2011.08.-hó…

Legyetek felkészültek minden időben

2011. augusztus 1. hétfő; 23:00

Szeretett leányom, most végre valóban egyesültél Velem. Most látni fogod, miért olyan sürgős az segíteni embereknek, hogy megtérésük érdekében megnyissák a szemüket, hogy Atyám Birodalmába bejuthassanak.

Manapság oly sok ember gúnyol ki Engem. Amikor híveim elismerő módon a Nevemet említik, akkor őket is kigúnyolják, kicsúfolják és kinevetik. Vannak olyanok, akik dühösek lesznek, amikor a Nevemben próbára teszik őket. Aztán vannak olyanok is, akik nem csak elutasítanak, hanem gyűlölnek is Engem. Sohasem volt a világon ennyi ember, akik ennyire elfordultak volna a hittől, mint most.

Oly sok lélek választotta annak a gondolatnak az elutasítását, hogy Én, vagy az Örök Atya létezünk. Azt gondolják, hogy semmit sem számít, hogy hisznek-e vagy sem, és ennek semmi jelentősége sincs az életükben. Sokan azok közül, akik langyos hitűek, nemtörődöm módon elutasítják tanításaimat azáltal, hogy csak a szájukkal vallják meg a hitüket. Ők azt hiszik, hogy később, az élet során sok idejük lesz még arra, hogy a szükséges időt hitük gyakorlásának szenteljék. Ez különösen a fiatal nemzedékre igaz, akik azt gondolják, hogy a hit nem egy olyan dolog, ami miatt zavartatni kellene magukat. Ők azt hiszik, hogy sok év áll még előttük, hogy tisztelhessenek Engem, a szerető Megváltójukat és az Örök Atyát. Ezért van az, hogy az idősebbek hajlamosak arra, hogy az életük későbbi szakaszában újra élesszék hitüket, amikor a túlvilágról kezdenek el gondolkodni.

Amit az emberek egyáltalán nem tudják felfogni, hogy bármikor meghalhatnak, bármelyik pillanatban, bármely életkorban, születésüktől fogva egészen öreg korukig. Ezért minden időben fel kell legyenek erre készülve.

Könyörgök minden hívemhez, hogy imádkozzanak a tisztánlátásért, a fiatalok tanításáért, mindenhol, hogy sürgősen megnyissák szemüket a szeretet előtt, amelyet Én és az Örök Atya érzünk egyenként mindannyiukért. Segítsetek nekik, hogy a Paradicsom ígéretével szemben megnyíljon a szemük. Ez most a ti kötelességetek Velem szemben, azért, hogy fiatal gyermekeim ne vesszenek el a hazugságokban, amelyeket a sátán ma a világban terjeszt.

Segítsetek nekem, hogy mindazok megmenekülhessenek, akik azt hiszik, hogy rengeteg idejük van még arra, hogy odafigyeljenek lelkük felkészítésére a földi Új Paradicsomra, amely egyre közeledik, és amely egy szempillantás alatt valósággá válik, akkor, amikor a legtöbben közületek a legkevésbé számítanak rá.

A ti szerető Tanítótok és Megváltótok, Jézus Krisztus

Kérdések Jézushoz

2011. augusztus 1. hétfő; 23:30

Miután a látnoknő megkapta a „Legyetek felkészültek minden időben” című üzenetet, egy képet látott Jézusról, amelyen Jézus nagyon szomorúan jelent meg. Akkor kérdések sorozatát tette fel, amire Ő válaszolt.

Kérdés Jézushoz: „Szomorú vagy?”

A válasz: „Igen, és kimerült. Az emberek bűnei kettészakítják Szívemet.”

Kérdés Jézushoz; „Mi az, ami segítene?”

A válasz: „Az ima és ebből nagyon sok. Híveim hűséges imái, az Irgalmasság Rózsafüzérének és a Szent Rózsafüzér naponkénti imádkozása által, amelyek megmentik gyermekeimet. Ők, követőim, ki kell, hogy tartsanak, akkor is, ha ez nehéz számukra.”

Kérdés Jézushoz: „Mi az, ami a legjobban zavar Téged?”

A válasz:

Azok a személyek, akik nemcsak gyűlölnek Engem, hanem úgy döntenek, hogy a szemérmetlen rituálékon a sátánt imádják, miközben nem veszik észre, hogy hogyan csapja be a sátán őket.

Felszentelt szolgáim, akik elvesztették Irántam való szeretetüket.”

Mindazok, akik másokat üldöznek.”

A gyilkosok, akik nincsenek tekintettel Gyermekeim életére.”

A terhesség-megszakítás, a népirtás rosszabb formája. Minden egyes pillanatban könnyeket sírok azokért a kis lelkeimért, akik sohasem kapják meg a lehetőséget az első lélegzetvételre.”

A háború és az a könnyedség, amelyet rendszerint azok alkalmaznak, akiket ha a harcmező közepére állítanának, gyávaságból elszaladnának. Sokan ezek közül az emberek közül, akik háborút jelentenek be, csak azért teszik, hogy megszerezzék a hatalmat. Ők nagyon megbántanak Engem.”

Kérdés Jézushoz: „Mi az, ami boldoggá tesz Téged?”

A válasz: „A Követőim hite és azoké, akik elhatározták, hogy segítenek Nekem a lelkek megmentésében. Szeretem őket, oly sok gyöngédséggel és együttérzéssel. Ők Atyám Birodalmában különleges módon lesznek megjutalmazva.

Isten, az Atya – egy nagyon fontos üzenet az emberiség számára

2011. augusztus 2. 20:15

Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Én, az Isten, az Atya vagyok, és az egész világgal szeretnék kommunikálni. Az Én szándékom az, hogy enyhítsem a büntetések súlyosságát, hogy esélyt adjak az emberiségnek arra, hogy Létezésem igazsága előtt megnyithassák a szívüket. Nekik, drága Gyermekeim, tudniuk kell, hogy Én elsősorban az Irgalmasság Istene vagyok, és csak azután leszek majd az Igazságos Bíró.

Irgalmasságom elérte legvégső határát. Az imák ereje révén, Irgalmasságomban vissza fogom tartani Kezemet, hogy az emberiség csillapítani tudja a gyűlöletet, amely oly sok lélekben megnyilvánul az egész világon.

Kövessétek Szavamat, Gyermekeim, amikor arra figyelmeztetlek benneteket, hogy állítsátok meg a bűn terjedését, mert különben egy olyan büntetés fog bekövetkezni, amely az emberiség nagy részének pusztulásához fog vezetni. Ilyen büntetést, még nem látott a világ, az Özönvíz óta, amely Noé idejében elpusztította a Földet.

Nektek, hálátlan Gyermekeim, nem fogom tovább megengedni, hogy mindazokat elpusztítsátok, akik hűségesek Irántam. Azt sem fogom tétlenül nézni és megengedni, hogy az Egy – Világrend beszennyezze Teremtésemet, Gyermekeimet, Földemet.

Ezt úgy szívleljétek meg, mint az utolsó Figyelmeztetések egyikét, amely az emberiségnek adatik. Forduljatok el a bűn útjától és megmenekültök. Forduljatok el attól, hogy vakon adjátok át magatokat a sátán csábításainak és csábító bájainak, annak, hogy az önszeretet és az anyagi csodák által megnyerjen benneteket. Ha továbbra is, ezt a szép világot, amely szeretetből lett megteremtve számotokra, meggyalázzátok, úgy ahogyan azt most teszitek, nem marad itt nektek, hogy további kárt tegyetek benne.

Én vagyok a szeretet Istene, és nem vagyok hirtelen haragú, de türelmem a végére ért. Ti, akik továbbra is megcsonkítjátok és elpusztítjátok Gyermekeimet, a háború által és a világ pénzügyi ellenőrzése által, tudjátok meg, hogy napjaitok meg vannak számlálva. Ez lesz az utolsó esély a megmenekülésetekre. Ha nem fogtok megfelelőképpen válaszolni, az Irgalmasság nagy ajándékára, amely a Nagyfigyelmeztetés lesz, akkor ti és csatlósaitok el lesztek pusztítva.

Dicsőségemet meg fogja ismerni minden férfi, minden nő és gyermek. Mindazok, akik a Királyságomhoz vezető ösvényt választják, örök életük lesz. Azok, akik nem akarnak megtapasztalni egy olyan sötétséget, amelyet sohase tudnának elképzelni, nem is fognak.

A sátán követői, ti, akik az ő gonoszságait bálványozzátok, hallgassátok most meg ígéretemet. Nektek, elveszett gyermekeim, a Nagyfigyelmeztetés alatt, a szeretet és a béke keze lesz felajánlva. Ragadjátok azt meg, mert ez lesz számotokra az a mentőkötél, ami visszahoz majd benneteket Szeretetem keblére. Ha kérésemet figyelmen kívül hagyjátok, akkor örökké szenvedni fogtok, és sohasem fogtok visszatérni az én drága családom nyájához.

Ez most, leányom, egyike a legfontosabb figyelmeztetéseknek, hogy testvéreid megmenekülhessenek az örök kárhozat kínzó lángjaitól.

A Legmagasságosabb Király, Isten, a Mindenható Atya

Szűz Mária üzenete – Én már csak néhány alkalommal fogok megjelenni a világban

2011. augusztus 3. szerda; 9:45

Gyermekem, nem kell félned ebben a munkában, mivel már meg volt jövendölve, hogy megtérések fognak bekövetkezni. Sajnos, nem minden ember lesz megmentve, vagy nem minden embert lesz lehetséges megmenteni. Azok, akik ma Drága Fiamat üldözik, sokkal rosszabbak, mint azok, akik a keresztre feszítéskor kivégezték Őt. Mert Fiam azért halt meg, hogy a bűntől mentse meg az emberiséget, ezáltal az egész világ megtanult egy dolgot (egy leckét), azt, hogy milyen fontos a Fiam iránti hűség. Sokan, akik ismerik az igazságot, ezt elutasítják.

Oly sokszor voltam elküldve, hogy imádkozásra buzdítsak az egész világon, mégis a gyermekeimnek szóló figyelmeztetések idővel feledésbe merültek. Ma, amikor a látnokaimon keresztül nyilatkoztatom ki magam, a különböző országokban, nemcsak elutasítják őket, de még a gúnyolódást is el kell szenvedniük. Az Én jelenlétem, és a jelek, amelyeket az égen mutatok, és más jelenések is, el vannak utasítva. Sőt még a papok és a püspökök is elutasítják figyelmeztetéseimet. Milyen vakok ők, hogy visszautasítják a segítséget Tőlem, Szeretett Édesanyjuktól.

Fiam oly nagyon szenved, ma Őt, a bűn gonoszsága miatti gyötrelmében szívszaggató látni. Az Én gyermekeim el sem tudják képzelni, hogy hogyan szenved a kínoktól, amikor az emberek kegyetlenségét látja, aminek tanúja a világban.

Gyermekem, emlékeztesd gyermekeimet arra, hogy már csak néhány alkalommal fogok a világban megjelenni, mert elérkezett az az utolsó ütközet ideje, amikor el fogom taposni a kígyó (a sátán) fejét.

Gyermekeimnek tudniuk kell, hogy szeretett Fiam mennyire szereti és dédelgeti őket. Arra sürgetem őket, hogy nyissák meg a szívüket, és mutassák meg Neki a szeretetüket és az együttérzésüket, amit Ő megérdemel. Ő, a Megváltótok, aki önszántából fogadta el a halált, a maga legkegyetlenebb formájában, azért, hogy megmentsen benneteket, most meg akarja menteni ezt a generációt a sátán csapdáitól.

Ő, a csaló, nevet gyermekem, mert tudja, hogy értékes lelkeket sikerült neki ellopnia. Most imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a Nagyfigyelmeztetés alatt meghallgassák Fiamat, és hogy a megmentés ajándékát alázattal és tárt karokkal fogadják.

