A keresztes imahadjárat 26.-imája..

Az Keresztes Imahadjárata a 26. imája: Imádkozzátok a Rózsafüzért, hogy segítsetek saját nemzeteteket megmenteni

A 2012. február 5. – i üzenetben, melyet az Isteni Irgalmasságról elnevezett Mária kapott, a mi Asszonyunk, a Szent Rózsafüzér imádkozására sürgeti az embereket, hogy segítsenek saját nemzetük megmentésében.

„Soha ne feledjétek, hogy milyen fontos az Én Legszentebb Rózsafüzérem; mert ha azt minden nap imádkozzátok, segíthettek saját nemzetetek megmentésében.

Amikor az Én Rózsafüzéremet imádkozzátok, akkor a Sátán ereje meggyengül. Mérhetetlen kínjában elmenekül és tehetetlen lesz. Nagyon fontos, – nem számít, hogy milyen keresztény vallásúak vagytok – hogy legalább egyszer naponta elimádkozzátok.”

 

 

Rózsafüzér bevezető imája
Szent Rózsafüzér Királynéja, Te, aki Fatimába eljönni méltóztattál, hogy a kegyelmek kincseit kinyilatkoztasd a három pásztorgyermek számára, melyeket a Rózsafüzér rejt magában, sugalmazz szívemnek ehhez az ájtatossághoz őszinte szeretetet, hogy a Megváltás misztériumáról való elmélkedésem, melyekre emlékeztet, gyümölcsöt teremjen számomra. Hogy a világ a békét, a bűnösök és Oroszország a megtérését kapja meg általa; és hogy elnyerhessem azt a kegyelmet, melyet ebben a Rózsafüzér imában kérek. (Itt Említsd meg kérésedet) Mindezt Isten legnagyobb dicsőségére kérem, a Te tiszteletedre, és a lelkek javára, különösen a saját magam javára. Ámen.

Miatyánk:
Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, Szenteltessék meg a Te neved, Jöjjön el a Te országod, Legyen meg a Te akaratod, Amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.  Mert tiéd az ország a hatalom és a dicsőség, mindörökkön örökké. Ámen.

Üdvözlégy Mária:
Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled, áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Ima Jézushoz, a Mi Asszonyunk kérésére:
Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a Pokol tűzétől, vidd a Mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak Irgalmadra.

HISZEKEGY ISTENBEN,
mindenható Atyában, Mennynek és Földnek Teremtőjében.
És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban;
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától;
szenvedett Poncius Pilátus alatt;
megfeszítették, meghalt és eltemették.
Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül;
fölment a Mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján;
onnan jön el ítélni élőket és holtakat.
Hiszek Szentlélekben.
Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát;
a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

Salve Regina
Üdvöz légy, Úrnőnk, irgalmasságnak asszonya!
Élet, édesség, reménycsillag, áldunk.
Most kérve kérlel Évának száműzött népe.
Hozzád sóhajtozunk, sírva és zokogva
siralmaink völgye mélyén.
Hallgass meg hát, égi közbenjárónk!
Kegyes Anyánk, két szemed áldott sugarát
fordítsd ránk végre!
És Jézust mutasd nekünk,
méhed szent gyümölcsét,
hogy őt e számkivetés múltán lássuk!
Ó áldott, ó drága, ó édes, szép Szűz Mária!

Könyörögj érettünk, Ó Istennek szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéretére.

Ima a Rózsafüzér után:
Könyörögjünk! Úristen, a te egyszülött Fiad életével, halálával és feltámadásával megszerezte nekünk az örök élet jutalmát: add meg, kérünk, hogy e titkokról a Boldogságos Szűz Mária szentolvasójának elmondásával megemlékezve, utánozzuk, amit magukban foglalnak, és elnyerjük, amit ígérnek. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

Egyéb információk a Szent Rózsafüzérről, ide kattintva – az eredeti oldalon:

http://www.thewarningsecondcoming.com/how-to-pray/how-to-pray-the-rosary/

 


 

Az Üdvözlégy Mária imában elmondandó titkok:

A rózsafüzér titkok (az Üdvözlégy-ek közepén imádkozzuk)

ÖRVENDETES TITKOK:

Bevezető három Üdvözlégyben:

1. aki hitünket növelje,
2. aki reményünket erősítse,
3. aki szeretetünket tökéletesítse.

A tizedekben:

1. aki te, Szent Szűz a Szentlélektől fogantál,
2. aki te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál,
3. akit te, Szent Szűz a világra szültél,
4. akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál,
5. akit te, Szent Szűz a templomban megtaláltál.

FÁJDALMAS TITKOK:

Bevezető három Üdvözlégyben:

1. Aki értelmünket megvilágosítsa,
2. aki emlékezetünket megerősítse,
3. aki akaratunkat tökéletesítse.

A tizedekben:

1. aki érettünk vérrel verítékezett,
2. akit érettünk megostoroztak,
3. akit érettünk tövissel megkoronáztak,
4. aki érettünk a nehéz keresztet hordozta,
5. akit érettünk keresztre feszítettek.

DICSŐSÉGES TITKOK:

Bevezető három Üdvözlégyben:

1.     aki gondolatainkat irányítsa,
2.     aki szavainkat vezérelje,
3.     aki cselekedeteinket kormányozza.

A tizedekben:

1. aki halottaiból feltámadott,
2. aki a mennybe fölment,
3. aki nekünk a Szentlelket elküldte,
4. aki téged, Szent Szűz a mennybe fölvett,
5. aki téged, Szent Szűz a mennyben megkoronázott.

 

Forrás:http://www.nagyfigyelmeztetes.com

Bookmark the permalink.

Comments are closed.