2010.12.-hó…

Az elkövetkezendő élet

2010. december 11. szombat; 9:15

Szeretett leányom, te már készen állsz a továbblépésre, és arra a feladatra, hogy az Igazság Szent Könyvét befejezd. Te most a tisztulás folyamatán mentél keresztül, ami azért volt fontos, hogy erőt adjon ehhez a munkához.

Gyermekeim két részre szakadtak ebben a világban, és nem ismerik fel, hogy nemsokára minden eggyé válik. Mind a két rész a szomorúságot és az örömet is magában foglalja. A szenvedés olyan módon van a világban jelen, ami mély összezavarodottságot és kétségbeesést okoz. Ez egy olyan fájdalom, ami teljesen más, mint minden eddigi, a föld megteremtése óta.

A szomorúság, ami ma a világban érezhető, azon a veszteségen alapul, mely az anyagi javak elvesztésének köszönhető. Ott van még a béke utáni vágy is a testben, a lélekben és az elmében. Ez egyedül csak az alázat által, az Én Örök Atyám elfogadása, és az iránta való szeretet által következhet be. És aztán ott van az öröm. Szeretettel mosolygok, amikor gyermekeim nevetnek, mosolyognak és boldogok. Ez az Én ajándékom. A nevetés és az öröm egy nagyon fontos ajándék az emberiség számára, feltéve, ha tiszta és nem megy a mások kárára.

Kicsinyhitű gyermekeim, tudom, hogy nehéz megállnotok és azt mondanotok: visszatérek Istenhez. Olyan sokan vannak közületek tudatában annak, hogy ki is az Örök Atya valójában. De csak kevesen értik azt meg, hogy Ő őrködik fölöttük, életük minden napján, közülük egyenként mindenki fölött. Ő mosolyog, nevet és az öröm nagy érzése keríti Őt hatalmába, amikor gyermekei boldogok. De Ő nem szívesen néz le azokra, akiknek örömük, vagy feltételezett örömük nem a szívükben levő szeretetből fakad.

Én is, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus, szeretlek mindannyiatokat, gyermekeim. De Én egy vagyok az Örök Atyával. Mindannyiatokra mosolygok és remélem, hogy visszatértek Hozzám.

Gyertek ide Hozzám Gyermekeim, egyként, és nyílt szívvel közeledjetek Felém.

Sok gyermekem félelmet érez szívében, azon üzenetek miatt, amelyek a Földre való Második Eljövetelemre utalnak. De nem kell félniük. Ez a teljes öröm, a dicsőség és a boldogság pillanata lesz. Mert mindazoknak, akik szívükkel Felém fordulnak, ezt mondom: Karjaimba veszlek benneteket és örömkönnyeket fogok sírni.

Híveim, kérve-kérlek benneteket, imádkozzatok most mindazokért, akik nem hisznek, vagy eltévedtek útjaikon. Az a pásztor, aki összetereli nyáját, mindig arra fog törekedni, hogy ha keservesen is, de megkeresse azokat, akik elvesztek. A győzelem édessége, amelyet akkor érez, amikor visszakapja őket, hasonló ahhoz az érzéshez, amit akkor érzek, amikor elveszett gyermekeim visszatérnek Hozzám.

Gyermekeim, még az öröm és a nevetés pillanatában is ezen a földön, mindig emlékezzetek egy dologra. Ez csak egy halvány fénye annak a tiszta örömnek és boldogságnak, ami az új földön fog bekövetkezni, akkor, amikor az elveszett Paradicsom újra megjelenik. Amikor ez beteljesedik, akkor a kiválasztott nép, azok, akik igaz életet élnek, akik hisznek Teremtőjükben, egyesülni fognak mindazokkal, akik halottaikból feltámadnak. Mindazok az emberek, barátok, családtagok, akik eltávoztak az élők sorából, egyesülni fognak Velem, ebben az új dicsőséges örökkévalóságban. Mindig gondoljatok arra gyermekeim, hogy ezt a földet nem szabad magától értetődőnek tartani. Azt sem szabad feltételeznetek, hogy benne minden a ti ellenőrzésetek alatt van. Azért mert ez nem így van. Ha továbbra is engeditek, hogy felemésszenek ígéreteik, megtévesztéseik által, az öröm és a csodák által, ne feledjétek, ez csak egy ideiglenes hely. Ez egy mulandó színpad, még mielőtt belépnétek Atyám Birodalmába, az új Mennyországba és Földre, amelyek eggyé válnak.

Egy utolsó felhívás, gyermekeim: imádkozzatok saját szavaitokkal Hozzám. Kérjétek vezetésemet. Kérjetek Engem, hogy mutassam meg nektek a szeretetet és az igazságot olyan módon, hogy annak értelme legyen. Ne dugjátok fejeteket a homokba, különben nem fogjátok élvezni az új Föld dicsőségét.

A semmibe vezető Üres Ösvény

Gyermekeim, azok, akik kigúnyolnak és megtagadnak Engem, azt mondják nektek, hogy ezután az élet után nem létezik más. Biztosíthatlak benneteket, hogy ők nem csak attól fosztják meg magukat, hogy bejussanak a Paradicsomba. Ehelyett egy üres ösvényt választanak, ami a semmibe vezet. Egyes esetekben a csaló – a sátán – megtévesztéseit követik, aki oly csendben és halálos bátorsággal halad, hogy mindazok, akik nem hisznek létezésében, kézen fogva, vakon követik őt a pokol kapuján keresztül.

Szenvedésem a Getszemáni kertben

Amikor híveim ezeket az embereket látják, hogy milyen arrogánsan büszkélkednek, és azt, amint ateizmusukkal dicsekednek, akkor szörnyű fájdalmat éreznek. Ők, akik keresztemet magukra vették, átérzik azt a kínfájdalmat, amelyet az Én időmben, a Getszemáni kertben elszenvedtem. Itt, ahol Én önszántamból a végső áldozatot meghoztam, amikor a halált magamra vállaltam, azzal a szándékkal, hogy gyermekeimnek esélyt adjak arra, hogy helyet kaphassanak Atyám Birodalmában, már akkor biztosan tudtam, hogy egyes gyermekeimnek ez nem jelent majd különbséget. Ez volt a legrosszabb gyötrelem (kínfájdalom), és emiatt adtam véres verejtékem. Azt a rémületet, amelyet az elveszett lelkekért éreztem, még most is érzem.

Mindazok, akik azt kérdezik: Ha te Isten vagy, vagy Jézus Krisztus vagy, akkor biztosan bármit megtehetsz? Válaszom: Természetesen. Egyetlen dolog kivételével. Nem tudok a ti szabad akaratotokba beavatkozni, amely az emberiségnek adatott. Gyermekeimtől fog függni, hogy szabad akaratuk által végleges döntésüket meghozzák.

Szerető Krisztusotok, a ti Megváltótok, Jézus Krisztus

Felhívás a gyilkosság és az abortusz megállítására

2010. Dec. 16., 13:10 óra

Írjad gyermekem a következőket: a gyilkosság, amely által ártatlanok esnek áldozatul, egyike a legnagyobb bűnöknek, amit egy ember testvére ellen elkövethet. Ez a legsúlyosabb bűn, amelyet a test ellen el lehet követni és ez nagy fájdalmat okoz Nekem. A mai világban egyre nő a tisztelet hiánya az emberi élet iránt.