Ne feledjétek, hogy mint Édesanyátok, mindig gyermekeim kegyelméért fogok könyörögni. Könnyeim azokért folynak, akik nem akarják az igazságot meghallani, mert ezeket a szerencsétlen lelkeket csak az állandó (folytonos) ima által lehet megmenteni.

Szerető Édesanyátok

A Szomorúság Királynője

Az Én születésnapom, egy egészen különleges ünnepnap

2011. augusztus. 4. csütörtök; 20:30

Holnap, gyermekem, egy egészen különleges ünnep van számomra, szeretett Édesanyátok számára, mert ez az én születésnapom.

Szívem tele szomorúsággal, a megbántások miatt, amelyet az szeretett Fiam szenved el az emberek bűneiért. Mosolygok, amint látom, hogy hűséges gyermekeim mindent megtesznek, amit csak tudnak, hogy lelkeket mentsenek, de könnyeim még mindig folynak, mert a világotokban levő szenvedést, már nem bírom tovább nézni.

Gyermekem, ne fordíts hátat még egyetlen pillanatra sem, amikor Fiamtól, Jézus Krisztustól és a Legmagasságosabb Istentől való üzeneteket terjeszted, mert az idő egyre fogy. Szentelj erre a munkára annyi időt, amennyit csak tudsz. Folytasd tovább, gyermekem. Minden időben szent palástommal takarlak be téged.

Szerető Édesanyátok

A Mennyország Királynéja

A várakozás ideje – mondjátok el a többieknek, hogy megtudják, mire számíthatnak

2011. augusztus 4. csütörtök, 21:40

Szeretett leányom, a világ minden nap tovább süllyed a hanyatlás felé. Gyermekeim között vegyes érzelmek uralkodnak, mint a remény, az aggódás, a düh és kétségbeesés, mindez a háborúk és a pénz hiánya miatt, és családjaitok megfelelő táplálása és öltöztetése miatt. De szívleljétek meg a következőket: már nem sokáig kell önmagatokat megvédenetek, mert nagyon közel az az idő, amikor a Nagyfigyelmeztetés után, a világban a világosság és a szeretet miatt több lesz a pozitív érzés. Nincs minden elveszve, leányom.

Imádkozzatok azokért, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt meg fognak térni, hogy az igazság ösvényén maradjanak. Imádkozzatok, hogy mindazon követőim szeretete, akik már az igazságot ismerik, megerősödjön Irántam és Örök Atyám iránt.

Mindaddig, ameddig gyermekeim magukhoz ölelik a Nagyfigyelmeztetés ajándékát, nincs mitől félniük.

Mindazoknak, akik nem maradnak meg az ösvényen, és egy bűnnel teli út felé fordulnak, sok félni valójuk van. Atyám nem fogja megengedni, hogy megfertőzzenek másokat csökönyös és gonosz módszereik által. Ők meg lesznek állítva. Sajnos sokan fognak elfordulni az igazságtól, és továbbra is megpróbálnak hatalmat és ellenőrzést gyakorolni a többi Gyermekem felett.

Imádkozzatok, hogy a büntetés enyhüljön. Imáitok segíteni fognak a megtérésekben és az ilyen helyzetek elhárításában. Ez most a várakozás ideje – az imádkozás ideje – a felkészülés ideje, és annak biztosítása, hogy annyi ember, amennyi csak lehetséges, megtudja, hogy mire számíthat.

Ez az augusztusi hónap, „A lelkek megmentésének hónapja”, nagyon fontos, Gyermekeim. Kérlek benneteket, hogy ebben a hónapban tartsatok ki hűségetekben a lelkekért, mert megsokszorozódik azok száma, akiket megmentetek. A Mennyország örvend annak a szeretetnek és nagyvonalúságnak, amely minden követőm szívéből és lelkéből fakad, akik erre elkötelezték magukat, azért, hogy az emberek a Nagyfigyelmeztetés alatt megmenekülhessenek, ez Számomra nagy ajándék.

Menj most leányom, és terjeszd Szavam (Üzenetem). Menj most békével és szeretettel.

Szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus

Isten, az Atya – A szenvedés szerepe

2011. augusztus 7. vasárnap; 14:45

Én vagyok az Alfa és az Omega. Én vagyok Isten, az Atya, az Ember és a Világmindenség Megteremtője.

Drága leányom, most véglegesen elfogadtam ajándékodat, amely a lelkek megmentésében nagy segítség. Ajándékodat szeretettel és örömmel fogadom el. Ez az út nem lesz egyszerű, de védelemben lesz részed, ha minden egyes nap kéred az Én segítségemet. Szenvedésed a szellemi (elme) és a lelki sötétség által fog bekövetkezni. Amint ez rosszabbodik, akkor mindig gondolj azokra a teremtményekre, akik szenvedésed által fognak megmenekülni.

Menj Szentségimádásra olyan gyakran, ahogyan csak teheted, hogy megkaphasd ehhez a munkához a szükséges erőt. Szeretett Fiam üzenetei folytatódni fognak. Ezeket, úgy, mint ezelőtt, terjeszteni kell, mert az világnak szóló üzeneteiből egyre több lesz és nem kevesebb. Sok szent lesz segítségedre, akik a te nevedben járnak közben.

Imádkozz továbbra is a Szentháromsághoz a szükséges kegyelmekért, hogy erős maradj. Sohase érezd magad elhagyatottnak, ez szenvedésed részének fog tűnni. Pihentesd fejedet. Csendesedj el, és mutatkozz örömtelinek a külvilág felé. Ne végy tudomást mindazokról, akik bántani fognak téged. Inkább arra gondolj, hogy ez azért van, mert az Isteni fény, amely lelkeden keresztül át fog ragyogni, más lelkekben a sötétséget fogja előidézni. Akkor és csakis akkor, fogod megérteni azt a kínt, amely keresztülégeti Fiam szívét, amikor a világban a bűnöket látja. A te szenvedésed csak egy töredéke lesz annak, amit Ő a nap minden percében elszenved.

Most fogadd el az ajándékot, amely neked is adatott, mikor engesztelő lélekké váltál elhívásod által. Ne felejtsd el leányom, te mindig a Szívemben vagy. Őrködöm fölötted és védelmezlek téged. Most mosolyogj. Ne félj, mert ez a munka téged, családodat és szeretteidet nagy jutalomban fogja részesíteni, Dicsőséges Királyságomban.

Szerető Atyátok,

Isten, a Mindenség Teremtője

Gyermekeim, ne kedvetlenedjetek el a kétségbeejtő meséktől, melyekkel az emberiség szembesül

2011. augusztus 8. hétfő; 19:45

Szeretett leányom, napok teltek el azóta, hogy utoljára kommunikáltam veled. Ezzel lehetőséget kaptál, hogy meghallgasd szeretett Atyám, a Legmagasságosabb Isten tanácsát, hogy az segítségedre legyen megérteni a szenvedés szerepét a lelkek megmentésében.

Fogynak a napok, ahogyan a Nagyfigyelmeztetés ideje közeledik. Minden készen áll Szeretetlángom eljövetelére, amely majd beborítja az egész világot. Az angyalok, a Mennyország kórusa, most már a Dicsőség napjára várnak, a visszatérésemre, hogy az emberiségnek még egy utolsó lehetőséget adjak, Létezésem és Örök Atyám létezésének elismerésére.

Gyermekeim, ne kedvetlenedjetek el azon kétségbeejtő szóbeszéd vagy mesék miatt, amellyel az emberiség szembe néz. Helyette most nézzetek és bízzátok Rám félelmeiteket. Az emberiség egy oly csodálatos ajándékot fog kapni. Az emberek nemcsak szemtől – szembe fognak Velem találkozni, hanem túlcsorduló boldogságban is részük lesz, hogy megismerik és meglátják az Igazságot, ahogyan az a szemük elé tárul.

Ez a történelem egyik legnagyobb napja kell, hogy legyen, ahol a remény és a szeretet mindannyiatok számára meg lesz mutatva. Még a megrögzött bűnösök is térdre fognak borulni, és a bűnbánat könnyeit fogják sírni. Ez jó hír gyermekeim, mert mindenkit meg lehetne menteni, ha feladják a büszkeségüket és önzésüket. Szabad akarata által mindenkinek egységesen kell megengednie Nekem, hogy beléphessek a szívükbe, azért, hogy a világosság felé vezethessem őket. Sok, halálos bűnben élő bűnösnek fogja ez a fény égetni a szemét és lelkét. Fájdalmas lesz. Ha el tudják viselni a félelmet, látva, hogy mennyire megbántanak Engem, akkor erősekké válnak és megtérnek.

Nos, Hadseregem gyermekei, azt mondom most nektek, hogy mosolyogjatok, mert ez az esemény, a legkülönlegesebb lesz az életetekben és létező szeretetetek Irántam és az Én Örök Atyám iránt áthatja majd lelketeket. Oly sok szeretet fogja elméteket, testeteket és lelketeket eltölteni, hogy lelkileg mindörökre meg fogtok újulni. Imádkozzatok most mindannyiatokért, mert az idő rövid. Most a világ a Nagyfigyelmeztetés miatt, felkészítés alatt áll, hogy hatalmas ajándékomra mindenki készen állhasson.

Gyermekeim, maradjatok odaadóak a Lelkek megmentésének hónapjában, hogy augusztus végéig lelkek milliói meneküljenek meg fáradozásaitok által.

Gondoljatok arra, hogy Én jelen és veletek vagyok minden egyes nap. Figyellek és vezetlek benneteket. Mindannyiatokat szeretem. Maradjatok hűek kéréseimhez, hogy a megkínzott lelkek megmeneküljenek.

Jézus Krisztus

Nyugtalanság a világban, ezt pedig az Irántam való szeretet hiánya okozza

2011. augusztus 9. szerda, 20:30

Szeretett leányom, elérkezett a világban a nyugtalanság ideje, ahol ember – ember ellen, testvér – testvér ellen, szomszéd – szomszéd ellen támad, amint az már meg volt jövendölve. Az események most fognak kitörni, egyik a másik után. Sok ország fogja ezt megtapasztalni. A világban, gyermekeim között sok a harag, a csalódás és a félelem. Mondd meg nekik, hogy ezeket az eseményeket a sátán szítja, és hogy más nyugtalanság is ki fog törni, amelyek a Nagyfigyelmeztetés előtt egyre fokozódni fognak.

Ez, leányom, előre meg volt jövendölve, a jelek egyikeként, amelyet az emberiség 2011 – ben, a Tisztulás évében meg fog tapasztalni. Az Én gyermekeim, a sokk alatt tanúi lesznek a gonosz valódi létezésének a világban, azokban a lelkekben, akiket a merő gyűlölet és harag uszít egymás ellen. Leányom, nem lesznek győztesek ebben a csatában, amely továbbra is tombolni fog. Ezeket a rémtetteket, az emberi kéz okozza. Irántam és az Én Örök Atyám iránti szeretetük hiánya miatt, a sátán önkéntes cinkostársai lesznek.

Imádkozzatok gyermekeim, azokért, akik szenvedni fognak a világban levő nyugtalanságtól. Egyes országok azonban meg fognak menekülni a dühöngés kitörésétől és a rombolástól. A gyűlölet háborúja különböző országokon és nemzeteken belül láthatóvá válik. Az összezavarodottságot, a terrort és a szomorúságot sokan fogják megtapasztalni.

Kérlek benneteket, bízzatok Atyámban, Istenben, az Örök Atyában, mert kezei által meg fogja állítani ezeket a szerencsétlen gyermekeket. Legyetek erősek, éberek és hűségesek Hozzám, szeretett Megváltótokhoz. Minden meg fog változni az életetekben, ha a szeretet értelmét, a harmónia fontosságát és a felebarát iránti gondoskodást megértitek. Az ima segíteni fog a gonosz nyugtalanság csökkentésében.

