Gyermekeim, egyesüljetek mindannyian és ne féljetek a gúnyolódástól. Mindnyájatokat a Szentlélek vezet, az angyalok és szentek védelmében részesültök. Fiam Igéjének és ígéretének hirdetése, követőim, rajtatok fog múlni,   mert Ő  azt szeretné, hogy ezek az üzenetek világszerte elterjedjenek.

Imáitok kiragadhatja az eltévedt bűnösöket a sátán karjaiból.

Gyermekeim, ti most a végső küzdelem első szakaszában vagytok. Az örök üdvösséghez a második esélyt drága, szeretett Fiam Irgalmassága adja meg majd nektek. Ne játsszátok el ezt a lehetőséget. Egyesüljetek mindannyian mennyei családotokkal, hogy megmentsétek testvéreiteket a földön.

Örüljetek ennek a Karácsonynak, mert ez egy különleges ünnep lesz számotokra, mivel a Nagyfigyelmeztetés után, segítenetek kell felkészíteni a lelkeket, Fiam Második Eljövetelére.

Szeretlek mindnyájatokat, gyermekeim. Fogadjátok el szeretetemet. Öleljetek meg Engem, Örök Atyátokat, aki minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy mindnyájatokat bevezessen a Béke új Korszakába.

 

A Mennyei Atya

 


Tiszteljétek a Család fontosságát

2011. december 25., vasárnap, 18:00

Ma, leányom, a Születésemet ünneplik. Ez szintén egy különleges nap a családok számára.

Ne feledjétek, hogy a Szent Család is ezen a napon született. Ez a szent Család ma is kihatással van az emberekre világszerte.

Mivel minden lélek a Földön, Örök Atyám családjának a tagja, ezért az embereknek is el kell ismerniük a család fontosságát.

Kizárólag a család által születik meg az igaz szeretetet. Habár a világban sok család szenved a szétszakadás, a harag és az elkülönülés miatt, mégis fontos ennek jelentőségét megérteni.

Ha nem lennének családok a Földön, élet sem lenne. A család képviseli mindazt, amit Örök Atyám kíván a Földön élő gyermekeinek.

Ha összetartás van egy családban, akkor olyan meghitt szeretet alakulhat ki, mely csak a Mennyországban ismert. Ha a családban kárt tesztek, akkor az őszinte, tiszta szeretetben is kárt tesztek, mely minden egyes családtag lelkében megtalálható.

A Sátán kedvét leli a családok szétválasztásában. Miért? Azért mert tudja, ha a családtagok elkülönülnek egymástól, akkor kihal a szeretet magja, mely elengedhetetlen az emberiség lelki fejlődésében.

Kérlek benneteket gyermekeim, imádkozzatok a családok egyesüléséért. Imádkozzatok azért, hogy a családok együtt tudjanak imádkozni. Imádkozzatok, hogy megakadályozzátok a Sátán behatolását családotokba.

Sohase feledjétek, hogy ti mindnyájan Atyám családjának tagjai vagytok, és ezt az egységet a Földön is utánoznotok kell, amennyire csak lehetséges. Tudom, hogy ez nem minden esetben van így, de nektek mindig az egymás iránti szeretet érdekében, a család egységére kell törekednetek.

Abban az esetben, ha nincs családotok a Földön, akkor ne feledjétek, hogy ti annak a nagy családnak vagytok a tagjai, melyet Atyám hozott létre. Törekedjetek arra, hogy a Béke Új Korszakában csatlakozhassatok Atyám családjához.

Imádkozzatok a kegyelmekért, melyekre szükségetek lesz ahhoz, hogy ebbe az Új Paradicsomba beléphessetek, mint jogos otthonotokba, amelybe Második Eljövetelemkor lesztek hivatottak belépni.

Szeretett Jézusotok,

Az emberiség Megváltója


Földi vándorlásom idején eretnekséggel és istenkáromlással vádoltak


2011. december 26, hétfő, 15:50

Jézus vagyok, aki sohasem hagy el téged, bármennyire is szenvednél. Én vagyok az Alfa és az Omega, Isten Fia, aki emberré lett és a Szeplőtelen Szűz Máriától született.


Drága szeretett leányom, ezen szenvedésen, mely hirtelen tört rád, fölül kell kerekedned, és soha ne feledd azon lelkek számát, akiket megmentesz ezáltal.