Az élet, Isten értékes ajándéka. Egy embernek sincs joga ahhoz, hogy elvegye egy másik ember életét. Egyetlen embernek sincs joga ahhoz, hogy egy gyermek életét kioltsa, hogy megszakítsa első lélegzetvételét születése pillanatában. Ez a bűntett undorító és abban az esetben, ha nem bánják meg, megbocsáthatatlan. Az Örök Atya a fogantatás pillanatában teremt meg minden lelket. Az Én szeretett gyermekeim, azok a kis ártatlan lelkek, saját édesanyjuk által gyilkoltatnak meg, megtagadva tőlük a megszületés kegyelmét. Ezeknek a lelkeknek pedig az lenne a küldetésük, hogy ápolják és gondozzák szüleiket.

Miért tartózkodnak az Én gyermekeim és miért nem tesznek semmit ellene? Még mielőtt Isten, mint gyermeküket nekik adta volna, a szabadság nevében eltávolítják őket Atyám birodalmából, a Földről. Hát nem értik ezek a nők, hogy Istené az az élet, amelyet ők nem értékelnek? Ezek a gyermekek szenvednek. A gyilkosság alatt gyötrelmes kínokat élnek át. Hogyan indokolják meg ezt a tettet, a kormány, az orvostársadalom, vagy az anyák családjai? Hát nincs a lelkük mélyén semmi bűntudat sem? Nem ismerik fel, hogy ez az undorító tett épp olyan, mint az ember – ember elleni gyilkosság?

Valójában ez sokkal nagyobb bűn, mert ezek védtelenek gyermekek. Könyörögjenek irgalmasságomért mind azok a nők, akik már beleestek ebbe a bűnbe, vagy kérjék vezetésemet, ha épp egy abortuszt mérlegelnek. Mindenképpen bűneik után lesznek megítélve.

A test ellen elkövetett bűn, Atyámnak mély fájdalmat okoz. Embertársaitok meggyilkolásáért sem Én, sem Atyám, nem tudunk elfogadni semmiféle magyarázkodást sem.

Itt az ideje gyermekeim, hogy felébredjetek, és hogy megértsétek, hogy az emberi élet kioltásáért, a tettes, a pokol tüzére kerül. A démonokkal teli mélységből nincs visszaút. A csaló –a sátán – munkálkodása által, a démonoknak sikerül meggyőzniük gyermekeimet arról, hogy helyesen cselekedtek. Az anyáknak ügyesen bemesélik, hogy a legjobb döntést hozták, ha egy abortusz mellett döntenek. A sátán, mindenféle trükköt bevet, hogy az emberi észnek megfelelően és összekötve az emberi érveléssel, a kísértett személyek jól kimagyarázhassák magukat, eltekintve attól, hogy ez mind hamis. Azt a hazugságot magyarázza be nekik, hogy a gyilkosoknak saját jogaik vannak és azt, hogy saját érdeküket kell figyelembe vegyék. Az emberi jogokra hivatkozva elhitetik veletek azt a hazugságot, hogy csodálatra méltó az, hogy napjainkban az anyák szabadon dönthetnek arról, hogy hogyan éljék életüket. Aztán ez a hazugság meggyőzi őket arról, hogy helyes döntés volt gyermeküket megölni. Kérlek benneteket, értsétek meg azt a tényt, hogy a világban történő népirtás előre meg volt jövendölve. Ez egyike azoknak a jeleknek, amelyek a Végidőkre vonatkoznak.

Tartsatok mind össze. Halljátok meg: a gyilkosság komoly bűncselekmény. Ha ezt teszitek, és nem bánjátok meg, elvesztek. Nincs visszaút, ha gyilkoltok, mert az életet már nem tudjátok visszaadni. Vezekeljenek mindazok, akik már ezt a félelmetes bűnt elkövették és kérjenek bocsánatot. Irgalmasságom által meg fogom hallgatni imáitokat. Megmenekülhettek és meg is fogtok menekülni, ha ezt a valóban súlyos bűnt megbánjátok. Meghallgatásra kerültök. Megbocsájtok nektek. Bánjátok meg amit tettetek, mert az idő, nem a ti az oldalatokon áll.

Híveim, szívvel – lélekkel imádkozzatok ezekért az elveszett és elkóborolt gyermekeimért, akiket az erőhatalom csábítója és annak poroszlói tévútra vezettek. Nekik most a ti imáitokra nagy szükségük van. Az emberi élethez való jogot mindenki meg kell védje közületek, mert az életet, emberi kéz soha sem manipulálhatja. Mindennap imádkozzatok Hozzám. Ajánljátok fel Nekem minden szenvedéseiteket az ártatlan áldozatokért.

A ti szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

Figyelmeztetés az emberiség számára, az igazság megértésére

2010. december 17. kedd; 3:15

Igen, szeretett leányom, újra itt vagyok. Írd a következőket: te, leányom, aki az igazság megtagadása miatt fordultál el Tőlem, most segíteni fogsz Nekem abban, hogy népem visszatérhessen a világosságra, az igazság világosságára.

Egyetlen embertől sem tagadom meg azt az esélyt, hogy láthassa Isten Igazságát. Meg fogom nekik mutatni Irgalmasságomat, Létezésem bizonyítékának ajándékaként.   Ők akkor kapják meg ezt az ajándékot, amikor a Nagyfigyelmeztetés alatt végre megismerik az igazságot. Sajnos, nem fog mindenki megtérni Hozzám, és nem fognak Atyám Örök Birodalma felé sem fordulni, még ez alatt az esemény alatt sem.

Leányom, már néhány napja nem kommunikáltam veled. Ez szándékos volt. Ez az idő lehetővé tette számodra, hogy az üzeneteim tartalmát gondosan feldolgozhasd. Most már tudod, hogy az üzenetek Tőlem jönnek, és hogy mindegyiknek fontos témája van. Úgy gondolom, hogy tanításom igazságait most már meg tudod különböztetni a képzeletedtől. Leányom, te most láthatod azokat a sérelmeket és azt a kétségbeesést, amit Én érzek akkor, amikor te szinte naponta tanúja vagy annak a csalódottságnak, amit Én és az Örök Atya érzünk, ennek a szomorú, üres és hitetlen világnak a hozzáállása láttán.

Nemcsak a hitetlenek okoznak neked fájdalmat, de a Tőlem kapott ajándékok és kegyelmek által, még a zűrzavart is látod követőim fejében. Nekik sem könnyű az igazságról meggyőződniük, amelyet Szeretetem ajándékaként adok, prófétáim által.

Milyen hosszú, kanyargós út gyermekeim számára, amikor az igazságra törekednek, és azokra az ígéretekre, amelyeket Én adtam nekik. Amikor te személyesen most gyermekeimre nézel, az utcán, a televízióban, a médiában és felebarátjaid között, akkor az Én szememmel látod őket. Mit látsz?  A lelki világ feledésbe merült, és hiányzik életük valódi célja. A reménytelenség érzését látod, a világi csábítások hajhászása ellenére.

Gyermekeim most nem ismerik fel, de a tisztulás folyamatán mennek keresztül. Ezt a tisztulási folyamatot, amely során az anyagi javak hiányának köszönhetően az üresség érzését tapasztalják meg, Én engedtem meg. De mindezt az emberek kapzsisága okozta. Azáltal, hogy az emberek megkapták a szabad akarat jogát, a gonoszok továbbra is a bankrendszer globális összeomlását készítik elő, ravasz megtévesztéseik által.