Ne feledjétek, a háború, az erőszak és a gyilkosság nem Istentől jön. Ezeket a sátán okozza. Az ő haragja még ilyen szintet sohasem ért el, mint most, és dühe azokban a gyermekeimben van jelen és azokon keresztül működik, akik gyenge lelkületűek, és akiknek a szeretet hiányzik szívükből.

Hallgassatok most meg Engem. Szeressétek egymást, úgy, ahogyan Én szeretlek benneteket. A sátánt, kegyenceit és bábuit most utasítsátok vissza. Imádkozzatok Szent Mihály Arkangyalhoz, hogy közösségeiteket védelemben részesítse. Imádkozzatok Hozzám a vezetésért. Imádkozzatok a Szentlélek segítségéért, hogy alászálljon országaitokra.

A ti irgalmas Megváltótok, Jézus Krisztus

A Nagyfigyelmeztetéstől való félelem nem az, amelyre Én benneteket bátorítalak

2011. augusztus 10. szerda; 23:00

Szeretett leányom, a Nagyfigyelmeztetéshez vezető globális események felgyorsulása, amint az meg volt jövendölve, továbbra is folytatódik. Most az ima, gyermekeim, elengedhetetlen, mert követőim az egész világon, a Szentlélek kegyelmétől eltelve, azon munkálkodnak, hogy megalkothassák az Hadseregemet. Habár ez a hadsereg még elég kicsi, amelyben még oly sok követőmnek meg kell értenie, hogy egyenként mindenkinek fontos szerepe van, mégis most fel fog kelni, és gyermekeimet egészen a végsőkig fogja kísérni.

Minden gyermekemnek most Rám kell hallgatnia. Imádkoznotok kell minden egyes gonosz tett elkövetőjéért, amelyet ezekben az időkben ember – ember ellen követ el. A bűnösökért való imádkozásra vagytok most felszólítva. Az ima által hívjátok a Szentlelket, hogy isteni fényt vigyen ezekbe a szegény lelkekbe. Sokan közülük, olyan vakok Atyám szeretetének igazságával szemben, hogy csak céltalanul bolyonganak, miközben egyik krízisből a másikba esnek, úgy, hogy mindenkit megsértenek, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ha közületek többen is könyörögni fognak a bűnösök iránti Irgalmasságomért, akkor a sátán befolyása is nagyon meg fog gyengülni. Ez a titok, gyermekeim, a sátán gyűlöletének meggyengítésére, amit továbbra is úgy okád, mint a sárkány szájából a tüzet, megpróbálva elnyelni a világot, gyűlölködő füstjében.

Ő, a csaló és démonai mindenhol jelen vannak. Mivel gyermekeim hite világszerte nagyon meggyengült, ezért a sátán gonosz tettei oly erősen tartják fogva az emberiséget, hogy attól nehéz megszabadulni. Ha gyermekeim mindenhol hinnének Isten, a Mindenható Atya létezésében, akkor ez nem történhetne meg. Akkor a sátán szorítása is meggyengülne, különösképpen, ha gyermekeim segítségért imádkoznának, és Atyám Irgalmasságáért könyörögnének.

Most az ima a ti fegyveretek, gyermekeim, mostantól, a Nagyfigyelmeztetés idejéig. Fordítsátok az imát a sötétségben levők megmentésére. A Nagyfigyelmeztetés után, azért lesz szükség imáitokra, hogy gyermekeim kitarthassanak az Én Örök Atyám iránti hűségükben, és hogy magasztalják Dicsőségét.

A türelem, a mindennapi csendes ima, az imacsoportok alapítása, az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása naponta, a böjt és a Szent Rózsafüzér imádkozása Szeretett Édesanyámhoz, ezek együtt, a legtökéletesebb módja a lelkek megmentésének.

A Nagyfigyelmeztetéstől való félelem nem az, amelyre bátorítalak benneteket. Imádkozzatok most saját lelketekért és más lelkekért, az engesztelés cselekedeteként, mielőtt Velem, szeretett Megváltótokkal, szemtől – szemben találkoznátok.

Mosolygok az örömtől és a boldogságtól, ha arra a pillanatra gondolok, amikor Irgalmasságom nagy Ajándéka fel lesz fedve gyermekeim előtt. Ez egy hazaérkezés, amelyet másként nem lehet leírni. Mert ez akkor fog megtörténni, amikor szíveteket az Én isteni szeretetem eltölti. Lelketek végül meg fog világosodni, felkészülésként a földi Új Paradicsomra. Amikor egyesülni fogtok Velem, a vigaszt fogom a számotokra hozni, ami eddig hiányzott az életetekből.

Gyermekek, ne feledjétek el annak okát, amiért most a világgal kommunikálok. Az a vágyam, hogy biztosítsam, hogy minden gyermekem megmenekülhessen a sátán karmaiból. Ez is az Én mély, mérhetetlen Szeretetem, amelyet mindannyiatokért érzek, ezért nyújtom Kezemet felétek, hogy egyesülhessetek Velem, hogy felkészítselek benneteket a hazatérésetekre jogos otthonotokba.

A félelem nem Tőlem származik. Szeretlek benneteket, gyermekeim. Szeretetem dicsőséges ajándékát hozom nektek. Örvendjetek, mosolyogjatok és köszöntsetek Engem, amikor a jel megjelenik az égen. Emeljétek fel karjaitokat, és dicsőítsétek Istent, az Atyát, azért, mert megengedte ezt az utolsó lehetőséget Nekem, megmentésetekre.

Szerető Megváltótok,

Jézus Krisztus, Az Irgalmasság Királya

Imádkozzatok mindazokért, akik nem látnak mást az anyagi nyereségen kívül

2011. augusztus 11. csütörtök

Drága, szeretett leányom, ebben a szenvedésben ki kell tartanod, mert ezáltal lelkeket mentesz meg. Szenvedésed most abban a kínban nyilvánul meg, amelyet Én is elviselek az emberek bűneiért.

Az emberi kapzsiság most olyan mértéket öltött, hogy társadalmatokban az erkölcs már nem számít. Az emberi kapzsiság bűne azt jelenti, hogy ameddig az ember vágyai ki vannak elégítve, addig nem törődik azzal, hogy ki szenved kezei által. Engedjétek, hogy elmondjam nektek azt, hogy akik másokat kínoznak a kapzsiság és fösvénység által, Szemeim elöl nem fognak elmenekülni. Őrködöm. Látok, figyelek. Megremegek, amikor annak vagyok tanúja, hogy az ember a rossz utat választja, odáig süllyedve, hogy mások kárán szerezzen vagyont magának.

Ők, leányom, anyagi javak nélkül fognak maradni, ha csak nem könyörögnek az Irgalmamért. A pénzük értéktelen lesz. Azoknak az embereknek, akik arra törekednek, hogy lelkeket kínozzanak azáltal, hogy ellopják, ami jog szerint a testvéreik tulajdona, azt mondom, hogy semmi más nem marad belőletek, csak hamu. Imádkozzatok mindazokért, akik az anyagi nyereségen kívül semmi mást nem látnak, mert ha ezeknek a gonosz tetteknek nem fordítanak hátat, akkor ők félre lesznek állítva, és nem fognak Atyám Királyságába belépni.

Ha ebben a világban másnak rosszat tesztek, akkor ti félre lesztek állítva, és a sátán barlangjába lesztek vetve. A mások kárán nyert vagyon, jogos igénynek tűnhet számotokra, de ez örökké tartó kínszenvedést fog nektek hozni.

Tegyétek most félre a kapzsiság és telhetetlenség fegyvereit. Keressétek a megváltást, mert ha ezt teszitek, akkor visszatér a béke a társadalomba.

A ti Megváltótok, Jóságos Bírótok,

Jézus Krisztus

Követőim most kapták meg a közbenjárás ajándékát

2011. augusztus 12. péntek; 23:45

Szeretett leányom, követőim szeretete erőt ad Nekem. Örömkönnyeket hullatok, amikor azon követőim szeretetét látom, akik körbe vesznek és imáikkal átölelnek téged. Leányom, a Szentlélek ajándéka által ők arra vannak elhívatva, hogy ezen fontos üzenetek által, Legszentebb Szavaimat hirdessék a világnak.

Ha csak a többi lélek is, akik Engem követnek, és tudják, hogy különböző prófétáim által kommunikálok, kinyitnák a szemüket és meghallanák, amit mondani szeretnék, akkor imáik azoknak a szegény lelkeknek a javát szolgálnák, akiknek a Nagyfigyelmeztetésre fel kell készülniük.

Szeretetem hűséges követőimen keresztül beragyogja az egész világot. Szeretetem fénye, amely rajtuk keresztül világít, éppen most, nagyon sok megtéréshez vezet az egész világon. Gyermekeim talán nem tudják, mégis ebben a hónapban lelkek milliói lesznek megmentve, szeretett követőim hűsége által. Ők, az Én drága gyermekeim, ebben az augusztusi hónapban, a lelkek megmentésének hónapjában, követték felszólításomat az imára és a hűségre. Mondd meg gyermekeimnek, hogy imáik és böjtjeik által, sok boldogságot hoztak Atyám gyengéd Szívébe. Bőséges kegyelmek áradnak most ezekre a drága, szent lelkekre, akik a közbenjárás ajándékát kapták meg, azokért a lelkekért, akik különben elvesznének.

Mennyire vágyódom arra, hogy közülük mindegyiket szorosan Szent Szívemre öleljem, hogy megmutathassam nekik, hogy mennyire szeretem őket. Ők olyan bátrak, olyan hűségesek, és időről-időre történő bűnös elhajlásaiktól eltekintve, mégis olyan jók. Szívüket és lelküket az Én irgalmam árasztja el, és értékes hadseregemet a Szentlélek fogja győzelemre vezetni, hogy segítsen Nekem, minél több lélek megszerzésében.

A ti szeretett hűséges Megváltótok,

Az Emberiség Királya, Jézus Krisztus

Isten teremtette a világot – semmilyen más bolygó nem lehet ember által lakott

2011. augusztus 13. szombat; 17:00

A megtérés, leányom, gyermekeim számára prioritást kell, hogy jelentsen azáltal, hogy másoknak Üzeneteimről beszélnek a világban.  Gyermekeim, naponta akár csak egyetlen lélek is, olyan nagy örömet szerez Nekem, amikor mások szemeiket az igazságra kezdik megnyitni.

Szeretett leányom, ha az ember mindennap annyira el van foglalva, amint ez tapasztalható, akkor kevés ideje marad életében az imára.  Gyermekeim, az ima lehet egy pillanat, egy óra, egy szó, vagy bármilyen beszélgetés Velem. Nem számít, hogy az ember hol szólít meg Engem.  Ez történhet otthon, a kertben, az autóban, a munkahelyen, csakúgy, mint templomomban. Az, hogy hol beszéltek Hozzám, az nem fontos, habár nagyobb örömet szereztek Nekem, ha az Én házamban beszélgettek Velem.

Sok ember tévesen azt hiszi, hogy Én nem hallom gondolataikat, nem érzem fájdalmaikat, bánataikat, vagy örömeiket. Nem ismerik fel, hogy az Atyám, a Mindenható és a Mindenség Teremtője által lettek ők is megteremtve? Ő, aki mindent tud, mindannyiatokat arra hív fel, hogy szálljatok magatokba, naponta,ha csak egyetlen pillanatra is.  Kérjétek segítségemet, hogy megerősítselek benneteket.  Csak egyetlen pillanat, amit kérek, azt az értékes pillanatot, amikor Engem hívtok, hogy lehetővé tegyétek számomra, hogy a Szentlélek ereje által beléphessek lelketekbe. Akár csak egy suttogás is, amellyel a Segítségemért kiáltotok, meghallgatásra fog találni.

