“Az első célunk azzal, hogy megengedjük a szenvedést: az  a lélek tisztulása!

Jézus a szenvedésről

Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Jézus, a ti Megváltótok és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Ma a szenvedésről tanítalak benneteket.

Vizsgáljuk meg először, honnan ered a szenvedés? A szenvedést, a rosszat, a betegséget, a halált nem Mi teremtettük, kezdetben minden jó volt. Az első emberpár hozta a világba a bűnt, mint áteredő bűnt. Ez a bűn beleültette minden ember szívébe a rosszra, a bűnre való hajlamot. Tehát a bűnből ered és a bűnnek a következménye a szenvedés. Ha már el is rontotta az ember életét a bűnnel, mely szenvedést hozott rá, Mi a Szentháromság egy Isten a szenvedésből is jót teremtünk nektek.

Az ember szenvedésével CÉLUNK van: 1,Próbára tesszük a lelket, hogy a szenvedésben is elég erős-e a hite. Akiben csak pislákol a hit, az a csapás alatt mégjobban eltávolodik Istentől. Akinek erős lángoló hite van, azt a szenvedés közelebb viszi Istenhez. „Ver az Isten” -mondják sokan, ha baj éri őket, pedig csak tisztítjuk a lelküket. Ráébresztjük, hogy eddig aludt a bűnben, hátat fordított nekünk és a saját lelkének, haladt az örök kárhozat felé. Ha nem engednénk, hogy megízlelje a szenvedést és majomszeretettel kényeztetnénk, az élete végén a pokolban találná magát. A szenvedés viszont rádöbbenti a mulasztásaira, bűneire és bűnbánatra ösztönzi, és ennek következtében megtisztul. Tehát az első célunk azzal, hogy megengedjük a szenvedést: a lélek TISZTULÁSA.

Másodszor azért engedjük meg a szenvedést, hogy általa érdemeket szerezzetek magatoknak és másoknak. Nem minden szenvedés érdemszerző. Ha például egy hitetlen ember egy balesetben hirtelen lebénul, zúgolódva, átkozódva vagy keservesen beletörődve reagál, az ő szenvedése valóban értéktelen, felesleges nyűg, bármekkora kínokat kell kiállnia, lelke üdvösségének nem használ. Ha ugyanebbe a helyzetbe kerül egy mélyen hívő ember, elfogadja bénaságát, a kerekes széket. Kegyelemnek tekinti, és szeretettel felajánlja engesztelésül saját bűneiért, a világ bűneiért, a közömbös és hitetlen felebarátai megtéréséért, a haldoklókért, a tisztuló lelkekért. Tisztában van vele, hogy nagy, érdemszerző kincset tart a kezében. Bizony mondom nektek, drága Gyermekeim, hogy az ilyen ember nagy jutalmat kap, és felajánlásaival, a betegsége türelmes viselésével a lelkek sokaságát menti Nekem.

Harmadik célunk a szenvedéssel, hogy megolvassza az emberi szívet, megértővé, elnézővé, megbocsátóvá tegye másokkal szembe, együttérzővé alakítsa. Érdekes, hogy minél jobb dolga van valakinek, annál részvétlenebb a szenvedőkkel szemben. Aki sose volt súlyos beteg, az egyenesen iszonyodik az élete utolsó heteit élőnek a látványától. Nem látogatja meg, és azzal áltatja magát, hogy úgy akarja megőrizni, ahogy egészséges állapotban látta. Vagy aki soha nem nélkülözött, dúskál a javakban, annak eszébe se jut, hogy segítsen egy szegény éhező, fázó felebarátján.

Drága, engesztelő Gyermekeim! Vannak kérdések, amit a szenvedő ember feltesz magának:

• I. Miért éppen én szenvedek? Hiszen én imádkozom, szentmisére járok, áldozok, gyónok, kerülöm a bűnt. Bezzeg a szomszédomnak nincs semmi baja, pedig káromkodik, egyáltalán nem gyakorolja vallását, durva a családjához, csalja a feleségét. Ennek több oka van:

• 1.) Az örökös bűnben élő, hitetlen ember szenvedésének nincs haszna, mert rosszul fogadja: káromkodva, dühöngve. A lelke még sötétebb lesz a bajban. Te, Engem szerető kicsi Lélek, szenvedésedet felajánlod Nekem, Én kegyelemmé alakítva lelked gazdagítom vele, vagy kiosztom a többi rászoruló léleknek.