Gyermekeimnek el kell viselniük a megtisztulás eme folyamatát, ebben az időszakban annak érdekében, hogy a lelkük megtisztulhasson; ehhez most hozzá kell szokniuk. Gyermekeim közül sokan, még a Nagyfigyelmeztetés előtt, meg lesznek tisztítva. Ők idejében meg fogják érteni, leányom, hogy miért történik ez velük.


Az angyalok állandóan veled vannak, mint eddig még sohasem. Mert te, leányom, most a legnagyobb támadásoknak vagy kitéve ezen üzenetek miatt.


Minden Szót, amit most kimondok, darabokra szednek.


Minden tanítást és igazságot, amit a világgal próbálok most megosztani, megkérdőjeleznek, és istenkáromlásnak minősítenek.
 

Földi vándorlásom idején, amikor követőimet tanítottam, Szent Szavamat ugyanígy kritizálták.


Amikor népem között vándoroltam, eretnekséggel, istenkáromlással és a bűnök megbocsátásával vádoltak. Sok helyen akkor sem fogadták el Szavamat, különösképpen a papok és a farizeusok.


Leányom, azok az emberek lesznek a legrosszabb támadók, akik bibliai tudásukkal dicsekedvén gúnyolódnak. Ezek arrogánsan azzal fognak érvelni, hogy a saját hiányos értelmezésük a Szent Evangélium tanításával kapcsolatban fontosabb, mint az igazság.


Büszkeségük megakadályozza őket abban, hogy felismerjék Hangomat, amikor a mai világhoz szólok.


Sohase ne szállj szembe ezekkel a szegény lelkekkel, leányom, mert ők nem a világosság fiai. Sajnos ők azt hiszik magukról, hogy a világosság gyermekei. Ne feledjétek, hogy akik az Én Nevemben kigúnyolnak és lenéznek másokat, azok nem Engem képviselnek.
Ők sem szeretetet, sem megértést, de még alázatot sem mutatnak.


Azért indítanak támadásokat ellened, hogy akadályozzanak a munkában, új kétségeket ébresztvén elmédben. Imádkozz ezekért az emberekért. Egyedül csak az Én Hangomra összpontosíts, és ne engedd, hogy ilyen módon befolyásolják ezt a szent munkát.


A sátán hatékonyan dolgozik ezekben a lelkekben és mindenféle ravasz érvet fel fog használni arra, hogy aláássa ezeket az Ajkamról fakadó üzeneteket. Azáltal, hogy válaszolsz ezekre a támadásokra, megadod a sátánnak azt a hatalmat, amit keres.


Most menj békében. Továbbra is néz előre és minden alkalommal engedelmeskedj Kívánságomnak. Ne feledd, hogy a szabad akaratodat adtad ajándékul Nekem: engedd tehát, hogy vezesselek. Bízzál meg teljesen Bennem.

Szeretlek.
Jézusod

 

Szűz Mária: A szülési fájdalmak elkezdődtek

2011. december 27. kedd, 2:00

Gyermekem, a szülési fájdalmak elkezdődtek.

Elérkezett az idő egy új világ, egy új kezdet megszületésére.

Sok változás veszi most kezdetét a Földön, melyet még a világ eddig sohasem látott.

Mennyei Atyám elküldi szeretett Fiamat, hogy gonoszságaitól ismét megmentse az emberiséget.

Te, gyermekem, annak az eseménysorozatnak leszel tanúja, amely már ki volt neked nyilatkoztatva.

Nem szabad félned, mert a tisztulási folyamat elengedhetetlen az emberiség felébresztésére, amikor lelkeket kell megmenteni.

A jelek elkezdődnek, amint az meg volt jövendölve. Ezeket a változásokat gyermekeimnek alázattal és bűnbánattal kell elfogadniuk.

Imádkozzatok, imádkozzatok a lelkekért, hogy megszabadulhassanak a büszkeség és gőg bűnétől, és hogy a megbántásokért az Atyaisten bocsánatát kérjék.

Lelkük megmentésének elmulasztása súlyos büntetést fog eredményezni.

Fiam Irgalmassága oly nagy! Ő, gyermekeimnek időt fog adni a bűnbánatra.

De most imádkoznotok kell minden lélekért, hogy méltók lehessenek a Béke Új Korszakába belépni.

 

Szeretett Édesanyátok,

Mária, a Mennyország Királynéja

 

Mennyei Atya: Fogadjátok el ezt az utolsó lehetőséget, különben egy szörnyű büntetéssel kell számolnotok

2011. december 28. szerda, 15:15

Leányom, neked most az a kötelességed, hogy felhívd gyermekeim figyelmét megváltásuk sürgős keresésére.