Megengedtem Népemnek, az ártatlan áldozatoknak, hogy keresztülmenjenek ezen a tisztulás folyamaton. Nagyon fontos, hogy keresztülmenjenek mindezen, mert azok a nehézségek, amelyeket el kell viselniük, segíteni fognak a lelkük megtisztulásában.

Nagyon közel az az idő, amikor az anyagi javakból kevesebb lesz, és nehezebb is lesz elérni, így az emberek az életet mélyrehatóbban fogják látni. Az egyszerűség segíteni fog felnyitni szemüket az igazságra, arra az igazságra, ami valóban nagyon fontos. E nélkül a tisztulás nélkül, amely során megengedem Gyermekeimnek, hogy lelkük érdekében szenvedjenek, nem tudnak és nem is fognak közelebb kerülni Szívemhez.

Csupaszon, anyagi javak nélkül, azért, mert a múltban olyan megszállottak voltak a bálványimádástól, most vissza fognak térni az igazsághoz. Világosan látni fogják mások lelkében a szeretetet.  Így a gonoszt minden rút dicsőségében is gyorsan felismerik, mindazokban, akik a megszállottság és a kapzsiság csábítását követik. Azokat, akiket hitelesnek tartanak a médiában – mintha fel kellene nézni rájuk, és csodálni kellene őket-, ők (Gyermekeim) úgy fogják most már nézni ezeket az embereket, ahogy Én látom őket – teljes kétségbeeséssel és szomorúsággal.

Menj most leányom, és értsd meg a feladatodat, lásd tiszta szemmel. Te már ismered az igazságot. Nem kételkedsz többé. Terjeszd a megmentés igazságát olyan gyorsan, ahogyan csak tudod, hogy az emberek esélyt kaphassanak a megmenekülésre, még a Nagyfigyelmeztetés előtt.

Szerető Megváltótok Jézus Krisztus

Az Igazság Könyve

2010. december 18. szombat; 9:40

Nos, most már tudod, hogy amit Én ígérek, az beteljesedik. Egy lelki vezetőt küldtem neked, azt a személyt, akit rögtön utazásod kezdetén kiválasztottam. Időbe telik, hogy az a néhány kiválasztott lélek átvegye Munkám kelyhét. Leányom, neked egy lelki vezetőre van szükséged, azért, hogy egy szolgám teljesen megérthesse üzeneteimet. Ilyen úton fog terjedni az üzenet, és az emberek fel fogják ismerni az igazságot. Ez az út tele lesz összeütközésekkel, és kisebb kitérőkkel, amelyek hirtelen lépnek majd fel, hogy téged más irányba tereljenek, de nem kell félned. Te most vezetve leszel, és nagyobb bizalmat fogsz érezni munkád során.

Most írd a következőket: az Igazság Könyve azért van gyermekeimnek felajánlva, hogy segítsen nekik önmaguk megmentésében, az Én Szívemben. Egy választási lehetőséget kapnak arra, hogy dicsőségemet kinyilváníthassák, még mielőtt visszajönnék, mint irgalmas Megváltó és igazságos Bíró. Sohasem akarok büntetést kiróni Gyermekeimre, de – bizonyos helyzetekben – azokat, akik teljesen tudatosan társai (partnerei) a sátánnak, és őt és gonosz csatlósait olyan nagy tisztelettel övezik, hogy még egy oltár előtt hódolnak is neki, őket már nem lehet megmenteni. Ők tudják, hogy kik ők valójában. Nekik nagyon nehezükre esik, hogy visszatérjenek Hozzám. Imádkozzatok érettük.

Kiket támad a sátán

A csalónak kevés ideje van hátra, ahhoz, hogy a földön káoszt és pusztulást okozzon, így tevékenységeit mindenhol felerősítette. Ő főleg felszentelt szolgáimat veszi célba Atyám Egyházában, a fiatalokat, a jóképűeket, valamint a nagyon intelligenseket.

Mindazok, akik továbbra is azzal dicsekednek, hogy nem hisznek Bennem, vagy az Örök Atyában, még egy esélyt fognak kapni, hogy megnyissák szívüket.

Fájdalmat okoz Nekem, ahogy figyelem őket. Ez olyan, mintha egy autót látnék tele emberekkel, drága gyermekeim, amint a sűrű ködben egy szikla felé halad. Ők egy rossz fordulatot vettek, és, miközben azt hiszik, hogy most visszatérnek kényelmes otthonaikba, hamarosan reménytelenül a mély sötétségbe zuhannak.

A megjövendölt próféciák, most lesznek kinyilvánítva

Gyermekeimet üzeneteim meghallására bírni, szeretett leányom, nem lesz egyszerű. Neked az akadályok ellenére ki kell tartanod. A türelem nagyon fontos. Ezek az üzenetek nagyon értékesek, tele szeretettel és figyelmeztetésekkel. Nekik, Gyermekeim, magukba kell szállniuk és meg kell érteniük, hogy most fel lesznek fedve azok a próféciák, amelyek már oly rég meg voltak jövendölve. Ezek az események beteljesedésben vannak most ezen a földön, és az idő nagyon-nagyon rövid.

Sohasem fogom kinyilvánítani második visszajövetelem dátumát

Sohasem fogom nektek kinyilvánítani második visszajövetelem dátumát, szeretett leányom, mert ezt nem kell tudnotok. De mielőtt visszajönnék, kommunikálok az egész világgal, így megmutathatom gyermekeimnek tiszta Irgalmasságomat.

Édesanyám az Én nevemben tevékenykedik

Szeretett Anyám, az Én nevemben tevékenykedve, kiválasztott látnokain keresztül terjeszti az üzeneteket. Egyes kiválasztott próféták titokban, önként szenvednek, a lelkek megmentéséért. Megengedem nekik, azoknak az ájtatos híveimnek, hogy hatalmas nagylelkűségük gesztusaként, az Én kínjaimat szenvedjék el. Ők sokak megmentéséért felelősek. De ők nemcsak azokat a kínokat szenvedik el, amelyeket Én a kereszten elviseltem, hanem azokat a szenvedéseket is érzik, amelyeket most kell elviselnem. Ráadásul, időről – időre, elviselik a csúfolódásokat és gúnyolódásokat is. De alázatosságuk által csendben viselik el ezeket, vagy egyes esetekben, mindenki szeme láttára. Különleges áldozatuk, az önmegtagadás, szintén a lelkek megmentését szolgálja.

Isten ajándékait természetesnek tartják

Az igazság terjesztése, egy modern világban, ahol a technológia ilyen szédítő magaslatra jutott, nagyon nehéz. Hangom, olyan, mint egy halk sírás a pusztában, amelyet elnyomnak az önszórakoztatás érdekében.

Az Én gyermekeim nem képesek megérteni, hogy mindazok a csodák, amelyeket a technológia által az emberiség javára hoztak létre, az Örök Atya ajándékai. Minden csoda a gyógyszerfejlesztésben, amely az emberek javát szolgálja, szintén egy ajándék. De ezeket az ajándékokat természetes dolognak tartják, mert gyermekeim azt gondolják, hogy mindez emberi találmány, de ez nem így van.