• 2.) A szegény elvetemült, Nekem hátatfordító emberek azért szenvednek kevesebbet mint te, mert legalább ez a nyúlfarknyi, rövid földi élet adjon valami örömet nekik, hiszen a túlvilágon szörnyű élet vár rájuk. Ez a tény isteni igazságosságomat támasztja alá.

• 3.) Azért éppen neked engedem meg a bajt, betegséget, mert ha folyton jólétben, örömben, boldogságban, egészségben élnél – teljesen elfelejtkeznél Rólam és a lelkedről.

• II. Miért éppen engem sújt az Isten. Mivel érdemeltem ki, hogy haragudjon rám? A szenvedés nem feltétlenül Atyám büntetésének a jele. Atyám úgy van veletek, mint anya a gyermekével, ha olyat tesz, ami árt testének vagy lelkének, akkor megfenyíti, nem haragból, hanem jóakaratból, szeretetből. Gondoljatok vissza életetekre! Bizonyára volt olyan szenvedés, ami hasznotokra vált, mert ha nem következik be, rossz útra tértetek volna.

• III. Miért éppen nekem kell szenvedni, mikor semmi de semmi bűnt nem követtem el? No ez aztán badar kérdés. Ilyenkor szállj magadba és gondolj bele, hogy te is ember vagy és minduntalan elesel a kísértésekben! Én, a Megváltótok és a Szűzanya ártatlanul szenvedtünk, de ti emberek bizony rászolgáltatok.

IV. Azt is szokták kérdezni, hogy miért szenvednek a csecsemők és ártatlan kicsi gyermekek? Higgyétek el, ezzel is célom van. Szenvedésük talán egy másik ember megmentését szolgálja.    Képzeljetek magatok elé egy állandóan veszekedő, már a válás         szélén álló fiatal házaspárt egy kisgyermekkel. A gyermek hirtelen        súlyos beteg lesz, élet-halál között van. A nagy, közös lelki fájdalom            közelebb hozza egymáshoz a szülőket, kibékülnek és házasságuk       nyugodt, békés, boldog lesz. A másik eset egy hitetlen férj és   feleség. Egyetlen kisleányuk váratlan autóbaleset következtében  hirtelen meghal. A hatalmas bánatban elkezdenek beszélgetni a       halálról, és arra gondolnak, milyen jó lenne hinni abban, hogy   valamikor még találkozhatna elvesztett gyermekükkel. Érdeklődni   kezdenek a vallásos irodalom iránt. Kegyelmeket küldök nekik   olyan formában, hogy összehozom hívő keresztényekkel, akik   Istenről és az Örök Életről beszélnek nekik. Megindulnak a     megtérés útján és ezt leányuk halálának köszönhetik.

Drága Kincseim! Ugye tudjátok, hogy nekem legfontosabb lelketek örök sorsa, örök élete. Most megmagyarázom nektek, miért hagyom, hogy itt a Földön szenvedjetek.

Ugyanis a lelki-testi fájdalmak, betegségek, a szegénység és minden baj, amit átéltek, törleszti adósságaitokat, rövidíti, vagy eltörli a tisztítóhelyi szenvedéseiteket. Higgyétek el, a tisztulás helyén sokkal nagyobb szenvedések vannak, mint a földi életben. Ha ezt el tudnátok képzelni, úgy menekülnétek a bocsánatos bűnöktől is, mint a tűztől. Ott a legkisebb szenvedés is fölülmúlja a Földön átélt legnagyobb lelki fájdalmakat.

Kicsinyeim! Szívem olyan lángolóan szeret benneteket, hogy nemcsak megváltani jöttem titeket a földre, hanem erősíteni, bátorítani és példát adni nektek az elkerülhetetlen szenvedésekre. Hogy hogyan mutattam példát, ez már egy másik hétfői tanításom tárgya lesz. Előlegben csak annyit mondok, hogy nincs az emberi szenvedésnek olyan formája, fajtája, területe, amit nem léptem volna túl, amiből ne meríthetnétek magatoknak türelmet, kitartást, erőt, vigasztalást. Gondolataimat befejezve megáldalak titeket a szenvedéshez szükséges kitartás és bátorság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében:

Ámen

2008. december 1.