Nagy Irgalmasságom által elküldöm most Fiamat, hogy adjon még egy utolsó esélyt az emberiségnek Hozzám, Mennyei Atyjukhoz való visszatérésre.

Kinyilatkoztathatom nektek, hogy Irgalmasságom nagy cselekedetére csak egyetlen egy alkalommal fog sor kerülni, melyet minden gyermekem meg fog tapasztalni.

Gyermekeimnek el kell fogadniuk a megmentésükre irányuló utolsó lehetőséget, különben egy szörnyű büntetéssel kell majd számolniuk.

Minden egyes lélek a Földön, hamarosan látni fogja a lelkiismeret megvilágításának jeleit.

Szégyenében mindenki térdre fog borulni, amint meglátják majd, talán életükben először, hogy bűneikkel milyen fájdalmat okoztak Nekem.

A jóságos és alázatos szívűeknek azt mondom, hogy ők hálával és megkönnyebbüléssel fogják fogadni Irgalmasságom eme nagy cselekedetét.

A többieknek pedig azt mondom, hogy számukra ez egy nehéz megpróbáltatás lesz. Szeretetem és barátságom kezét sokan vissza fogják utasítani.

Leányom, imádkozz sürgősen ezekért a lelkekért, mert imák nélkül, nem kaphatnának még egy lehetőséget.

A világ végül mégis el fogja fogadni a Mennyei Atya hatalmát, amikor az égen megjelenő csodának világszerte mindenki tanúja lesz.

Az Új Világ megszületésének ideje szinte már elérkezett. Ragadjátok meg most Irgalmasságom ajándékát, amíg lehetőségetek van rá. Ne várjatok az utolsó pillanatig.

Egyesüljetek Velem, hogy átölelhessétek az új Béke Korszakát, mely mindazokra a jóságos lelkekre vár, akik szeretnek Engem.

Az én irgalmam azonban olyan nagy, hogy a védettség imájának hatására, melyet Fiam ezekért a lelkekért általad adott a világnak (lásd a keresztes imahadjárat 13-as imáját), többen, még a sötétségben levő lelkek közül is meg fognak menekülni.

„Ó, Mennyei Atya, szeretett Fiad, Jézus Krisztus szeretete által, kinek kereszthalála a bűntől megmentett minket, kérlek, mentsd meg mindazokat, akik még visszautasítják Irgalmassága Kezét. Áraszd el lelküket, drága Atyám, szereteted zálogának jelével. Könyörögve kérlek Téged, Mennyei Atyám, hallgasd meg imámat, és mentsd meg ezeket a szegény lelkeket az örök kárhozattól. Add, hogy Irgalmasságod által legyenek ők, akik majd elsőként lépnek be a földi Béke Új Korszakába.”

Gyermekeim, ne feledkezzetek meg az ima erejéről, mely által a büntetések sokat enyhülhetnek.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ megmenekülhessen a büntetéstől, és elkerülhesse a Nagy Szorongattatást.

Mennyei Atyátok, a Mindenható Isten
 


Szűz Mária: Rózsafüzérem nemzeteket menthet meg

2011. december 29., csütörtök, 14:15

Gyermekem, Rózsafüzérem imádkozása nemzeteket menthet meg.

Gyermekeimnek sohasem szabad elfelejteniük, hogy a Szent Rózsafüzérnek milyen nagy ereje van, mert ez az ima olyan erős, hogy a Csalót teljesen ártalmatlanná teszi. Ő nem tud ártani neked, sem pedig családodnak, ha naponta imádkozod azt.

Kérlek, kérd meg gyermekeimet, hogy a mai naptól kezdve minden nap imádkozzák a Rózsafüzért, hogy mind családjuk, mind pedig a közösségük védelemben részesüljön.

A Rózsafüzér a legerősebb fegyver a gonosz azon tervei ellen, melyekkel mindent tönkre akar tenni, amit csak tud, ezekben a számára utolsó napokban.

Soha ne becsüljétek alá azokat a hazugságokat, melyeket az emberek agyában elültet, azért, hogy gyermekeimet elfordítsa az igazságtól.

Nagyon sokan, akik az Ő befolyása alatt állnak, rugdalózni es küzdeni fognak, amikor szembesülni fognak Fiam nagy Irgalmasságának igazságával.

Rózsafüzéremet imádkozva megvédhetitek a lelkeket ezektől a hazugságoktól.

A szívük megnyílhat és meg is fog nyílni, ha időt szántok a Rózsafüzér imádkozására.