Az intelligencia ajándéka

Az intelligencia adománya, csakúgy, mint az énektehetség szintén az Isteni Birodalom ajándéka. És éppen ezért, mert mindezek Istentől vannak, a sátán, az ördög célpontjai lesznek. Hatására a technológiát befolyásolják, hogy az pusztítson, és hogy az egész világban pusztítást okozzon. Hogy nevet, amikor háborút lát kitörni, és amikor technológiát alkalmaznak a kémkedésre, vagy, hogy öljenek vele. Akkor is nevet, amikor a gyógyszerek technológiájának alkalmazásával, nemcsak ölnek vele, hanem még a gyilkosságot is igazolják általa.

Mindezek a rémisztő bűncselekmények az emberiség ellen, amelyet a technológia tesz lehetővé, a háttérben történnek, amelyet a tolerancia mögé rejtenek.

A tolerancia, mint a gonosz maszkja

A tolerancia lehet a gonosz tökéletes maszkja. Ez mindenki előtt rögtön világossá válik, azok előtt, akik tanításaim által éberek, amikor ezek az emberiség elleni bűncselekmények a szemeitek előtt játszódnak le.

A tolerancia nevében ölik meg az embereket, utasítják el a szabadságukat, és mindenekelőtt veszik el azokat a jogaikat, hogy a morális igazságszolgáltatásért harcolhassanak. Ó, igen, gyermekeim, legyetek ennek tudatában, legyetek éberek és őrizkedjetek, amikor a „tolerancia” szót halljátok, mert ez a sátán kedvenc megtévesztő játéka.

Az emberek nem képesek kiállni a Kereszténységért

Az Én gyermekeim, a modern kommunikációs eszközök ellenére sem képesek felvállalni Kereszténységüket. Ez talán annak a ténynek köszönhető, hogy a legtöbb Keresztény a nyugati világban él. Ők attól félnek, hogy ki fogják nevetni és terrorizálni fogják őket. Helyesen gondolják. Meg fogják tenni velük. De figyeljetek a következőre: Gyermekeim mindig akkor vannak kitéve a gúny egy bizonyos tárgyává, amikor keresztemet magukra veszik. Akkor biztosak lehetnek benne, hogy az Én munkámat végzik.

Aki az Én Nevemben szenved, annak nagy áldásban és sok kegyelemben lesz része. De azok a keresztények, akik az Én Nevem hirdetésének jogáért harcolnak, ők fognak a legtöbbet szenvedni. Erősnek kell maradniuk. Ti vagytok az Én reménységem ezen a földön. Az Én hűséges követőim nélkül, gyermekeim, nem lehet a végső küszöböt átlépni Atyám Birodalmába.

Minden követőmet szeretem. Én a szívükben vagyok, és Ők ezt tudják. Szívleljétek most meg Szavamat ezen a prófétámon keresztül, ne utasítsátok el az üzeneteket. Ezek segíteni fognak a szájról szájra való terjesztés által, hogy millió lélek megmenekülhessen az egész világon, még a második eljövetelem előtt.

Most menj békével és szeretettel,

A ti odaadó Megváltótok, Jézus Krisztus

Szűz Mária harmadik üzenete

2010. december 20. hétfő

Hallgass meg, gyermekem. Erősnek kell maradnod szeretett Fiam, Jézus Krisztus számára. Ő oly nagyon fontos, és különleges a te számodra, mert kitörli a kétségeket elmédből. Igen, könnyű összezavarodni ebben a munkában, de teljes mértékben bíznod kell Benne. Szüksége van arra, hogy átadd magad neki, és hogy teljes bizalommal légy iránta.

Gyermekem, nem volt könnyű neked ez a munka. De amint azt már mondtam neked, szeress, hogy kitarthass. Munkád befejezése sikerrel fog járni. Sürgetlek téged, hogy térj vissza a napi imádkozás gyakorlatához, mert Legszentebb Rózsafüzérem által védelemben lesz részed. Nagyon szent ez a munka, gyermekem, kérlek, tisztelettel engedelmeskedj Fiamnak azáltal, hogy teljesen bízol Benne. Kétségeidet tedd félre, gyermekem, mert a Szentlélek által különleges kegyelmekben részesültél. Az igazság most a szívedben, a lelkedben és az elmédben van. Ezért találtad könnyűnek leírni az üzeneteket, amelyeket szeretett Fiam adott neked.

Ő szeret téged gyermekem, és téged választott ki ennek az évszázadnak a valaha is legfontosabb feladatára. A te munkád összehasonlítható azzal a munkával, amire Fausztina nővér volt felkérve. Te hasonló szenvedéseknek vagy alávetve, mint amit neki kellett elszenvednie. Ne félj ettől a szenvedéstől, amely magában foglalja az imádkozás képességének hiányát, és a napi kétségeket, mert ezek normálisak. Majd elmúlnak. Minden szent, beleértve Fausztina nővért is, kísérnek téged, gyermekem, és vezetnek téged mindennap.

Ez a munka, amelynek alá vagy vetve, hogy az Én segítségemre, és szeretett Fiam segítségére légy, előre meg volt jövendölve. Ez egyike a legfontosabb lehetőségeknek, amellyel lelkeket menthetsz meg. Ne bizonytalankodj, és ne tétovázz. Mindig, mindig hívjad szeretett édesanyádat támogatásért. Én itt vagyok neked. Kérlek, imádkozz naponta Fiamhoz, azáltal, hogy az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkozod. Ilyen módon közelebb kerülsz Hozzá, és érezni fogod, amint szívedben megérint téged.

Végy most bátorságot, és haladj előre. Nézz szeretettel az értékes ösvény irányába, amely a Szentháromsághoz vezet. Mind veled vannak. Szenvedni fogsz, de vedd ezt kegyelemnek, mert szenvedés nélkül nem maradhatsz közel Fiam Szívéhez.

Ennyi volt most. Fordulj meg, és nyisd meg szívedet szeretett Fiam, Jézus Krisztus felé.

Szeretet és béke,

Miasszonyunk, a Rózsák Királynője

A nagy Szorongattatás

2o1o. dec. 2o., hétfő,1o:oo óra

Leányom jegyezd meg a következőket: Ezek az üzenetek figyelmeztetnek arra a fejszére, amellyel az Örök Atya mindazokra le fog csapni, akik továbbra is elutasítják Őt. A nagy szorongattatás bekövetkeztéig egyre közeledik az idő. Ez az esemény 2o12 végétől kezdődik el. Ezt az időpontot nem szabad összetéveszteni a második visszajövetelem időpontjával, mert ennek az időpontja nem lesz megjövendölve ezekben az üzenetekben. Ha bármikor is valaki megpróbálná a földre való második visszajövetelem időpontját megadni, az hazudik, s nem igaz próféta. Eme prófétanő által azonban kinyilatkoztatom azoknak a különösen fontos eseményeknek az évét, amelyek a második visszajövetelemhez fognak vezetni.

Isten nem fog megengedni egy olyan tervet, amelyik a világ lakosságának megtizedeléséhez vezetne.