Ha nem hívtok Engem, nem tudok válaszolni, mert Én sohasem avatkoznék a ti szabad akaratotokba.

Én olyan vagyok, mint egy apa, aki egy csoport játszó gyermekre néz le. Mindegyikük el van foglalva, szaladgálnak, társalognak, egyesek nevetnek, vagy más esetben küzdenek egymással. A legtöbb gyerek reagál a felnőtt hívására, amikor az figyelmüket kéri. De egyesek makacsok, elfordulnak és megtagadják mindazt, amire kérik őket. Egyes gyermekek szeretetteljesek. Mások nem annyira.  Néhányan zsenge koruk ellenére is teljes gyűlöletet mutatnak. De amikor gyermekeimre nézek a mai világban, gyűlöletet látok, és ami még rosszabb, teljes közömbösséget Létezésemmel, Jézus Krisztussal, szeretett Megváltójukkal szemben. Sokan még Nevem hangzását is utálják.

Gyermekeim ebben az időszakban, amelyben ti éltek, egy engedetlen csoportot lehet felfedezni gyermekeim között, ahol kevés a fegyelem, és akik azt hiszik, hogy övék a világ, azért, hogy uralják, irányítsák, meggyalázzák vagy akár tönkretegyék, ahogyan ők ezt éppen jónak látják. Kevés tiszteletet mutatnak az Atya, a Mindenség Megteremtője iránt. Ma olyan arrogáns az ember, azt hiszi, hogy egy sokkal magasabb hierarchiából származik, mint az Én Örök Atyám. Így tovább keresgél, hogy többet tudjon meg eredetéről, még akkor is, ha egész idő alatt a szeme előtt volt az igazság. Olyan sok időt pazarolnak értelmetlen dolgokra, mint az értelmetlen álmok, amelyet az olyan tudósok elméi kergetnek, akik büszkeségük és intelligenciájuk által, amely szintén Isten, az Atya ajándéka, azt hiszik, hogy új tényeket fognak találni saját eredetükről.

Miért nem ismerik fel ezek a gyermekeim, hogy a földet az embernek teremtették? Semmilyen más bolygó nem lehet ember által lakott, mert ez nem része Atyám tervének. Milyen ostoba is tud lenni az ember, amikor megpróbálja a lelki ürességet feltölteni a lelkében.  Minden táplálék és beteljesülés az övé lehet, ha leül és elfogadja az igazságot. Isten, az Örök Atya létezésének igazságát, aki a világmindenség teremtője.

Szeretett Megváltótok, Tanítótok és Igazságos Bírótok

Jézus Krisztus

Élvezzétek a dicsőséges életet, amely 1000 évre vár rátok

2011. augusztus 14. vasárnap ; 14:25

Drága, szeretett leányom, te továbbra is megvéded Szavaimat, amikor erre valójában nincs is szükség.

Szavaim, híveim szívét, úgy fogják áthatni, mint egy kard, amikor üzeneteimen elmélkednek, amelyeket kaptál, a világ számára. Amikor Szavaimat olvassák, tudni fogják az igazságot, mert Isteni világosságom, olyan hatással lesz rájuk, amit csak nehezen tudnak majd figyelmen kívül hagyni. Sokan megkérdőjelezik, és folyamatosan meg fogják kérdőjelezni, ugyanúgy, mint Noé idejében. Figyelmeztetve voltak, de nem akarták meghallani. Kizárták Atyám hangját, amikor Ő üzeneteket küldött Noén és más prófétákon keresztül. Csak azok menekültek meg, akik ezeket meghallgatták és engedelmeskedtek. 

Hallgassátok meg most üzeneteimet. Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket és engedjétek, hogy Szavam a lelketekhez szóljon. Utasítsátok el a világ kedvteléseit. Csak a Hangomra összpontosítsatok. Ezáltal megmentitek lelketeket.

Mindazok, akik nem akarnak hallani, mert hátat fordítanak, idővel, éhes szájjal fognak megjelenni, hogy miután megtörtént a Nagyfigyelmeztetés, Legszentebb Szavaimat szabályosan felfalják.  Mert akkor készen álltok majd Vezetésem követésére, azért, hogy Én megfelelőképpen kormányozhassalak benneteket a Földi Új Paradicsomba, ahol ti, a családtagjaitok és a szeretteitek, élvezni fogjátok a Dicsőséges Életet, mely 1000 évre vár rátok. Nem lesz semmi betegség. Nem lesz élelmiszerhiány. Nem lesznek gondok. Csak szeretet lesz, annak legtisztább formájában. Egy dicsőséges lét, amely a ti jogos örökségetek.

Kérlek benneteket, hogy most rendületlenül imádkozzatok a tisztánlátásért, hogy Szent Szavamat elfogadjátok, amikor megmutatják nektek, gyermekeim. Tekintsetek erre úgy, mint egész életetek egyik legnagyobb ajándékára. Fogadjátok be testetekkel, elmétekkel és lelketekkel. Mert csak akkor fogtok igazi békére lelni.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

Segítsetek Nekem minden Fiatal megmentésében – társadalmatokban ők a legveszélyeztetettebbek

2011. augusztus 15.; hétfő

Drága, szeretett leányom, miközben az Én Örök Atyám, a Legmagasságosabb Isten, az elkövetkezendő változásokra készíti fel a világot, az emberiség miatt tele van bánattal, aki még most is vak az Ő létezésének igazságával szemben.

Miközben Atyám, most kezdi nyilvánosságra hozni a változásokat a Földre való Visszatérésemet előkészítve, olyan sok bűnt lát a világban, hogy sír bánatában, azokért a lelkekért, akiknek az elvesztése végül elkerülhetetlen lesz Számára. Az imádkozás, mindazon lelkek megmentéséért, akik ma még mindig léteznek a világban, és akik akarattal – pusztán dacból – fordulnak el Tőle (az Atyától), annak ellenére, hogy tudják és elfogadják az Ő létezését, segíthet megmenteni az ő lelküket. Folytasd az imádkozást, és hozz személyes áldozatokat ezekért a lelkekért leányom, mert ima nélkül aggódnod kell a jövőjükért.

Követőimre hagyatkozom, hogy imádkozzanak az elveszett lelkekért. Most már rövid a hátralévő idő, hogy meggyőzzék a hitre vakokat, hogy megnyissák szemeiket Isten, az Atya létezésének igazságára.

Fogjátok meg egymás kezét, világosság gyermekei, hogy az Irántam való szeretet-, és hűség – köteléketek elég erős legyen azon lelkek vonzására, akik nem fogadják el, vagy nem hisznek Létezésemben, vagy szeretett Atyám létezésében. Ne szakítsátok meg a hitnek ezt a láncát, mikor elérhetitek azon testvéreitek megmentését, akik már nem követik az Örök Élet igazságához vezető utat. Ehelyett, mivel meggyengültek a világi javak hajszolásában, határozott útmutatásra lesz szükségük, hogy segítségükre legyen.

Ne legyetek erőszakosak azokkal szemben, akik nem hisznek Istenben. Szelíden győzzétek meg őket, meséljetek nekik Keresztrefeszítésemről, és arról, hogy az Én Örök Atyám hogyan hozta meg a végső áldozatot gyermekei megmentésére, azáltal, hogy a megváltás kegyelmének ajándékát adta nekik, a bűnök bocsánata által.

Atyám, most felhívja mindazok figyelmét, akik először olvassák ezeket az üzeneteket: Nektek figyelmesen kell elolvasnotok minden egyes üzenetet. Aztán imádkozzatok a Szentlélekhez, azért a kegyelemért, hogy képesek legyetek felismerni, hogy ezek az üzenetek isteni eredetűek. Nyissátok meg szíveteket, hogy befogadhassátok Szavamat. Érezzetek Engem a lelketekben, miközben a következőt kéritek Tőlem:

Jézus, ha ez tényleg isteni eredetű (valóban Te szólsz hozzánk), kérlek, áraszd el lelkemet szereteted jelével, hogy elismerhesselek annak, aki vagy. Ne engedd, hogy a hazugságok megtévesszenek engem. Mutasd meg nekem inkább Irgalmasságodat, azáltal, hogy megnyitod szemeimet az igazságra és a földi új Paradicsomod ösvényére.”

Ne feledjétek gyermekeim, kizárólag csak mély, szenvedélyes szeretetem miatt jövök a világhoz, hogy ilyen úton kommunikáljak veletek. Ez nem azért van, hogy sokkoljon benneteket, vagy, csak hogy valamilyen benyomással legyen rátok. Vagy, hogy ellentétet vagy vitát váltson ki. Az a célja, hogy segítsen minden lélek megmentésében, mindenekelőtt egy fiatal generációnak, akinek semmi érdeklődésük sincs a hit iránt, mert annyira el vannak foglalva saját életükkel, amelyben Istennek csak kevés hely jut. Mivel olyan nyelven szólok hozzájuk, amit megértenek, remélem, hogy sikerül figyelmüket felhívni azokra az eseményekre, amelyek kibontakozóban vannak. Ők a legveszélyeztetettebbek a ti társadalmatokban, gyermekeim. Létfontosságú, hogy elérjem őket, olyan gyorsan, ahogyan csak tehetem.

Gyermekeim, most gyűljetek össze Velem együtt, hogy ma minden fiatalt megmentsünk a világban. Segítsetek Nekem, hogy Királyságomba gyűjthessem őket, és így egyetlen egy értékes lélek se vesszen el Számomra.

Az egész Emberiség szeretett Megváltója, Jézus Krisztus

Hogyan kérjetek Engem, hogy segítsek nektek megoldani a gondjaitokat

2011. augusztus 17. szerda; 23:00

Szeretett leányom, azok a kegyelmek, amelyek reád áradtak, azért adatnak, hogy ebben a munkában megerősítsenek téged, külön bizalmat adva neked.

Az Irántam való bizalom, gyermekeim, nagyon fontos. Igen, sok örömet ad Szent Szívemnek, amikor Irántam való szereteteteket érzem. De csak akkor, ha valóban bíztok Bennem, és elengeditek minden aggodalmatokat, azáltal, hogy átadjátok azokat Nekem, így Én gondoskodhatom azokról, hogy ti már csak a valódi békét érezhessétek.

Oly sok gyermekem imádkozik különleges szándékokért. Mindegyiket egyenként meghallgatom. De amikor egy számotokra nagyon fontos dologért Hozzám imádkoztok, el kell engednetek félelmeiteket. A félelem nem Tőlem származik. Ez a sátántól származik, hogy gyötörhessen benneteket. Nem tudjátok ezt megérteni? Amikor féltek valamitől, amiről úgy érzitek, hogy az életeteket uralja, akkor minél jobban féltek, annál jobban meggyűlik a probléma.

Csak, amikor magatokba szálltok, és ezt mondjátok Nekem:

Jézusom, teljes bizalommal adom át Neked minden aggodalmamat ebben a kérdésben, hogy gondom most már a Tied legyen, hogy ezt Legszentebb Akaratod szerint Te oldd meg.”

csak akkor lesz béke elmétekben (szellemetekben). Ez az, amit Én bizalomnak nevezek, gyermekeim.

Az Irántam való bizalom azt jelenti, hogy teljes bizalmat mutattok. Rám hagyatkoztok. Bűneitekért haltam meg – egyenként mindannyiatokért, akik éltek, még ebben a korban is. Miért ne bíznátok Bennem?

Úgy szeretlek benneteket, mint ezen a földön egyetlen más teremtmény sem. Senki sem fog, és nem is tud úgy szeretni benneteket, mint Én. Emlékezzetek erre minden időben.

Most menjetek szeretettel és békével. Én mellettetek állok reggel, délben és éjjel, és csak a hívásaitokat várom.