Drága engesztelő Gyermekeim, ne féljetek, Én vagyok, Jézus Krisztus, a ti Üdvözítőtök és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Tanításomat folytatom a szenvedésről.Ma az összefüggést magyarázom el nektek az Én szenvedésem és a tiétek között. Először nézzük, mi volt a célom a kínszenvedésemmel és halálommal? Elsődleges célom a ti megváltásotok volt. De hát erre elég lett volna egyetlen csepp Vérem is. Ha már vállaltam a kínok kínját, a fájdalmak tengerét, akkor más fontos célom is volt: erősíteni, vigasztalni, segíteni a szenvedő embert. Ki tud vigasztalni? Aki ugyanabban a bajban már szenvedett. Nincs az a szenvedés, amit Én előttetek ki ne próbáltam volna. Vegyük sorba!Szegény vagy? Nélkülözöl? Én emberhez legméltatlanabb helyen születtem: istállóban, hidegben. Az állatok lehelete melegített és Édesanyám ölelő karjai. Nevelőapám, József, az ács munkájával csak nagyon szerény anyagi megélhetést tudott biztosítani nekünk. Korán megtanultam a lemondást finom ételekről, szép ruhákról, drága játékokról.Munkanélküli vagy? Hajléktalan vagy? Mikor 30 évesen otthagytam a családi házat, Édesanyámat, az ács-munkát, mert elérkezett isteni hivatásomnak ideje, Én is állástalan és hajléktalan lettem. 3 évig, míg úton voltam, tanítottam és gyógyítottam, reggel sose tudtam, hogy napközben lesz-e betevő falatom. Legtöbbször apostolaimmal együtt a szabadég alatt aludtam. Az Emberfiának nem volt hova lehajtania a fejét. Mégsem zúgolódtam, engedelmesen követtem Mennyei Atyám akaratát. Te se szidd Istent vagy a politikát, hogy nincs állásod, járj utána, hogy legyen és meríts erőt ennek az állapotnak az elviseléséhez Belőlem!

Félreismernek az emberek? Megszólnak? Kigúnyolnak? Én mindenkivel csak jót tettem, mégis minduntalan megszóltak a hátam mögött. Azt mondták Rólam, hogy vámosokkal és bűnösökkel, utcalányokkal barátkozom, eszem-iszom életet élek, iszákos vagyok, nem böjtölök amikor kell, hatalomra törekszem, király akarok lenni, lázítom a népet a császár ellen. Ezeket a farizeusok és talpnyalóik terjesztették Rólam. Pedig aki közelebbről ismert, az tudta, hogy nem a szó rosszabbik értelmében közeledtem a bűnösökhöz és utcalányokhoz, hanem azért, hogy jó útra térítsem őket. Azután olyanok házában étkeztem, akik szeretettel befogadtak, mindig ismertem a mértéket evésben és ivásban. Népem nagyon szerette volna, ha élükre állok, harcba állítom őket az elnyomó római hatalommal szemben, ha Én lettem volna a királyuk. De Én nem voltam forradalmár. Én a lélek szabadságáért harcoltam.

Nem földi királyságra vágytam. Mint Istenember tudtam, hogy feltámadásom után Ég és Föld Királya leszek. Noha sértették Szívemet az igazságtalan megszólások, rágalmak, mégis szemet hunytam felettük, vádlóimat nem vontam felelősségre értük. Amikor mint vádlottat a zsidó főpapok elé cibáltak, szembesültem ezekkel a rágalmakkal. Bármilyen aljas, hazug, sértő szavakkal záporoztak, Én csak hallgattam. Nem akartam védeni magam, mert még szabadon engedtek volna. De akkor mi lett volna a Megváltással? Ezzel a hallgatásommal megmutattam nektek, az eljövendő nemzedékeknek, hogyan kell reagálni az igazságtalan elítélésekre. Drága Kicsinyeim, akik itt ültök most Előttem! Tudom, titeket is megszólnak, ha jót tesztek, ha nem. Ha beengedtek egy beteg, öreg, szegény, elhanyagolt nénit és minden este megvacsoráztatjátok, azzal vádolnak, hogy biztos a házára pályáztok. Ha barátságosan szóltok egy kedves munkatársatokhoz, azonnal feltételezik, hogy viszonyotok van vele. Ha szívvel-lélekkel, szorgalmasan dolgoztok a munkahelyeteken, azt mondogatják, hogy előléptetést akartok elérni. Gyermekem! Ne törődj a rosszindulatú megjegyzésekkel, csak a lelkiismeretedre hallgass, és az foglalkoztasson, hogy Én mit szólok hozzá.