Ahogyan az már régóta ki volt jelentve, a nagy szorongattatás egy hitetlen világ szemei előtt fog kibontakozni. Ez akkor történik, amikor az igazságosság kardja mindenütt lesújt. Örök Atyám nem fogja visszatartani magát, s nem fogja hagyni, hogy az a gonosz terv megvalósuljon, amelyet ebben a pillanatban a világ lakossága lecsökkentésének céljából zárt ajtók mögött szőnek. Ez a gonosz csoportosulás, a sátán követői, már a múltban is megpróbált Atyám gyermekeire rákényszeríteni egy népirtást. Ez nem sikerült neki. Ezért újra megpróbálják. Most sem fog sikerülni nekik, de előtte rettenetes pusztítást fognak okozni.

A hívőknek nem kell félniük.

Nagy Irgalmasságában az Örök Atyának közbe kell lépnie, hogy megakadályozza őket, mégis megengedi a globális katasztrófákat, amelyek előttünk állnak, még akkor is, ha fáj neki. Hívők, ne aggódjatok sem magatok, sem a családtagjaitok miatt. Meg lesztek védve. De kérve kérlek benneteket, imádkozzátok minden időben a Rózsafűzért és az Irgalmasság Rózsafüzérét, hogy segíthessetek, hogy az említett katasztrófák közül némelyek enyhüljenek, vagy elmaradjanak.

Már most kezdjetek el tervezni. Le kell győzni ezeket az embereket, akik uralkodni akarnak a pénzetek, az egészségetek, az élelmetek, sőt még a hitetek fölött is. Az ima segítségével álljatok ki, hogy megvédjétek magatokat és családtagjaitokat. Hívjátok segítségül azokat a szenteket, akiket tiszteltek, hogy járjanak közbe értetetek az Örök Atyánál.

Globális katasztrófák fognak bekövetkezni

A globális katasztrófák következményeként elkezdődik a dramatikus időjárás változás – ami enyhébb formában már el is kezdődött -, ezt a globális felmelegedés eredményének tekintik. Igen, az emberiség valóban utálatos módon ártott a Földnek, de ezeknek a katasztrófáknak nincsen semmi közük a klímaváltozáshoz. Ha Örök Atyám úgy határozna, hátradőlhetne, és semmit sem tenne. Akkor győznének ezek a hatalomra éhes, és a hatalommal rendelkező döntőképes pozícióban lévők által félrevezetett csoportosulások. Lelkeket akarnak azáltal rabolni, hogy ártatlan gyermekeimet a sátán, a gonosz hipnotizált követőinek csapdáiba szippantják. Ez azonban nem lesz megengedve nekik.

Felhívás minden vallás részére, hogy egyesüljenek

Itt az ideje, hogy úgy Atyám gyermekei és követői, mint azok is, akik egy felsőbb lényben hisznek, aki maga az Isten, mindennek Megteremtője és Megalkotója, hogy egyesítsék erőiket s egy egységet alkossanak. Függetlenül attól, hogy milyen úton követitek Istent, vagy, hogy Bennem, az Ő szeretett Fiában hisztek, fogjatok össze és alkossatok egy egységet. Harcoljatok meg azokkal, akik a gonoszt képviselik. Ő, a gonosz, az ellenségetek lesz, ha Istenben, az Örök Atyában hisztek. A gonosz az által próbál meg visszatartani titeket, hogy ne léphessetek be a Paradicsomba, és azt hazudja a követőinek, hogy ő is egy ugyanolyan értékű szép isteni paradicsomba fogja vezetni őket. Szegény félrevezetettek és hűséges követői nem látnak át a csaláson, mivel megvakította őket az anyagiak dicsőítésének vonzóereje.

János könyvének próféciái most kerülnek a világosságra

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindannyian, minden egyes nap. Most már hamarosan meg fogjátok érteni a Szentírás minden Igazságát. Végül mindenki megérti majd, hogy az Atyám könyvében található tanítások mind helyesek. Azok nem hazudnak. A múltban elhangzott próféciák a világosságra kerültek. Azok a próféciák, amelyek a János könyvében találhatók, most lesznek nyilvánvalóak. Ezeket az üzeneteket, azért adtam ennek a prófétanőnek, hogy felkészítse gyermekeimet arra, hogy Atyám birodalmába bemehessenek.

Most menj, és hirdesd Igazságomat. Mentsétek meg egymást a gonosz karmaiból, mielőtt még késő lenne.

Szerető Megmentőtök, Jézus Krisztus

Fájdalmam és szenvedésem ma

2010. december 22. csütörtök; 2:40

Leányom, rettenetesen szenvedek az emberiség bűnei és Létezésem kegyetlen visszautasítása miatt, amely oly gyakori most a világban, és azon hívek száma, akik Nekem hátat fordítanak, rendkívüli arányban megemelkedett.

A fájdalom, a szenvedés és a kín mindig erőteljesebb, amikor a világ a Karácsonyt ünnepli. Tudom a Szívemmel, hogy bár ez a legfontosabb keresztény ünnep, mégsem olyan módon vannak kinyilvánítva tanításaim, ahogyan azt kellene.

Szeretett leányom, ki kell tartanod saját szenvedéseidben, mind elméddel, mind lelkileg. Mindezek közelebb hoznak majd téged szent Szívemhez. Csak akkor egyesülhetsz Velem, amikor ezt a megpróbáltatást elszenveded.

Leányom, imádkozz, imádkozz, imádkozz, hogy a többi lélek enyhítse kínjaimat, amelyeket elszenvedek. Óh, ha meg tudnám menteni gyorsan a lelkeket, és szerető karjaimmal átölelhetném őket, a Szívem is meggyógyulna. De sok lélek nem fog megtérni Hozzám. Neked sokat kell dolgoznod, leányom, hogy meggyőzhesd őket az igazságról. Sohase add fel.

Te tele voltál kétségekkel, de Én tudom, hogy a szíved mélyén felismerted, hogy ezek az Irgalmasság üzenetei, amelyek a lelkek megmentésért adattak, és hogy valóban Tőlem és az Örök Atyától származnak.

Tarts ki, fogadd el a szenvedést, légy alázatos, türelmes, és cselekedj méltósággal, amikor az Én Nevemben próbára tesznek.

Menj most, megújult életerővel, szeretettel és erővel, hogy szeretett Gyermekeim lelkét visszanyerhesd.

Szerető Megváltótok, Jézus Krisztus

Miért lettem emberré

2010. december 24. péntek; 20:00 – 22:15

Szeretett leányom, köszönöm, hogy válaszoltál hívásomra. Örömmel beszélgetek veled ezen a különleges ünnepen, Születésem ünnepén. A szeretet, amely betölti Szívemet a gyermekeim által tanúsított hit és odaadás által, nagyon értékes.

Ez az az időszak, amikor Gyermekeim mindenhol a világon, földi életemen elmélkednek. Ez az az időszak számukra, amikor átgondolják annak jelentőségét, hogy mit is jelent Születésem az egész emberiség számára. Születésem miatt van az, hogy az emberiség a megmentését fogja keresni. Az Örök Atya minden Gyermeke iránt érzett szeretete által hozta meg ezt a végső áldozatot. Az, hogy meg kellett néznie egy csecsemő megszületését, nézni őt, ahogy gyermekként felnevelkedik egészen felnőttkoráig, tisztán mutatja az Ő szeretetét és eltökéltségét, hogy megmentse minden gyermekét. Ő oly nagyon szereti minden gyermekét, hogy megkért Engem arra, hogy emberként éljem az életet, tudván, hogy meg fognak alázni és ki fognak gúnyolni Engem. Megengedte, hogy mindez megtörténjen.