A ti szerető barátotok és Megváltótok, Az Irgalmasság Királya, Jézus Krisztus

A Nagy Szorongattatás enyhül fog az imák hatására

2011. augusztus 18. csütörtök; 20:45

Leányom, azok a követőim, akik olvassák, és jól eligazodnak a Szentírásban, saját emberi értelmezéseik miatt hajlamosak arra, hogy elragadtassák magukat, így könnyen elfelejtik azokat a tanításokat, amelyekben Én az egymás iránti szeretetről prédikáltam. Szeressétek egymást. Tiszteljétek édesanyátokat és édesapátokat. Tiszteljétek Teremtőtöket, Istent, az Atyát, és úgy éljetek, ahogyan azt megmondtam nektek: szeressétek és féljétek Atyámat.

Oly sok tanult ember, akik Tanításaim értelmezésével foglalkoznak a saját belátásuk szerint, elfelejtenek egy dolgot. Azt, hogy amikor én újra eljövök, ítélni jövök. Egy percig sem gondolnak arra, hogy ez a saját életükben történhet meg, és nem egy távoli jövőben. Akkor miért kutatnak, és folyamatosan kutatnak, további magyarázatokért a Szentírás Szavaiban, amikor az igazság olyan egyszerű? Miért felejtik el azt, hogy a Szeretet minden, amit kérek tőlük? Az Irántam, a Megváltótok iránti szeretet. Isten, az Atya iránti, és az egymás iránti szeretet.

Azoknak az értelmiségi szakértőknek, akik nyilvánosan azt hirdetik, hogy ők képesek Tanításaim elemzésére, és még addig is elmennek, hogy megkísérlik megjövendölni visszajövetelem dátumát, ezt mondom: ha azt feltételezitek, hogy képesek vagytok az Én visszatérésem évét megnevezni, akkor ti sajnos tévedtek. Ez a dátum senkinek sem lesz megadva, sem az angyaloknak a Mennyben, de még szeretett Édesanyámnak sem. De Én kinyilváníthatom. A Szorongattatás már egy ideje elkezdődött. A Nagy Szorongattatás pedig 2012 végétől fog elkezdődni. Ez a szörnyű időszak, szeretett követőim imáinak hatására, enyhülni fog. Ez még tovább fog enyhülni a Nagyfigyelmeztetés utáni megtéréseknek köszönhetően. Ez az esemény, jó hír, gyermekeim. Ez segíti, hogy az embereknek a sátán iránti rabszolgasága megszűnjön.

A vallási szakértők olyan gőgöt mutatnak, amelyet Én visszataszítónak találok

Sokan sajnos el fogják utasítani a felkészülésre felszólító Kéréseimet, annyira fogva tartja őket ez az úgynevezett intellektuális vallási vita, amely az emberi érvelésen alapszik. Az egyik megpróbálja felülmúlni a másikat, bizonyítandó, hogy ő a nagyobb tudású. Ezek a szakértők olyan gőgöt mutatnak, amelyet Én visszataszítónak találok. Ők semmivel sem jobbak, mint annak idején a farizeusok voltak. Elutasításuk megakadályozza az igazságot, miközben az ott van a saját szemük előtt.

Szavamat (Üzenetemet) Felszentelt Szolgáim elutasítják

Szavam (Üzenetem) süket fülekre talált. Szavamat (Üzenetemet) Felszentelt Szolgáim elutasítják, miközben Én megpróbálok kommunikálni velük a történelem ezen időszakában. De a Nagyfigyelmeztetés után nem lesz több mentségük arra, hogy ne álljanak fel, és hogy ne figyeljenek Utasításaimra. Mert akkor szét fogják tárni karjaikat, és könyörögve fogják majd Vezetésemet kérni a Nagy Büntetés idejére. Amikor ezek a próféciák feltáródnak azok előtt, akik kételkednek Szavamban, amelyet ennek a hírnökömnek adok, akkor sürgetve arra kérlek benneteket, hogy vegyétek szent Kelyhemet, igyatok belőle, és harcoljatok a lelkek megmentéséért.

Mindannyiatokat sürgetlek, beleértve az önjelölt szentírási szakértőket is, hogy alázatosan üljenek le, és tegyék fel ezt a kérdést: Miért bátorítanám Én az egyszerű híveket, hogy a földre való visszatérésemet illetően vitába keveredjenek? Az egyedüli, ami most számít, az az, hogy eljövök. Legyetek készenlétben minden időben. Soha ne ítéljetek meg másokat az Én Nevemben. Keressétek, minden áron, az alázat ajándékát, mert ez lesz a ti útleveletek a Mennyországba.

A ti szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

Mi készteti a fiatalokat arra, hogy ennyire szégyelljenek Engem?

2011. augusztus 19. péntek; 23:00

Drága szeretett leányom, Szeretetem nagyon mély a fiatalok, különösen a tinédzserek és a fiatal felnőttek iránt. Hasonlóképpen, mint a szüleik, szeretetet, boldogságot, aggodalmat és néha haragot érzek, miközben felnőni látom őket. Ó, mennyire fáj a szívem, amikor hallom őket, ahogy azt mondják, nem hisznek Istenben, az Én Örök Atyámban. Ők, az Én kis gyermekeim, olyan befolyás alatt állnak, hogy Őt (Istent) megtagadják, azért, hogy látszólag beilleszkedjenek barátaik közé, hogy ne lógjanak ki közülük.

A tény az, hogy többé már nem könnyű a fiataloknak beismerniük szeretetüket Irántam, még akkor sem, ha elfogadják Létezésemet. Ez a beismerés, kínos helyzetbe hozhatja őket, amikor a Belém, Jézus Krisztusba vagy az Én Örök Atyámba vetett hitüket kigúnyolják, mert egy úgynevezett „magasabb rendű élőlényt” részesítenek előnyben. Mi készteti arra a fiatalokat, hogy ennyire szégyelljenek Engem? Miért érzik úgy, hogy egy olyan világba kell beilleszkedniük, amelyből hiányzik a lélek, vagy a lelki élettel egyáltalán nem törődik?

A zene és a művészet nagy befolyással van ezekre a drága kis lelkekre, akiknek a Mennyország és a pokol valóságáról nem beszélnek. Ők, mint minden más gyermekem, akik rendületlenül kerülik, hogy bármilyen említést tegyenek Rólam, tanításaimról, vagy az Én Örök Atyám létezéséről, szintén elvesznek a vadonban.

Szülők, felszólítalak benneteket, hogy beszéljetek gyermekeiteknek a földi létezésük igazságáról. Arról, hogy honnan jöttek, és hogy milyen sors vár rájuk ezután az élet után. A ti kötelességetek segíteni nekik, hogy megnyissák szívüket Szeretetemre. Gyengéden vezessétek őket Hozzám, de használjatok fel minden lehetséges eszközt, hogy lelkük megmentésében segítsetek. Tegyétek ezt irántuk való szeretetekből. Talán az évek során elhanyagoltátok kötelességeiteket, de most itt az ideje, hogy helyrehozzátok. Az Irgalmasság Rózsafüzérének imádkozása által, amelyet a lelkükért imádkoztok, segíthettek nekik. Jobb lenne, ha ők még ebben az életben, kitárt karokkal, önszántukból jönnének Hozzám.

A fiataloknak a következőt mondom: ha hisztek Bennem, akkor ne féljetek ezt nyíltan megvallani. Ne tagadjatok meg Engem, mert Én vagyok a ti mentőövetek, aki nélkül nincs élet. Amikor a többiek látják, hogy a ti hitetek milyen erős, akkor hajlandóbbak lesznek megnyitni szívüket Irántam. Ez részetekről sok bátorságot követel, de a kegyelmek, amelyeket Tőlem fogtok kapni bátorságotokért, ellensúlyozni fogja félelmeiteket. Amint elmondjátok az embereknek, hogy Én valóban létezem, amint tiszteletet és szeretetet mutattok irántuk, és magatokhoz vonzzátok őket, akkor, amikor Rólam beszéltek tisztelni fognak benneteket. Lehet, hogy furcsának tűnik, hogy az egyik lélegzetvételkor Rólam, a másikban pedig világi dolgokról beszéltek, de amikor ezt teszitek, akkor hitetekben is megerősödtök. Nemcsak nagy szeretetet fogtok megtapasztalni Irántam szívetekben, ez barátaitok lelkét is meg fogja menteni.

Használjátok az internetet üzeneteim terjesztésére. Beszéljetek ezekről. Nem számít, ki gúnyol ki benneteket. Mert ha ezt teszitek, akkor világszerte sok-sok fiatalnak lesz majd része az örök életben, a megtérések eredményeként.

Most induljatok, értékes, ifjú Hadseregem. Itt az ideje, hogy bátorságot vegyetek Üzeneteim terjesztéséhez, amelyek a világban ennek a generációnak adatnak, arra emlékeztetvén őket, hogy ki vagyok Én, hogy miért mentettelek meg mindannyiatokat a pokol mélységéből, és hogy miért nyújtom most ki kezemet, hogy még egyszer megmentselek benneteket.

Ez most számomra az az idő, amikor felétek nyújtom a kezemet, hogy kézen fogjalak benneteket.

Szeretlek benneteket.

A ti szeretett Megváltótok és Barátotok

Jézus Krisztus

A pénz, és ha túl sok van belőle, megrontja a lelket

2011. augusztus 21. vasárnap; 23:00

Drága, szeretett leányom, ma éjjel azért látogatlak meg, mert a világban egy tartós erőszak kezd el kitörni, amint egyik nemzet a másik után bombázni fogja egymást, hatalmat és dicsőséget keresve. Imádkozzatok, mindazokért a lelkekért, akik ebben az erőszakban meg fognak halni, hogy Atyám Királyságában kegyelemre találhassanak.

Leányom, a világ most fogja elszenvedni az előre megjövendölt változásokat, hogy megtisztuljon azért, hogy az emberek méltók lehessenek Ígéretemre. Továbbra is meg lesz engedve, hogy azok a kapzsi emberek, akik a hirtelen halálukért felelősek megfosszák őketaz anyagi javaktól. Ahogy ezek a megpróbáltatások fokozódnak, úgy fognak ezen gyermekek is megszabadulni a sátán üres ígéreteinek bilincseitől, ő (a sátán), aki elcsábítja a gazdagokat azáltal, hogy még többet ígér nekik, most az egész világ szeme előtt, továbbra is kérkedik az illetlen, közönséges ocsmányságával. Ezt azért fogja tenni, hogy gyermekeim, ne csak irigykedjenek majd a gazdagokra és hírességekre, hanem majd minden tőlük telhetőt megtegyenek azért, hogy utánozzák őket. Miközben ő (a sátán) gyermekeimet ebbe a fészekbe hajtja, ahol a jelentős gazdagság külső látszatának elérése számukra egy fontos célnak fog tűnni, sikeresen el fogja távolítani őket az igazságtól.

Amint csupaszon és meztelenül maradtok, Én majd felöltöztetlek újra benneteket, gyermekeim, csak ezúttal ez egy fegyver – palást lesz, azzal a céllal tervezve, hogy védelmet nyújtson nektek a rossz emberek gonoszságaitól. Amint fel lesztek vértezve, készen álltok majd arra, hogy egy más életfelfogással menjetek ismét a világba. Egy olyan életfelfogással, amelyben a felebaráti szeretet a legfontosabb célt fogja jelenteni. Ha egymás iránt szeretetet mutattok, akkor az Irántam való valódi szereteteteket bizonyítjátok.

A jólét és gazdagság látszata, amelyhez nagyon kevés gyermekem férhet hozzá a világban, semmi több: csak látszat. Mert nincs mögötte semmi. Meg lesztek kísértve, hogy hasonló gazdagság után kutassatok, amint a csaló arról győz meg benneteket, hogy a nagy gazdagság és hírnév után kell vágyakoznotok. Az igazság az, hogy míg ti üres és értelmetlen vágyaitok kergetésével vagytok elfoglalva, figyelmen kívül hagyjátok kötelességeiteket Velem szemben.