Imádkozzatok, hogy gyermekeim megnyissák szívüket az igazság előtt. Azért is imádkozzatok, hogy gyermekeimnek legyen elegendő erejük ahhoz, hogy elfogadják Fiam Irgalmát.

Szeretett Édesanyátok,

Az angyalok Királynéja

 


Mindenfajta Irgalomban fognak részesülni azok, akik nem szeretik Mennyei Atyámat

2011. december 29., csütörtök, 15:00

Drága, szeretett leányom, hamarosan gyermekeim mindenhol fel fognak ébredni üres és mély szendergéseikből.

Amikor a Nagyfigyelmeztetés fel fogja ébreszteni őket, sokan meg fognak rémülni. Azoknak, akik félni fognak, a következőket mondom:

Legyetek hálásak, hogy fel letettek ébresztve a sötétségből.

Örvendjetek, hogy Irgalmasságom világossága meg lesz mutatva nektek. Ha ezt fájdalmasnak találnátok, akkor könyörögve kérlek benneteket, hogy ezt a megtisztulást alázattal viseljétek el, mert tisztulás nélkül nem lenne részetek az örök életben, pedig ez a ti jogotok.

Imádkozzatok Hozzám, hogy ezekben a nehéz pillanatokban segítsek nektek, és én fel foglak emelni benneteket, megadván azt az erőt, melyre szükségetek lesz.

Amennyiben Irgalmasságom kezét visszautasítjátok, csak kevés idő lesz nektek adva a megtérésre.

Mindenfajta Irgalomban fognak részesülni azok, akik nem szeretik Mennyei Atyámat, de tudnotok kell, hogy a türelme már a végéhez közeledik.

Irgalmasságomnak egy nagy cselekedetében fogtok részesülni, rajtatok fog múlni, hogy alázatossá váljatok és irgalomért könyörögjetek. Erre nem lehet kényszeríteni benneteket.  

Imádkozzatok azért, hogy ha ez a megtisztulás közömbösen hagyna benneteket, akkor mások imádkozzanak értetek.

Sohase féljetek Tőlem. Sohase utasítsátok vissza megmentő Kezemet, mert nélkülem semmit sem értek. Ne várjatok a Szeretetemért való kiáltással addig, amíg már túl késő lesz ahhoz, hogy segítsek rajtatok.

Megváltótok, Jézus Krisztus

Az Irgalmasság cselekedete nélkül a nemzetek tönkretennék egymást

2011. december 31., 12:00

Kivonat, az Isteni Irgalmasságról elnevezett Máriának adott magán kinyilatkoztatásból, amely a Keresztes Imahadjárat 16. imáját tartalmazza. Az ima segíteni fog abban, hogy az emberek elfogadják azokat a kegyelmeket, melyeket Jézus nekik fog adni a Nagyfigyelmeztetés alatt, és hogy ígéretük által hirdetni tudják majd Legszentebb Szavát a világon.

Leányom, a Nagyfigyelmeztetés bizonyítani fogja ezen Szent Üzeneteim hitelességét, melyet a világnak adok. Neked sohasem szabad kételkedned ezekben. Egyetlen egy sem lett beszennyezve közülük, semmiféleképpen.

Készülj fel a Nagyfigyelmeztetésre és mondd meg a családodnak és gyermekeidnek, hogy mondjanak el egy rövid imát, bűneik bocsánatáért.

A Keresztes Imahadjárat egy különleges imáját adom most neked az egész világ számára, segítségül, hogy a lelkek erősek maradhassanak az Irgalmasság nagy eseménye alatt, melyet most mutatok be a világnak.

„Ó, Jézusom, tarts erőben engem nagy Irgalmasságod megpróbáltatásának ideje alatt.

Add meg nekem azt a kegyelmet, melyre szükségem van, hogy kicsi lehessek Szemeidben.

Nyisd meg a szemem az örök üdvösség ígéretének igazságára.

Bocsásd meg bűneimet, mutasd meg nekem Szereteted és barátságod kezét.

Helyezz engem a Szentcsalád karjaiba, hogy ismét eggyé válhassunk.

Szeretlek Jézus, és a mai naptól kezdve megígérem, hogy Szent Szavadat félelem nélkül a szívemben és lelkem tisztaságával örökkön örökké hirdetni fogom. Ámen.”

Sohase féljetek Irgalmasságom eme nagy eseményétől, melynek meg kell történnie, különben a nemzetek tönkretennék egymást.

A legtöbb ember meg fog térni, de a lelkekért folytatott harc még erőteljesebb lesz.

 

Szeretett Jézusod,

Az emberiség Megváltója
 

Comments are closed.