Születésem egy jel mindannyiatoknak, hogy Isten, az Örök Atya, olyan nagyon szerette gyermekeit, hogy még ezt a hatalmas áldozatot is meghozta értük. Azáltal, hogy megengedte Nekem, hogy a földre jöhessek, és mindannyiatok között élhessek, Ő megmutatta könyörületét, és azt a vágyát, hogy megmentsen benneteket, ezért hagyta jóvá halálomat. Ha nem küldött volna el Engem, akkor az emberiség nem menekülhetett volna meg.

De mindazok, akik visszautasítanak Engem, még mindig bizonytalanok Isten, az Örök Atya ígéreteinek igazságaival szemben. Még nagy az összezavarodottság.

Mindaz, ami most fontos az emberiség számára, az, hogy megértsék az új Mennyország és az új Föld ígéreteit és valóságát, amely ki van jelölve Isten minden gyermeke számára. Ez a legnagyobb ajándék mind közül, és egyben egy olyan ajándék, amelyet mindannyiatoknak meg kellett volna osztani Vele, amíg a sátán el nem pusztította az egészet, Éva megkísértése által.

Az emberek ma, sok esetben, úgy nézik az Ó és Új Testamentum tanításait, mint a régi meséket. Sokan, még most sem értik meg, hogy a Szentírásban levő tanítások hitelesek voltak, és még most is azok. Mivel sok esetben a lelki világban megtörténtekre utalnak, az emberek nehezen tudják elhinni, hogy ezek (a tanítások) valóban megtörténhettek. Azért jutottak erre a következtetésre, mert ezek tartalmát a logikus gondolkodás, a földön történtek alapján értékelik. De tévednek.

A földre való eljövetelem, úgy volt eltervezve, mint egy utolsó esély a világ felébresztésére, hogy így mindenki felismerje: Isten mindent megbocsát. Az Én szerepem az volt, hogy megmutassam nektek, tanításaim és Kereszthalálom által, a Mennyországhoz vezető utat.

Karácsonykor emlékezzetek arra, hogy Születésem azért volt, hogy segítsen nektek elkezdeni újraértékelni a Mennyországba vetett hiteteket, amelynek mindannyian jogosan részesei vagytok. Azáltal, hogy emlékeztek az Életemre, egyesülhettek most Velem Atyám Birodalmában, ha megnyitjátok szíveteket, és ha megkértek Engem arra, hogy még egyszer öleljelek át benneteket.

A ti isteni Megváltótok és Igazságos Bírótok, Jézus Krisztus

Hamis tanítók és tanítások

2010. Dec. 25., 10:30

Én vagyok a Kezdet és a Vég. Az Örök Atya általam (Szentháromság egy Isten), teremtette a világot és általam fog a Vég is bekövetkezni. Én vagyok a Világosság és a Megváltó mindazok számára, akik hisznek Bennem, és őket be fogom vezetni a megígért Paradicsomba. Mindazok, akik tanításom és a prófétáim fáradozásai ellenére, továbbra is elutasítanak Engem, nem fognak Atyám Országába belépni. Azok a gyermekeim, akik a Szentírás által kapták az Igazság ajándékát, most nyissák meg szemüket és fogadják el tanításaimat és jövendöléseimet, amelyeket prófétáimnak adtam. Végül is visszatérésem ideje közeledik, amikor szeretett híveim visszatérhetnek Hozzám. A jelenlegi modern világ prófétái közreműködése ellenére is, elutasítanak Engem. Üzeneteimet, amelyeket kegyelemből adok, hallgassátok meg mind, olvassátok el, és értsétek meg azokat.

Tanításaim sohasem változtak meg

Tudjátok meg, hogy tanításaim, most is ugyanazok, amilyenek mindig is voltak. Különös figyelemmel szemléljétek mindazokat, akik az Én nevemben jönnek. Ha az Én Igémet hirdetik, akkor ők a világosság gyermekei. De amint észreveszitek, hogy tanításaimat, számotokra idegen módon adják elő, akkor távolodjatok el tőlük. Ne hallgassatok rájuk. Ezeket a szerencsétlen embereket a gonosz kísérti, hogy tanításaimat tudatosan hamisítsák, azért hogy megtévesszenek és összezavarjanak benneteket. Hazugság minden olyan tanítás, amely nem a Szentíráson alapszik, de mégis azt állítja, hogy ez a való igazság. Ez nem más, mint ellenem elkövetett bűn és komoly támadás Velem és a Mennyei Atyával szemben.

Hamis Messiások

Rövidesen, az egész világon, hamis tanítók teszik ismertté magukat. Mindenütt meg fogjátok őket találni, tele torokkal kiabálva akarják magukra vonni a figyelmet. Egyes gyermekeimet annyira sikerül nekik befolyásolni, hogy még az igaz hitű híveim is, azt fogják hinni, hogy mindezt Isteni felhatalmazásra teszik. Egy, közülük különösen ki fog emelkedni, úgy, hogy az emberek tévesen azt fogják hinni, hogy valóban Ő, a Messiás. Gyermekeimnek nagyon nagy szükségük lesz a bátorságra, a tántoríthatatlanságra és az erőre, hogy kitarthassanak mellettem, és hogy megengedjék Nekem azt, hogy ebből a veszélyes, démonokkal tele dzsungelből kivezessem őket. Mivel az utolsó idők most vannak kibontakozóban, a démonok, akiket a sátán eloldozott, prófétáim és híveim álruháit öltik magukra. Összeesküvésük által, célba veszik az valódi prófétáimat és hűséges híveimet. A démonok azon fognak tevékenykedni, hogy a hamis tanítás által félrevezessék híveimet. Azért ferdítik el az Igazságot, hogy kényelmessé tegyék unmorális útjaikat, amelyeket külsőleg alig lehet megkülönböztetni. Az Én hűséges híveim, felszentelt szolgáim és prófétáim, rögtön tudni fogják, hogy kik ezek a gonosz emberek. Ezért, híveimnek a gonosz emberek magyarázkodásai túl fájdalmasak és nyugtalanítóak lesznek, és az a tény, hogy bájos személyiségüknek oly sok keresztény fog áldozatul esni, félelmet fog kelteni szíveikbe. Olyan meggyőzőek lesznek, hogy húrokba szorítják azokat számtalan felszentelt szolgálóimat, akik életüket Nekem és az Örök Atyának szentelték.

A keresztények felszólítása

Most azokat a híveimet szólítom fel, akiket kegyelemből áldott meg a Szentlélek. Vegyétek elő a hit fegyverét és legyetek erősek. Hívjátok párbajra őket. Tanítsátok meg nekik az Igazságot, úgy, hogy arra az Igazságra emlékeztetitek mindig őket, amely Atyám könyvében található – az Igazság könyvében. Ezek a tanítások mindörökre megmaradnak.

Lehetséges gyermekeim, hogy nehezetekre fog esni, hogy szembeszálljatok velük és az, hogy leszámoljanak veletek, de most Rám hallgassatok. Ha ezt teszitek, akkor segíteni fogtok a lelkeken. A világon minden testvéreitekkel ti mind egy családot alkottok. Elvezetlek benneteket a Paradicsomba, amit mindannyitok számára megígértem. Nagyon kérlek benneteket, segítsetek Nekem, hogy senki se maradjon ki közületek. A Szívem meg fog szakadni, ha nem fogom tudni megmenteni minden kedves gyermekemet. Híveim az egész világon eleget fognak tenni akaratomnak, imáik, áldozataik és kitartásaik által.