Soha ne engedjétek, hogy a gazdagsággal és a hírnévvel való kérkedés elcsábítson benneteket, tudván azt, hogy a pénz, és ha túl sok van belőle, az megrontja a lelket. Mindazok, akiknek olyan sok pénzük van, hogy nem valószínű, hogy még ebben az életben el tudják azt költeni, oda kell adniuk azoknak a kevésbé vagyonos (szerencsétlen) embereknek, akiknek az élelemre is kevés jut. Ha ezt megteszitek, megmenthetitek lelketeket. De ha még többre éheztek, habár már elég van ahhoz belőle, hogy egy egész nemzetet etessetek és ruházzatok, akkor éhezni fogtok. Az élet kenyere számotokra, az alázatos elfogadása annak, hogy az egymás iránti szeretet az, amit Én tanítottam nektek. Felebarátaitokat szeretni azt jelenti, hogy azokkal törődtök, akiknek semmijük sincs.

Ébredjetek fel és fogadjátok el az igazságot, még mielőtt túl késő lenne. Sokkal nehezebb Atyám kegyelmére találniuk azoknak, akik nagy anyagi vagyonnal rendelkeznek, kivéve, ha megosztják másokkal. Emlékezzetek erre. Mindazoknak, akiknek kevés van, de irigykednek azokra, akiknek látszólag minden anyagi kényelmük megvan, amire ők is vágyakoznak, azt mondom, hogy óvatosnak kell lennetek. Csak egyetlen palota létezik, amelybe meg kell próbálnotok belépni, és ez az a palota, amely a földi Új Paradicsomban vár rátok. Csak azok fogják a kulcsot megkapni, akik szívükben, elméjükben és lelkükben alázatosak.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

A gonosz jónak van beállítva, míg a jó gonosznak

2011. augusztus 22. hétfő; 20:10

Ha az ember megkérdőjelezi saját hitét, el kell gondolkodnia. Ha bizonytalan, Engem kell kérnie, hogy nyissam fel szemeit. Ha nehéznek találja az imádkozást, Engem kell kérnie, hogy nyissam meg száját. De ha nem hallgat az igazságra, akkor mások imáira van szüksége.

Gyermekeim, mélységesen aggódom amiatt,  ahogyan a gonosz jónak van beállítva, miközben a jót gonoszként mutatják. Világotokban minden a visszájára fordult.  Mert ti, akikben nincs mély hit (áhítat) Irántam, nem lesztek bölcsebbek.

A világban most a nevetekben hoznak intézkedéseket, a kormányzat, az egyház és az állam valamennyi szintjén, és erről megfeledkeztek.

Rossz törvények kerülnek bevezetésre és kerülnek bemutatásra az emberiségnek, mintha az ő érdeküket szolgálnák. Ebben benne vannak az új uralmi rendszerek, orvosságok, külföldi segélyek, oltások, és az új vallási és egyéb doktrínák (elméletek) prédikálása, tanítása.  Soha ekkora összezavarodottság még nem volt Gyermekeim között.

A felszínen úgy tűnik, minden kontrollálva van, és rendben van a maga módján. De az egyetlen valós rend, amely létezik, az azoknak a keze által rejtve marad, akik a világ eseményeit irányítják, gonosz módszereikkel a zárt ajtók mögött.

Ne hagyjátok magatokat megtéveszteni gyermekeim. Felém kell fordulnotok segítségért, hogy a titkos globális hatalmak által tervezett gonosz események meggyengülhessenek. A ti egyetlen utatok a valós szabadság felé az, ha Bennem való hiteteket újra lángra lobbantjátok. Ez hamarosan megtörténik, drága gyermekeim, amikor megjelenek a világnak, a Nagyfigyelmeztetés alatt, amely egyre közeledik.

Felszólítalak benneteket, hogy imádkozzatok azokért, akiknek van látásuk, mégis vakok az Én Legszentebb Szavamra. Imádkozzatok azokért, akik folytonosan kiforgatják az Tanításaimat, és felszentelt szolgáimért, akik gyávaságból behódolnak a kormányok által feléjük támasztott igényeknek. Most csak egyetlen uralkodó van, akire a jövő van bízva, és az az Én Örök Atyám, Isten, a Teremtő, a Mindenség Teremtője. Mutassatok Felé mindenben hűséget, és biztos támaszra fogtok lelni miközben az igazság útján haladtok előre.

Szeretett Megváltótok

Jézus Krisztus

Egyetlen bűn sem olyan súlyos, hogy ne lehetne megbocsátani

2011. augusztus 23. kedd; 23:45

Leányom, te most elkezdted a szenvedés valóságát megérteni. Amikor a kiválasztott lelkeket arra kérem fel, hogy szenvedjenek, akkor ők úgy szenvednek, amint azt Én tettem a Keresztre feszítésem kínjainak átélésekor. Amint Halálom által az embereket megváltottam a bűnből, úgy a ti szenvedésetek is megmentheti az emberiséget az örök kárhozattól. Azáltal, hogy önként felajánljátok szenvedéseteket, áldozatot hoztok, mely által az emberi lelkeknek megmutatkozhat az Isteni irgalmasság.

Ha több lelket kérnék fel arra, hogy ezt tegyék, talán félelmet mutatnak és elutasítanák. Ugyanakkor sok olyan lélek szenved, akik nincsenek tudatában annak, hogyők is kiválasztott lelkek. Sok gyermekem azt kérdezheti, hogy egyes emberek miért szenvednek és mások miért nem? Az Én válaszom az, hogy azokat az igaz szívűeket választom ki, akik alázatosak ebben az életben, akik mások szükségleteit a sajátjuk elé helyezik. Egy gyengéd szívű lélek felveszi az Értem való szenvedés szerepét. Ez egy ajándék Tőlem. Lehet, hogy nem tűnik ajándéknak, de amikor ezt az ajándékot megkapjátok, akkor a Nevemben, a lelkek ezreit mentitek meg naponta.

Most fel szeretném szólítani követőimet hogy egy áldozatot hozzanak naponta, mely hasonlít a szenvedéshez (lemondáshoz), hogy ezáltal segítsenek azoknak a lelkeknek megmentésében, akik halálos bűnben halhatnak meg, a Nagyfigyelmeztetéskor. Kérlek benneteket, hogy kérjétek Tőlem ezt az ajándékot.

Kérem az alázatos lelkeket, hogy hozzanak egy személyes áldozatot, Dicsőségemre. Azok a lelkek pedig, akik úgy érzik, hogy ezt nem tudják megtenni, azt mondom, hogy különleges kegyelemmel áldlak meg benneteket, mert tudom, hogy az Irántam való szeretetetek és imáitok által megmentitek testvéreitek lelkeit.

Gyermekeim, tudnotok kell a következőt: az üzenetek hatására követőim hadserege naponta növekszik. Nemsokára milliós nagyságúvá nő. Csak azokat szólítom fel, akik elég bátrak ahhoz, hogy a páncélkesztyűt felvegyék. A bátorság a szeretetből fakad. A bátorság értelmezése eltér ember és ember között. Egyszerűen arra kérlek benneteket, hogy szeretetemről beszéljetek a világnak. Emlékeztessétek arra az igazságra őket, amelyet a Szentírás tartalmaz. Mondjátok meg nekik, hogy nemsokára visszatérek, hogy Irgalmasságom nagy ajándékát felajánljam. Mert ha hamarosan ítélni jönnék vissza a világba, akkor a Mennyország kihalt lenne, hiszen, ma a bűn annyira elterjedt.

Terjesszétek Örömhíremet. Emlékeztessétek arra őket, hogy amikor valaki iránt szeretetet éreznek, őszinte, tiszta szeretetet, még akkor is, ha csak egy futó pillantás, vagy egy jó tett lenne az, aminek tanúi vagytok, akkor Én ott jelen vagyok.

Mondjátok el nekik, hogy szeretet nélkül kiszáradnának és semmivé válnának.

Mondjátok el nekik, hogy amikor rájuk nézek, akkor ők a Szemem előtt meztelenek és vagyontalanok. Én csak a jóságot, vagy a romlottságot látom a lelkükben.

Mondjátok el azoknak a szegény, félelemmel telt lelkeknek, akik szégyenkeznek életvitelük miatt, hogy Én megbocsátó vagyok, minden irgalommalteli, és hogy kitárt szerető Karjaimban fogom őket köszönteni. Csak annyit kell tenniük, hogy jöjjenek Hozzám, és kérjék a segítségemet. Sohasem fogom elutasítani a bűnösök könyörgéseit, nem számít, milyen sötétek bűneik. Megbocsátok mindazoknak, akik őszintén bűnbánóak, bármely korábban elkövetett vétkükért.

Szívük meg fog könnyebbülni, és szeretetem vissza fogja hozni a világosságot az életükbe. Dicsőségben fogok eljönni újra, gyermekeim, nem azért, hogy megijesszelek benneteket, hanem, hogy ajándékaimat hozzam nektek, ugyanazokat az ajándékokat, amelyeket a sátán munkálkodása miatt visszautasítottatok.

Jöjjetek. Hajtsatok fejet. Tegyétek félre szégyenkezésetek és most kérjetek megbocsátást Tőlem. Semmi sem botránkoztat meg Engem, gyermekeim. Egyetlen bűn sem olyan nagy, amit Én ne tudnék megbocsátani, ha őszinte bűnbánatot mutattok. Ne késlekedjetek. Most a megváltást keressétek, még mielőtt túl késő lenne.

A ti szerető Jézus Krisztusotok

Az Emberiség Megváltója

A próféciák, melyek ezen prófétámon keresztül adattak, most beteljesednek

2011. augusztus 24. szerda 16:38

Drága szeretett leányom, a világon minden nemzetnek lesz lehetősége az Üzeneteim elolvasására, melyeket rajtad keresztül adok. Mert amikor majd a Nagyfigyelmeztetés tanúivá válnak, akkor a Vezetésemet fogják keresni, hogy az erőt adjon nekik.

Fáradt vagy most leányom, ahogyan a szenvedés fokozódik, de pár napon belül enyhülést (haladékot) kapsz.  Mindezt azért kérem tőled, mert szükségem van a szenvedésen keresztüli segítségre, hogy megválthassam a halálos bűnben lévő embereket.  Próbáld az előnyeit látni annak, amit ez hoz, mert egy napon, Velem együtt fogsz örvendezni ezen munka gyümölcsein.

Egyre többen haladjatok előre gyermekeim, mert azok a próféciák, melyek ezen prófétán keresztül adattak, most beteljesednek, ahogyan ezen weboldal hitelességébe  vetett hit is.

Imádkozzatok most gyermekeim, hogy ti, az Én hadseregem megsokasodjatok, és egy egységet alkossatok a lelki csatához, mely rátok vár.

Szerető Megváltótok

Jézus Krisztus

Klimatikus káosz lesz tapasztalható most számos országban. Az Én Atyám haragos

2011. augusztus 25. csütörtök; 20:00

Drága szeretteim, a másokért való imádkozásra szólítom fel valamennyi Ima harcosomat. Ez magában foglalja a hitetleneket, és azokat, akik az erőszak és gyűlölet csapdájába estek. Ők kétségbeesve vándorolnak, próbálják megtalálni a szeretetet és békét az életükben, de ezt lehetetlennek érzik. Rendületlenül kell imádkoznotok értük, mert imáitok nélkül a Pokol tűzébe fognak elmerülni. Ne engedjétek, hogy ez megtörténjen. Ha bátorítva lenénnek, hogy egy kicsit közeledjenek Felém, és készek lenénnek Szavaim meghallgatására, akkor kegyelmeket kapnának Tőlem, hogy Karjaimba vehessem őket.