Kigúnyolnak benneteket? Ó, Kedveseim! Gondoljatok a tövissel koronázásomra! Maga a töviskorona is a gúnyolódás eszköze volt. Király akarsz lenni? Tessék a koronád! – és a fejembe nyomták. A vörös rongy volt a csúfondáros királyi palást, a nádpálca a jogar. Most aztán uralkodhatsz a népeden! – mondták. Nevetve, hahotázva hajbókoltak Előttem: – Üdvözlégy, zsidók királya. Azután közelebb jöttek, és undok nyálukkal leköpdösték véres arcomat, szememet, számat. És Én mindezt hang nélkül tűrtem. Még nem lett volna késő, hogy isteni erőmmel szétcsapjak közöttük, de rátok gondoltam, gyermekeimre. Csak szelídségemmel tudtam példát mutatni nektek arra, hogyan kell viselni a gúnyolódásokat.

Mikor a keresztet a vállamra vettem, előtte 3-szor megcsókoltam. Képzelhetitek, mekkora nevetést váltott ki. – Ez egészen megbolondult? Úgy ölelgeti, csókolgatja a keresztet, mintha a babája lenne! Ugye ti értitek, Kincseim, hogy nem a keresztet, a szenvedést szeretem, hanem titeket?! Örömömben csókoltam meg a keresztet, hogy végre elérkezett megváltásotok ideje. Drága, Kicsi Engesztelőim! Erősíteni akarlak titeket ezekkel a példákkal, mert a jövőben egyre több gúnyolódásban lesz részetek. Titeket is bolondnak néznek majd, hogy hisztek Istenben, a túlvilágban. Hogy elfogadjátok magán kinyilatkoztatásaimat az emberiség jövőjére és egyebekre vonatkozólag. Hogy időtök egy részét szerintük felesleges dolgokra pazaroljátok, mint szentmise, ima és egyéb vallásgyakorlatok. Hogy igyekeztek törvényeim szerint élni. Hogy maradéktalanul hisztek az Oltáriszentségi Jelenlétemben, amely emberi értelemmel felfoghatatlan.

A megátalkodott, gőgös, hitetlen embereket különösen irritálja az Irántam érzett forró szeretetetek. Még a Nevemet se szeretik hallani, mikor kiejtitek. De ne féljetek, Kicsinyeim, mert akit Miattam, az Én Nevemért gúnyolnak, annak nagy dicsősége lesz a Mennyek Országában. A gúnyolódást el kell fogadnotok, mint az alázat eszközét, mert lelki hasznotokra válik.Csalódtatok szeretteitekben? Barátban, feleségben, férjben, gyermeketekben, unokátokban, szüleitekben? Ezt is volt bőven alkalmam átélni. A legjobb barátaim közül ott volt Júdás árulása, Péter 3-szoros tagadása. Micsoda mély fájdalom volt ez lelkemnek. Amikor az utolsó éjszakámon a getsemáni kertben legszeretettebb apostolaim sem tudta velem egyetlen órát virrasztani, összeszorult a szívem az elhagyatottság érzésében, de harag nem volt Bennem irántuk. Gyermekeim! Ha ezután csalódtok valakiben, ti se tápláljatok ellenszenvet irántuk és ne szomorodjatok el. Inkább a csalódás lelki fájdalmát ajánljátok fel azért, aki ezt tette veletek, és kérjetek helyette bocsánatot a szeretetlenségükért. Így követtek legjobban Engem.Meghalt egy nagyon szeretett családtagotok? Ebben is tudok példát mutatni a fájdalom elviseléséhez. El tudjátok –e képzelni, milyen csodálatos, jó nevelőapám volt Szent József? A szülői gondoskodás, törődés példaképe. A mély Isten-hit, a családfői felelősség, a szorgalom és a szeretet ötvözete volt. Ó, ha tudnátok, mekkora fájdalmat kellett átélnem halála miatt! Lázár sírjánál is hasonlót éreztem. Gyermekeim! Ha meghal valakitek, gondoljatok arra, hogy ezt a kínzó fájdalmat Én is átéltem. Ilyenkor oly mélyen együtt érzek veletek, hogy Én is szenvedek a szívetekben. Vigasztaljon titeket az a tudat, hogy az elválás nem örök, egészen biztos találkoztok velük a túlvilágon.