Most, az Én nevemben vegyétek át az üdvösség kelyhét. Kövessetek Engem. Hagyjátok, hogy mindannyitokat vezethesselek. Hagyjátok, hogy Szívemhez öleljelek titeket, hogy eggyé válva, megmenthessük a gonosztól az emberiséget. Gondoljatok arra, hogy olyan nagyon szeretem minden egyes gyermekemet, hogy a győzelem keserű lenne számomra és megszakadna a Szívem, ha nem sikerül mindjüket elvezetni az Örök Életbe.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok és ne felejtsétek el, hogy: Én vagyok az Alfa és az Omega.

A ti szeretett Megváltótok Jézus Krisztus, a Föld Királya és az emberiség Igazságos Bírája

A Karácsony megünneplése

2010. Dec. 25., 13:30 óra

Miért vonakodsz most szeretett leányom? Nem tudod, hogy vezetésem alatt állsz? Szívedben most biztosan érzed azt, hogy mit kell tenned. Érzed, hogy vissza kell vonulnod, hogy szíved megnyílhasson Előttem, hogy üzenetem befogadására készen álljon. Higgy bennem. Hidd el, ha átadod nekem minden félelmed, aggodalmad, kívánságodat és kérdéseidet, akkor Én mindent átveszek tőled és annak megfelelően fogok neked válaszolni. Most arra kell időt szakítanod, hogy meg tudjad szívlelni ezeket a sürgős üzeneteket, amelyeket az egész emberiség számára adok. Munkád előrehaladását ne késleltesd, hogy ez a szent alkotás minél előbb elkészülhessen.

Szeretett leányom, szívleld meg a következőket: miközben a világ keresztényei a Betlehemi születésemet ünneplik és tiszteletet tanúsítanak Irántam, addig mások csak megjátsszák ezt a tiszteletet, mivel nincs szeretet a szívükben. Mégis sokan fognak közelebb kerülni Szívemhez. De lesznek olyanok is, akik csak bólintani fognak és mosolyogni, esetleg rövid említést tesznek arról, hogy mi ennek a fontos ünnepnek az értelme, mert ők nem tudják, hogy ezen a napon, a világ legnagyobb ajándékát kellene megünnepeljék. Ez az ajándék, egyedülálló ajándék volt az egész világ számára, amelyet az Atya, valaha is gyermekeinek adott.

Sajnos, amikor hűséges híveim a Karácsonyt ünneplik, a pompával és a világi dolgokkal tele ceremóniák elterelik figyelmüket.

Vajon hány keresztény magyarázza el gyermekeinek születésem valódi értelmét? Hányan emlékeznek meg arról az alázatról, amelyet szeretett Anyám és Szent József mutatott? Hányan értik azt meg, hogy Én azért lettem emberré, hogy a pokolhoz vezető útról megmentsem az emberiséget? Ez volt a Karácsony valódi üzenete, amit évszázadokon keresztül eltorzítottak és teljesen más jelleggel látták el. Mégis voltak olyan áhítatos keresztények, akik ebben az időben magukba szálltak és elgondolkoztak az Irántam és az Atya iránti hűségükről. Felhívom figyelmeteket, hogy ezen az ünnepen imádkozzatok mindazokért, akiknek szerte a világon fel kell ébredniük, mert csak így lehet részük az örökségben. Abban az örökségben, ahol mindenki számára hely van biztosítva, de csak akkor, ha azt ők is elfogadják.

A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve

Azok a hírek, amelyek naponta, szinte percenként körbe járják a világot, megzavarják és befolyásolják gyermekeim életét, pedig ezeknek az Örök Életben semmi jelentősége sincs.

Gyermekeim itt az ideje, hogy megvizsgáljátok lelkiismereteteket még most, a Nagyfigyelmeztetés előtt, ami második eljövetelemet fogja megelőzni. Imáitokat, saját egyszerű szavaitokkal fogalmazzátok meg, így könyörögjetek Isteni vezetésért.

A Nagyfigyelmeztetés időpontja el van döntve. Legyetek éberek. Legyetek készenlétben.

A ti Isteni Megváltótok és Igazságos Bírótok Jézus Krisztus

Figyelmeztetés a Híveknek, hogy ne utasítsák vissza az igaz Prófétákat

2010. december 28. csütörtök; 11:00

Szeretett leányom, te most az emberiség számára az utolsó üzeneteket kapod, hogy ezeket még az idők vége előtt megértsék, lelkük megmentése érdekében.

A megjövendöltek szerint, most nagyon sok angyal szóródott szét az egész világon, hogy a földet felkészítsék Visszajövetelemre. Sokan ezek közül az angyalok közül emberi formában vannak jelen, és ugyanazt a feladatot választották, mint te, szeretett leányom. Születésük megtervezése időzített volt, tekintettel a Nagyfigyelmeztetésre és a Végidőkre.

Hasonlóképpen a démonok is kiszabadultak a pokol mélységéből és kioldották pórázaikat. Ők a kísértések és hazugságok által képviseltetik magukat a földön. Ők vonzzák Gyermekeimet, akik megnyílnak befolyásaikkal szemben. Ők megfertőznek minden olyan lelket, akik már a sötétségben vannak. Ők hazugságaik által kerülnek a lelkükbe, és arról győzik meg őket, hogy a Belém és az Örök Atyába vetett hit, ostobaság.

Ezeknek az embereknek semmiféle külső megjelenésük sem utal arra, amiért olyan dologgal hozhatnátok őket kapcsolatba, ami véleményetek szerint gonoszságra utalna. Helyette úgy jelennek meg, mint értelmes, művelt és befolyásos emberek. Ők nagyon meggyőzőek lesznek, amikor prédikálnak, és amelyről az Én jó gyermekeim azt hiszik, hogy ez az igazság. Sajnos, az ő szívükben nincs szeretet, és nektek, tanításaikkal szemben elővigyázatosaknak kell lennetek.

Most híveimhez fordulok. Ti, gyermekeim, hitetek és imáitok által, megkaptátok azokat az ajándékokat, amelyeket mindenkinek megígérek, ha követnek Engem. Különböző ajándékokat adok nektek, és minden ajándék arra szolgál, hogy különbözőképpen terjesszétek Szavamat.

Látnokaim értékelése

Mindazoknak – akiknek a megkülönböztetés ajándékát adom, azért, hogy segítsenek nektek azok azonosításában, akik az Én Nevemben jönnek, és akik a sátán nevében jönnek – azt mondom, hogy legyetek nagyon óvatosak. Mert csak az a helyes, ha óvakodtok a hamis prófétáktól. De sohase ítéljétek el azokat, akik azt mondják, hogy az Én Nevemben jönnek, anélkül, hogy először egyértelműen ne értékelnétek ki üzeneteiket. Sohasem szabad az általam küldött üzeneteket, „a külső látszat” alapján megítélnetek.

Mert ha egy ember azt mondja, hogy az Én Nevemben jön, ne feltételezzétek, hogy megítélésetek vele szemben csalhatatlan. Legyetek óvatosak az ilyen prófétákkal szemben, akiket kigúnyolnak, vagy akik felháborodást keltenek, amikor azt állítják, hogy Tőlem, vagy Édesanyámtól, Isteni üzeneteket kapnak.