Leányom, a világnak most el kell csendesednie és meg kell hallgatnia Engem. Nagyon rövid időn belül földrengések és áradások tanúja lesz a világ. A klimatikus katasztrófák által okozott káosz, számos országban lesz tapasztalható. Ezek az Én Atyám által kimért büntetések az emberiségre. A bűn meg lesz büntetve leányom, és azok az országok, melyek az abortusz hirdetésében vétkesek, nem fognak elmenekülni az Én Atyám keze elől, amely le fog sújtani. Az ima sok hasonló büntetést elhárított már, de az emberiség folytatja a bűn elkövetését, és undorító, ellenszenves bűnei által megbántja Atyámat amelyeket ember – ember ellen követ el, beleértve az anyaméhben levő ártatlan gyermekek, ellen elkövetett förtelmes tetteket.

Sürgetlek benneteket, hogy imádkozzatok azokért a gyermekeimért, akik olyan országokban élnek, melyek nem fogják elkerülni ezt a büntetést. Atyám haragos. Nem fogja tétlenül nézni, továbbra is, ahogyan az ember, magát az emberiséget pusztítja el. A Föld elpusztulna, ha az emberiséget nem állítaná meg. Szeretett Atyám, visszatartja ezen büntetés nagy részét a Nagyfigyelmeztetés utánig. Ezt követően, annak ellenére, hogy az emberek megtérnek, mégis folytatni fogják bűnös tetteiket. A megtapasztalt büntetések azt mutatják az emberiségnek, hogy Atyám szigorú is tud lenni. Ő minden gyermekét szereti, de ezt a világot Ő teremtette, ezért az ember olyan egyszerűen nem pusztíthatja azt el.

Imádkozzatok most Gyermekeim, minden testvéretekért.

Jézus Krisztus, Az Emberiség Királya

Üzenet az Egyháznak (Klérusnak)– ne engedjétek, hogy a világi társadalmak megfélemlítsenek benneteket

2011. augusztus 27. szombat

Leányom, hogyha még több pap és a Katolikus Egyház még több tagja nyitnák meg elméjüket, és elfogadnák, hogy ezen üzeneteken keresztül most Én szólok a világhoz, akkor könnyebb lenne a Szívem.

Azok az Én ájtatos követőim, akik a világosság lángját tartják, miközben előre haladva figyelmeztetéseimet terjesztik a világban, hogy Gyermekeimet a megtérésre bátorítsák. Óh, mennyire elszomorít, amikor azt kell látnom, hogy bezárják elméjüket azok a Felszentelt Szolgáim, miközben azt vallják, hogy Szavamat, Tanításaimat adják át a világnak. Annyira megkeményedett a szívük, hogy összetörik Szívemet.

Tanításaim azt a tényt támasztják alá, hogy isteni kinyilatkoztatások vannak és voltak, az idők kezdetétől. Azt gondolták, hogy az Én Anyám vagy Én nem fogunk Gyermekeimmel évszázadokon keresztül kommunikálni? Örömmel szentelnek figyelmet a rég eltávozott szentek szavának, jóval azt követően, hogy üzeneteik eljutottak a világba. De nem úgy a maiaknak. A különbség most az, hogy nem fognak időt kapni, hogy lehetőségük legyen megemészteni ezeket az üzeneteket az eseményt követően. Mert több idő nem lesz, mint azt tudjátok.

Felszólítalak benneteket, felszentelt szolgáim és Szent Helyettesem (a pápa), hogy most olvassátok Szavaimat (Üzeneteimet) az emberiségnek. Soha nem volt annyira szükségetek a földi eseményekbe való beavatkozásomra, mint most. Emlékezzetek, hogy halottaimból támadtam fel és megígértem, hogy visszajövök. Jelenleg mennyire vagytok felkészülve? Milyen gyakran emlékeztetitek gyermekeimet az Előttem való megtérés szükségességére? Milyen gyakran vagytok hajlandóak gyermekeim bűneit meghallgatni, mikor olyan elfoglaltak vagytok? A gyónások meghallgatására sem biztosítotok elegendő időt. Cserbenhagytok felszentelt szolgáim, és ezzel nagyon megbántotok Engem. Megtagadni jogaikat gyermekeimtől, hogy hozzájárulhassanak a szentségekhez, megbocsáthatatlan. Ébredjetek most fel és kövessétek az Utasításaimat. Teljesítsétek a kötelességeteket gyermekeimmel szemben, ahogyan azt Szent Fogadalmatokban ígértétek Nekem. Kérlek, ne fordítsatok hátat Tanításaimnak.

A hit – és különösen szeretett felszentelt szolgáim hite – jelentősen gyengül. Ez a sátán átkainak következménye, aki közöttetek jár egy ideje, pusztítást végezve Egyházamon belül és azon kívül. Emlékezzetek erre Felszentelt Szolgáim. Ez a sátán munkálkodása. Sohasem szabad megadnotok magatokat az ő gyötréseinek, hogy azzal eltávolítson benneteket az Irántam való kötelességetektől.

 Hallgassatok most Rám. Figyeljetek az Én figyelmeztetéseimre, és készítsétek fel nyájamat, hogy most keresni tudják bűneikért a bűnbocsánatot. Úgy cselekedjetek, hogy Egyházam folytassa majd a harcot Tanításaim igazságáért, és ne engedjen a világi (szekuláris, nem egyházi) társadalmak megfélemlítésének, hogy benneteket megrettentve sarokba szorítsanak. Mert ha ezt megengeditek, akkor megadjátok magatokat a gonosz kísértéseinek, akinek a hazugságai már lerombolták Egyházam nagy részét.

Ti vagytok, felszentelt szolgáim, az Én mentőövem, és szükségem van most a segítségetekre drága gyermekeim megmentésében, mikor azzal a gyötrelemmel néznek szembe, amely elméjüket elfordítja az Tanításaim igazságától és az Én Örök Atyám létezésétől.

Felszólítalak benneteket, hogy hallgassatok meg Engem, ha hívlak benneteket.

Szeretett Tanítótok, Jézus Krisztus

A pornográfia bűne miatt sok lélek a Pokolban végzi

2011. augusztus 28. vasárnap; 17:00

Drága, szeretett leányom, hallgasd meg Legszentebb Szavamat, amint arra figyelmeztetem sürgősen az emberiséget, hogy kérjék Atyámtól bűneik bocsánatát.

Az idő rövid, hiszen küszöbön a Nagyfigyelmeztetés. Soha ne halaszd holnapra, amit ma meg kell tenned. A bűnbánat elengedhetetlen, mielőtt bűneitek bocsánatát kéritek. Mert őszinte bűnbánat nélkül ez hiábavaló.

Olyan sok megfeketedett lelket látok a ti világototokban, leányom. Kevés a világosság, sokkot kapnál, ha tanúja lennél a mélységeknek, melyekbe az emberek estek. Sok millió Gyermekem naponta merül alá a bűnös korrupció mélységébe, melyből lehetetlennek találják majd a kijövetelt, hacsak nem imádkoztok értük. Ők vakok az igazságra, és ha még meg is mutatnák nekik Világosságomat, akkor is csak fészkelődnének és elrejtőznének Előlem. Imádkozzatok értük.

Azok a gyermekeim, akik az utálatos bűnök vétkesei, azt a tényt élvezik, hogy megtapsolják gonosz viselkedésüket, annak szórakoztató értéke miatt. A pornográfia olyan sok otthonba szivárog be szerte a világon, a TV csatornák által, amelyek úgy mutatják be ezeket a gonosz rémtetteket, mint ártalmatlan humoros szórakozást. Ezek ugyanazok a csatornák, melyek elutasítják Nevem kimondását. Még az erőszak is dicsőítve van, de nemcsak a TV-ben, hanem a játékokban is, és ezeket olyan elfogadottakká teszik, hogy most már az emberek, az erőszakos cselekményt is, egy természetes dolognak tekintik. Amikor a sátán démonai, a lelkekbe lépnek, és emberi testben kezdenek cselekedni, ezáltal tisztán láthatóvá válnak követőim számára, akik reszketnek a borzalomtól, amiről tanúskodniuk kell. Az az emberi test, mely sátáni démonokkal van elárasztva, groteszk módon fog viselkedni. Mozdulataik el fognak torzulni, és a gonosz elvárásának megfelelően a sátáni üzeneteket fogják követni, hogy elcsábítsák a hasonló gondolkodású gyenge embereket. A gyenge lelkek, akikben nincs Isten iránti szeretet, annyira közel kerülnek hozzájuk, és végül annyira fogják őket utánozni, még viselkedésükben is, hogy ők is tisztelni fogják a sátánt, és mindazt, amit képvisel.

Gyermekek, nem látjátok, hogyan működik a sátán? Követőim, el kell mondanotok azoknak, akik nem értik, hogy a sátán, a pornóiparban hogyan működik. Ez történik, amikor a sátán elhatározza, hogy elpusztítja a lelkeket és a résztvevőket beszippantja az örök tűzbe. Azok, akik vétkeznek a fajtalan szexuális viselkedésük által, és akik testükkel szemérmetlen, erkölcstelen módon kérkednek, elviselhetetlenül kínzó fájdalommal fognak szenvedni az örökkévalóságig.

Segítsetek őket megmenteni Gyermekeim, mert nekik fogalmuk sincs arról, hogy az erkölcstelen tisztátalanságuk mennyire undorít Engem. Őket a sötétség borítja be. Vezessétek őket Hozzám, hogy az Én fényem beburkolhassa őket, és megmenthesse őket a pokol tüzétől.

A testi bűnök undorítóak Számomra. Olyan sok lélek végzi a pokolban, a pornográfia és a szexuális szemérmetlenség bűne miatt. Hadd tudják meg, mi lesz a végzetük, ha nem mutatnak bűnbánatot.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

Nevetségessé teszik mindazokat, akik látnokaimon keresztül igaz Szavamat hirdetik

2011. augusztus 28. vasárnap; 23:00

Drága, szeretett leányom, a sátán és démonai most gyötörni próbálnak téged. Ezt a tényt vedd tudomásul, és aztán fordíts hátat. Ne reagálj, és ne vedd fel, mert ha reagálsz, a gonosznak több hatalma lesz feletted. Ne vegyél tudomást kísértéseiről, és fogd meg a Kezem, hiszen Én melletted állok, hogy az ilyen bántalmazásoktól megvédjelek.

Mondd el követőimnek, hogy amint a Kelyhemet felemelik és előre haladnak, és amikor a Földre való Visszajövetelem valóságát hiredetik, ők is szenvedni fognak. Sértegetni fogják őket, kinevetik őket, és azt éreztetik velük, hogy ostobák, amikor a Nevemben beszélnek. Mondd el nekik, hogy amikor ez megtörténik, akkor bármi kétségük is volt ezekkel az üzenetekkel kapcsolatban, azok el fognak tűnni. Gyermekeim mindig megértik, hogy azok, akik a látnokaimon keresztül adott igaz szavam hirdetik, elszenvedik, hogy nevetségessé válnak, csakúgy, mint az a kiválasztott lélek, akinek az a feladata, hogy isteni üzeneteimet közölje a világgal. Veletek sem lesz másként, Hadseregem. Nehéz lecke lesz ez számotokra, hogy befogadjátok. Tudnotok kell, hogy mindig szenvedni fogtok ebben az életben, ha Velem együtt jártok. Azt is tudnotok kell, hogy csak ekkor fogjátok észrevenni, hogy a Keresztemet hordozzátok. Mert csak ekkor lesztek alkalmasak arra, hogy hirdessétek Szavamat. Egyetlen prófétám, egyetlen apostolom sem találta könnyűnek ezt az utat. Imádkoznotok kell az erőért, hogy elviseljétek ezeket a megpróbáltatásokat, melyek a végsőkig próbára teszik hiteteket.