És ha szétszaggatott hazátok sorsán csordul könnyetek, jussanak eszetekbe az Én könnyeim, melyeket Jeruzsálem pusztulásán sírtam el.Ha valami betegség ér benneteket és nagy testi fájdalmakat kell elérnetek? Higgyétek el, ebben is tudlak vigasztalni benneteket. Kínszenvedésemből erre számtalan példát tudnék felhozni előttetek, hogy erősítselek és vigasztaljalak benneteket. Csak egyet választok ki, az ostorozást. Ezt Évám szabadon fogja mondani, hogy a mély együttérzés jobban átjárhassa a szívét és a tieteket.Drága együtt érző Gyermekeim! Most úgy fogom elmondani az ostorozást, ahogy történt. Pilátus ítélete után kivezettek a Fórumra, Pilátus házától északra egy ostorozó oszlophoz. Hat goromba külsejű, barnaképű, zömök hóhérszolga jött korbácsokkal és virgácsokkal. Ezeket az eszközöket ledobták Elém, így közvetlen közelről láttam, milyen ijesztőek. Első ténykedésük az volt, hogy lerángatták ruhámat, még az ágyékkötőmet is. Nagy szégyenemben az oszlop felé fordultam. Karjaimat erősen megrántották felfelé és az oszlop tetejéhez erősítették. Lábszáraimat szorosan odakötözték az oszlop aljához. Először két pribék kezdte ütlegelni kemény fehér szíjakból font korbácsokkal testem hátsó oldalát. Ez negyed óráig tartott. Reszkettem, vonaglottam az ostorcsapások alatt, a Vérem csorgott lefelé. Majd a másik két ostorozó pribék esett nekem nagy dühvel. Ezek virgácsokat használtak, amibe szögek voltak tűzve. Vérem egészen beborított és reszkettem a fájdalomtól. A következő két hóhérszolga a legszörnyűbb korbácsokat vette kézbe: vasnyélbe erősített láncok a végükön vaskampók. Ezekkel egész darabokat szakítottak ki bőrömből, húsomból.Majd elvágták kötelékeimet, és most háttal kötöztek oda az oszlophoz, úgy, hogy mellemet, lábaimat is rögzítették, kezeimet pedig az oszlop közepén hátrakötözték. Az egyik az Arcomat korbácsolta. Bizony nem tudtam kezemet védően odatartani. A másik sorba vette mellemet, hasamat, ágyékomat, combomat, lábszáraimat. Egyetlen ép hely nem maradt rajtam. Ez az ostorozás ¾ óráig tartott. Más belehalt volna, de Atyám terve az volt, hogy a kereszten haljak meg. Az ostorozás alatt jajgattam ugyan, de folyton értetek emberekért imádkoztam.

Kicsinyeim! Ha betegek vagytok, vagy ha fizikai vagy lelki fájdalmaitok vannak, merítsetek erőt az Én végtelen nagy szenvedéseimből! Kérjetek tőlem türelmet, elfogadást, kitartást. Ajánljátok fel kereszteteket az enyémmel összekapcsolva a Mennyei Atyának! Gondoljatok arra, hogy szenvedésetek benne van Isten terveiben és Ő jót hoz ki belőle nektek. Megáldalak benneteket a türelmes és kitartó szenvedés lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

2008.december 8.

2010. Július 30.