Ne essetek az azonnali ítélkezés bűnébe, mielőtt még meghallgattátok volna figyelmesen az üzeneteket. Ezek az üzenetek nemcsak egyszerűen tanításaimra vonatkoznak, hanem Szavaimra (Igéimre) és szeretettel lesznek tele. Arra oktatnak benneteket, hogy hogyan kellene az Én Nevemben az életeteket élnetek, hogy megmenekülhessetek.

Sohase ijedjetek meg, ha az Én igaz prófétáim azt állítják, hogy olyan jövőbeli eseményekre utaló üzeneteket kapnak, melyeket titokban kell tartaniuk. Ne essetek az azonnali ítélkezés/előítéletek bűnébe, azáltal, hogy ezeket az üzeneteket, az emberek osztályozása után ítélitek meg, amelyeket ezek a próféták képviselnek. Egyesek kevés műveltséggel rendelkeznek. Mások, épp ellenkezőleg, világosan fejezik ki magukat. Sokan nem fognak megfelelni annak az elképzelésnek, hogy egy „szent” személy mit is jelent valójában.

De vannak módszerek arra, hogy hogyan lehettek biztosak hitelességükben. Mindazok, akik az Én szeretett Édesanyámmal kommunikálnak, a legtöbb esetben, olyan jelenéseket jövendölnek meg, amelyeket Ő, órára és dátumra megjövendöl. Sok ilyen eseménynek lesznek tanúi azok, akik részt vettek ilyen jelenéseken. Abban az esetben, amikor az Én üzeneteim kerülnek közlésre az emberiség számára, azok olyan módon adatnak a világnak, hogy az ne a próféta dicsőségét szolgálja.

Ítélkezni az emberek fölött

Végül az Én híveim, Hozzám tartozásuk ellenére is, meg fogják vetni mindazokat, akik megjövendölik az elkövetkezendő eseményeket, és rágalmazni fogják azokat, akik a Szentlélek gyógyító erejével vannak megáldva. Szálljatok magatokba, és ébredjetek fel békés szendergésetekből. Ezek a próféták felborítják mindennapi gyakorlataitokat, mert ők nem illenek a ti szent csoportjaitokba. Ők nem fognak olyan módon beilleszkedni, ahogyan azt ti elvárnátok tőlük. Ezt vegyétek figyelembe. Ha ti ezeket az embereket, a mendemonda miatt, vagy egy harmadik fél pletykája miatt, vagy rosszindulatú célozgatás miatt elítélitek, akkor bűnt követtek el. A prófétáim ellen elkövetett bűn, mélységesen megbánt Engem. Ha visszautasítjátok igaz prófétáimat, hátat fordítotok Nekem.

De ma éppen ez történik a világban, amint egyre több látnok lép a nyilvánosság elé. Híveimnek nem könnyű. Csak arra gondoljatok, hogy mielőtt ítélkeznétek, el kell olvasni prófétáim üzeneteit, és ide tartoznak azok is, amelyek talán a hamis prófétától származnak. Könyörögjetek a vezetésért, amikor ezeket az üzeneteket szemlélitek. A hiteles üzenetek tele lesznek szeretettel. Mégis tekintélyük által erősek lesznek. Azok az üzenetek, amelyek ellenkeznek mindazzal, amit tanultatok az Én tanításaimról és az Apostolaim tanításairól, nem számít milyen bonyolultak (szövevényesek), egyszerű lesz értékelni.

Ne hallgassatok hitetekről

Menjetek most, Gyermekeim, és prófétáim előtt nyissátok meg szíveteket. Ők azért vannak, hogy bizonyságot adjanak nektek, hogy eljött az Én időm, hogy felkészítselek benneteket arra, hogy az Én Nevemben beszéljetek. Ne feledjétek, hogy azon prófétáimnak, akik beszélnek, dicsőség adatott, annak ellenére, hogy megaláztatásnak és gúnyolódásnak vannak kitéve, amelyet el kell viselniük. Azok lesznek megbüntetve, akik azt mondják, hogy követnek Engem, de egyfelől hitükről hallgatnak, másfelől gyorsan az Én igaz látnokaim ellen beszélnek. Szívetekben tudjátok, hogy mindazok, akiket elítéltetek, mégis az eljövendő eseményekről beszélnek, amelyeket szerintetek nagyon nehéz elfogadni.

Azt kérdezhetitek, hogy miért munkálkodik az én Megváltóm, Jézus Krisztus, ilyen egyedi személyek által. Hiszen ők nem is szent követők az Én kívánalmaim szerint. Nos, az Én kérdésem hozzátok a következő. Miért gondoljátok, hogy csak annak a kevés kiválasztottnak, akik életüket az imának szentelték, van joga arra, hogy elutasítsák azokat, akik köreiteken kívül beszélnek? Semmit sem tanultatok? Nem értitek, hogy mindazok, akik életüket az imának szentelve töltik, azok is áldozatul eshetnek a csalónak?

Igaz prófétáimat gyűlölni fogják

Ne feledjétek, hogy amikor a Földön voltam, a vének és a papok Engem is nevetségessé tettek, kigúnyoltak, elutasítottak és lenéztek. Ha Engem is gyűlöltek, akkor biztosak lehettek abban, hogy igaz prófétáim is a leggyűlöltebbek lesznek, miközben máshol nagyra becsülik őket.

Mind szégyelljétek magatokat. Az Én prófétáim nem a ti csoportjaitokból fognak származni, de tisztelnetek kell őket. Ők lesznek a legkevésbé hiteles próféták, tekintettel az eddigi életükre, ahogyan éltek. Egyesek szegény életkörülmények közül jönnek. Mások jómódú családból származnak. Egyesek kevés iskolával fognak rendelkezni, míg mások a műveltség ajándékával fognak születni. Ezek az Én kiválasztott prófétáim. Hallgassatok hangjaikra, mielőtt elítélnétek őket.

Imádkozzatok értük. Imádkozzatok, hogy ne utasítsák vissza Szavaimat, amelyek ezeknek a prófétáknak adatnak. Ti se utasítsátok vissza Szavaimat. A hitetlenek, mindig meg fogják próbálni hiteltelenné tenni ezeket a bátor lelkeket, akik Szavaimat hangosan hirdetik, de ez várható is. Amikor Híveim, különösen az imacsoportokban, a kolostorokban és más lelkészségekben külsőleg elutasítják igaz látnokaimat, akkor Szívem kettészakad. Hallgassatok Szavaimra. Szavaim sohasem térnek el az Igazságtól, nem úgy, mint ti szeretett követőim, akik úgy alakítjátok az igazságot, hogy az megfeleljen a ti értelmezéseteknek.

Nyissátok ki szemeiteket. Ébredjetek fel. A jelek elkezdődtek, láthatóak mindenki számára. Nektek, Híveim, nem maradt sok időtök. Hallgassátok Szavaimat. Imádkozzatok. Egyesüljetek és hirdessétek Szavaimat egységben, hogy lelkeket mentsetek, még mielőtt lejárna az idő.

Szerető Krisztusotok – Jézus, a Megváltó és Igazságos Bíró

Tovább a következő részre>>>

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!