Amikor a Keresztemet hordozzátok, hogy az Én terhemen könnyítsetek, akkor terhekkel lesztek megrakva. Ha majd teljes mértékben bízni fogtok Bennem, karjaitokat az Enyémbe öltve, akkor Én tartani foglak benneteket, hogy a szükséges erőt ehhez az utazáshoz megadjam nektek. Egy utazás, amely oly sok tövissel terhelt, hogy talpatok vérezhet, de ugyanakkor hitetek olyan erős lesz, hogy tiszta Szeretetem nélkül képtelenek lesztek az életeteket élni.

Ti, szeretett Gyermekeim, Ti vagytok az Én értékes hadseregem. Egy napon ti fogjátok szegélyezni a Mennyország ösvényeit, dicsőséges csodában, ahol az angyalok a földi életetek során Értem végzett munkátok dicséretét fogják zengeni. Megjutalmazom minden odaadó követőmet hűségéért és Irántam való megkérdőjelezhetetlen szeretetéért. Áldottak vagytok választott Lelkeim, hogy az igazság látására megkaptátok az ajándékot, miközben mások egyszerűen hátat fordítanak.

Ne feledjétek, ti most kapjátok meg a Szentlélek ajándékát, és ennek következtében képtelenek lesztek Engem megtagadni. Ugyanakkor ez az út tele lesz kövekkel, melyek felsérthetik a talpatokat, szikladarabokkal, melyek elgáncsolhatnak benneteket, és olyanokkal, akik kihívóan fognak állni, hogy megfélemlítéssel és fenyegetéssel zárják el utatokat, hogy visszaforduljatok oda, ahonnan jöttetek.

Emeljétek fel kezeteket úgy, mintha szelíden figyelmeztetnétek és mondjátok:

Sosem tagadom meg az Úr útját. Ahogyan sosem fogom megtagadni Jézus Krisztus létezését sem, akit az emberiség nemcsak a kereszten való Szenvedésekor próbált elpusztítani, de azt követően is. Egy vagyok Jézus Krisztussal. Az Ő nevében beszélek. Vele lépkedek. Ő felemel engem, így én is, a magam alázatos módján, segíthetek megnyitni a szíved a tiszta szeretetre, melyet Ő neked, és kizárólag neked tartogat a Szívében.

Értékes Hadseregem, keljetek most fel, mikor Vezetlek benneteket a rögös, ámde isteni ösvényen a Földi Új Paradicsom felé, mely rátok vár. Kérlek, gondoskodjatok róla, hogy utatokon minél több vándorló gyermekemet összegyűjtsétek és hogy egy családként egyesülhessünk.

Szerető Jézusotok Az Emberiség Megváltója és Vezetője

Isten, az Atya: „Erővel fog kezem lesújtani azokra a nemzetekre, akik legalizálják az abortuszt”

2011. augusztus 29. hétfő

A Fiam, Jézus Krisztus nevében jövök. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Magasságos Isten. Ezt az üzenetet, minden gyermekemnek szeretném adni az egész világon.

Kezeim, az ima hatására vissza lesznek attól tartva, hogy az emberiséget megbűntessem bűneikért.. Mégis súlyos büntetést fogok kimérni, ha az emberiség nem fordul el a gyilkosság és abortusz bűnétől. Gyermekeim, már láthattátok az haragomat a földrengések, áradások, tszunamik és egyéb természeti katasztrófák által. Meg kell büntetnem benneteket gyermekek, mert az embertársaitok elleni támadásaitokért nem kerülhetitek el a büntetést.

Az abortusz bűnéért lesztek megbüntetve, amikor az Kezem erővel fog lesújtani azokra a nemzetekre, amelyek szemet hunynak ezen undorító tettek felett. A gyilkosság nem megengedett, haszontalan teremtményeim, és ha a kormányaitok továbbra is megkerülik a jogot, elnézik ezt a gyáva gyakorlatot, akkor meg fogjátok látni, ahogyan az Haragom olyan erővel csap le, hogy könyörögni fogtok az élet irgalmáért. Máskülönben sohasem fogjátok abbahagyni, hogy egy születendő életnek végett vessetek.

A gyilkosságot nem tűröm el tovább. Meg lesztek állítva, méghozzá hamarosan. Imádkozzatok ezeknek a szégyentelen élőlényeknek a lelkéért és kérjetek megváltást. Ne fogadjatok el olyan törvényeket, melyeket pogányok vezette kormányaitok nyújtanak be, akikben nincs tisztelet az élet iránt.

Büntetésem nemzeteket fog eltörölni azokban az országokban, amelyek vétkesek az abortusz legalizálásában. Országaitok apró darabokra lesznek felosztva, és az óceánba hullanak. Hitvány klinikáitok és kórházaitok, ahol ezeket a gyakorlatokat folytatjátok, be lesznek zárva, és ti, a bűnösök közületek, a pokol tüzébe lesztek vetve kegyetlen bűntetteitekért.

Azért jöttem, hogy ezt a Figyelmeztetésként adjam most nektek. Soha ne engedjétek az abortuszt. Álljatok a ellen és harcoljatok országaitokban, hogy megelőzzétek ennek a globális tömeggyilkosságnak a folytatását. Ha kormányaitok folytatják rémtetteiket az Én teremtményeim ellen, akkor egy erőteljes fenyítésben lesz részetek.

Figyeljetek most, ez egyike az Én legsürgősebb figyelmeztetéseimnek, az emberiségnek. Vegyétek csak el az életét az Én meg nem születettemnek és Én elveszem a tiéteket. Imádkozzatok rendületlenül minden Gyermekem hitéért, ha továbbra is semmibe veszik az idők kezdetétől nektek adott tanításokat.

Isten, az Atya

Válasszatok ki általatok ismert embereket, és járuljatok Atyám trónja elé, hogy megmentsétek őket

2011. augusztus 30. kedd; 14:30

Drága, szeretett leányom, Szívem szomorúsággal teli, amint drága Gyermekeimre tekintek, akik nem törődnek az előttük álló változásokkal.

Olyan nagyon szeretem őket, hogy mélységes szomorúsággal sírok, mikor látom, ahogyan Engem keresve bolyonganak, de képtelenek Rám találni. Tudják, hogy van egy hiányzó kapocs az életükben, de nem tudják azt beazonosítani. Ez a kapocs a szeretet. Én vagyok a szeretet. Én vagyok az, akit keresnek, de nem tudják, hol keressenek. Én mégis ott állok, türelmesen várakozom, várok rájuk, hogy Felém forduljanak.

Oly sok az elvesztegetett idő, leányom. Gyermekeim rossz helyen keresgélnek, miközben kutatják az elégedettséget és békét, amire vágynak. De képtelenek lesznek megtalálni, hacsak el nem fogadják, hogy csakis az alázatosságon keresztül lesz lehetőségük megtalálni.

Amíg Gyermekeim nem ismerik fel, hogy nem tudnak létezni Atyám, a Legmagasságosabb Isten szeretete nélkül, addig szívükben szeretet és béke nélkül fognak meghalni. Kimerült vagyok, leányom. Bárcsak visszatérnének Hozzám azok, akik kirekesztettek Engem. Bár abbahagynák a dicsőség utáni hajszát, a hatalom, a pénz és a földi javak keresését, akkor felismernék az igazságot.

Mindannyiatokra szükségem van követőim, hogy folyamatosan imádkozzatok az elveszett, vak lelkekért. Soha ne hagyjátok abba imáitokat, melyeket ezen a héten az Atyám trónja elé fogtok vinni. Kérlek, mondjátok a következőt:

Magasságos Isten, trónod elé járulokezen a héten, képviselve azon testvéreim lelkét, akik Létezésed nem hajlandók elismerni. Arra kérlek, hogy töltsd el őket kegyelmeiddel, hogy szívüket megnyissák Legszentebb Szavaid meghallására.

Kérlek, válasszátok ki azokat az általatok ismert lelkeket, akik nem akarják ismerni Istent, az Atyát, és tegyétek le Atyám elé nevüket. Imátok, ajándékként, az ő üdvözülésükkel lesz megjutalmazva. Menjetek most, Hadseregem, és készüljetek ennek, a gonosz elleni, spirituális (lelki) háborúnak a következő szakaszára.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

Az Én hadseregem, több mint 20 milliós főből álló csoportra fog növekedni

2011. aug. 31., szerda, 21:00

Drága, szeretett leányom, az a szeretet, amelyet irántad és követőim iránt érzek, áthullámzik Rajtam és rendkívüli örömet okoz Nekem. Milyen nagyon szeretlek benneteket, mind! A ti odaadásotok, alázatotok, bizalmatok és tiszta szeretetetek Irántam, mindennap egyre erősödik. Nem érzitek ezt? Ez az Én ajándékom egyenként mindenkinek közületek, az Én tiszta lelkeimnek, akik kiszakadtak a mindennapi életből, hogy Engem kövessenek a Paradicsom felé vezető ösvényen.

Gyermekeim, ti, akiket a Szentlélek felébresztett, akkor, amikor májusban a világra kiáradt, most olyan áhítatot fogtok érezni, amely sokak számára közületek, eddig ismeretlen volt. Most gyorsan összegyűjtöm hadseregemet és ez nemsokára több mint 20 milliós főből álló csoportra fog növekedni. Minél nagyobb a hadseregem, annál jobban tudja a Szentlélek ereje összeterelni gyermekeimet, a csaló legyőzésére. Isteni vezetésem most sugalmazni fog lelketekben, ha észreveszitek, ha nem. Ez olyan lesz, mintha egy belső kapcsoló lenne bennetek. Amikor szeretetem hívni fog benneteket, hogy másokat megtérítsetek, akkor ti, természetes módon válaszolni fogtok hívásomra. Ez a Szentlélek ereje, és ezt most a föld minden sarkában érezni lehet majd.

Most minden vallási felekezet, minden hitközösség, minden faj, minden nemzet válaszolni fog az igazság fényére. Ők mindannyian olyan értékesek Örök Atyám előtt. Ő most megpróbál minden férfit, minden nőt és gyermeket elérni, hogy meghallhassák hívását. A sátán képtelen lesz ellenállni azoknak az imáknak, amelyeket követőim imádkoznak. Szorítása engedni fog és ez nemsokára bekövetkezik. Az ima és követőim hite dühössé teszik őt. Mivel, neki (a sátán) fáradozásai ellenére sem sikerül, – Atyám teljes akaratára való tekintettel,- hogy a gondolkodásban kétségeket idézzen elő, ezért a gyenge bűnösökre fogja figyelmét fordítani. Ezek a gyermekek már annyira össze vannak zavarva és a halálos bűn miatt annyira megtörtek, hogy vonzódni fognak hozzá. Lelkük sötétsége miatt képtelenek lesznek önmaguk megvédésére. Erősen imádkozzatok, hogy lelkük megmenekülhessen.

Ez a korszak, amikor Egyházam bár különleges akadályokkal szembesül, amelyeket a bűnök okoznak, mégis követőim által újjá fog épülni a földön. Erre, időre lesz szükség, de amikor ez beteljesedik, akkor Egyházam vissza fog térni eredeti dicsőségébe és erősségében is meg fog újulni.

Kiválasztott népemmel együtt (az Egyház) be fog lépni Atyám dicsőséges királyságába. Ennek az eseménynek a kellemességét, amikor a világ az ördögtől és annak minden gonoszságától meg fog szabadulni, köszöntenetek kell gyermekeim. Ez a béke új korszaka lesz, amely, mint látjátok, készülőben van a földön. Az előtettek álló idő, talán nehéz lesz számotokra, gyermekek. Csakis Rám összpontosítsatok, és akkor túl fogjátok ezt élni. Aztán a béke következik, amelyet már vártok.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

Comments are closed.